Fejlődés

2024.02.16. 16:07

Sárospatakon tartott előadást a magyar klímanagykövet

A református gimnáziumban a fenntartható jövőről szóló előadás sorozat indult.

Bódisz Attila

A klímanagykövet és a zöld refisek

Fotó: BSZA

Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a Jövőnkről első kézből című rendezvényét a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában a Zöld Refi csapata. 

Az eseménysorozat első vendége és előadója dr. Botos Barbara, az Energiaügyi Minisztérium klímaügyekért és klímadiplomáciáért felelős utazó nagykövete volt. Mint elmondta: ismerjük a problémákat és megvannak a megoldások is, csak élnünk kell velük, vagyis nem szabad szorongani a jövő miatt – utalva arra, hogy a felmérések szerint a klímaváltozásról szóló híreket hallva sok fiatal aggódik bolygónk jövőjéért. Meglátása szerint a klímakrízist három tényező, vagyis a mohóság, az önzés és az apátia táplálja. Ezért kell mindenkinek cselekvővé válnia a megoldás érdekében – erősítette meg. 

Megújuló források

Kiemelte azt is: a közhiedelemmel ellentétben az USA, Kína és India is sokat tett már a fenntarthatóság felé és ebben a folyamatban Európának és azon belül Magyarországnak is megvan a maga teendője, feladata és felelőssége. Kifejtette: Magyarország nem rendelkezik túl sok energiaforrással, de nagyon napos ország vagyunk és vannak geotermikus lehetőségeink, helyenként kihasználható a szél ereje és némi vízenergia is kiaknázható hazánk energiamixének kialakításában. Aláhúzta: amikor 2019-ben megalkották Magyarország nemzeti energia- és klímatervét, akkor úgy terveztek, hogy körülbelül 2030-ra lesz 6000 megawattnyi megújuló kapacitás az országban. Ebből 2024-re megvalósult több mint 5500 megawatt és ezek körülbelül 35-40 százaléka háztartási méretű, vagyis leginkább háztetőre szerelt napelemes rendszerekre alapozó kiserőmű. Év végére így akár teljesülhet is a 2030-as cél – közölte. 

Szelfi 
Fotó: BSZA

Hangsúlyozta: a ma generációjának nem az igényeinek, hanem az alapvető szükségleteinek kielégítése kellene fő céljának lennie annak érdekében, hogy a következő generációt ne fosszuk meg ettől a lehetőségtől. Az előadó szerint a sárospataki fiatalok kezdeményezése példaértékű és nagyon fontos az a munka, amit végeznek a szemléletformálás területén. Dr. Botos Barbara elmondta azt is, évek óta kapcsolatban van a pataki gimnazistákkal és úgy látja, az ország egyik legaktívabb zöld csapata dolgozik a nagy múltú középiskolában.

A közös munka teszi értékessé

A diákok úgy vélik, számukra a mai felnőtteknél is fontosabb informálódni és cselekedni a fenntartható jövő érdekében. Már most ezen dolgoznak. Magyar Blanka a Zöld Refi elnökségi tagja úgy nyilatkozott: ezért is gondolták jó lehetőségnek azt, hogy a fenntarthatóság, a klímavédelem és a körforgásos gazdaság témaköreiben a legismertebb szakembereket hívják meg, akik pontos információkkal tudnak szolgálni a nemzetközi és a hazai törekvésekről. A Zöld Refiről szólva kiemelte: a csoport különlegességét az adja, hogy sokféle tehetséggel és érdeklődési körrel, szemlélettel rendelkező fiatal alkotja a közösséget, akik saját lehetőségeiket adják hozzá a programokhoz, amiket közös munkájuk tesz értékessé és teljessé. Bódiszné Hajnal Aliz a Zöld Refi biológia szakos mentortanára lapunknak kiemelte: a Jövőnkről első kézből című rendezvénysorozat a csoport fejlődésének egy újabb lépcsőfoka. Hozzátette: dr. Botos Barbarával a Magyar Természetvédők Szövetsége révén ismerkedtek meg két évvel ezelőtt, ugyanis a pataki diákok ötletei és véleménye is része lett a COP 27 és COP 28 éghajlatváltozási konferencián hazánk által képviselt álláspontnak. Emellett a Sárospataki Református Gimnázium „A közösség ereje Refi” elnevezésű képe is eljutott a világeseményre. 

Egyértelmű volt

Az előkészítő folyamat során találkoztak a magyar klímanagykövettel kialakult jó kapcsolat eredményeként egyértelmű volt, hogy a most elindított programsorozatuk első előadója ő legyen. A pedagógus hozzátette: gimnáziumukban a jövő reménybeli értelmiségét, mérnökeit, orvosai, környezetkutatói, ökológusai nevelkednek, így nagyon fontos, hogy a diákok első kézből kapjanak információkat a jövőt érintő kérdésekben. Ezek az alkalmak nemcsak a diákokat, de a pedagógusokat is inspirálják – emelte ki a mentortanár.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában