Prevenció

2024.03.25. 13:32

Tiszta győzelem, Tiszta dal László Evelintől

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendhagyó prevenciós programjának legújabb közvetítő közege László Evelin Miskolcról!

Boon.hu

Forrás: BAZ VRFK

László Evelin: Ezt a számot tisztán írtam, hallgassátok ti is tisztán! BAZ VMRFK: Tiszta zene! Tiszta buli! Tiszta Kék!

László Evelin nevét már sokan hallhatták a HoldEső zenekarból, illetve a régvolt Holdviolából. Evelin a zenekar mellett párhuzamosan a tavalyi évben lépett szóló karrierjének útjára, mely során megszületett első lemeze, a Bolyongó. A lemezen szereplő nyolc dal közül Legényes című lírai szerzeményével indult idén a DAL 2024 műsorában, melynek Evelin azóta már döntős versenyzője, majd győztese lett. Szeretné, ha ugyanolyan tiszta szívekbe érkezhetne meg üzenete, mint amilyen tiszta szívvel írta meg azt ő maga is.

Ahogy a dalban is szól: 

Akkor tud az ember szívből nevetni, ha megtanulja világát szeretni! Ha megtanulja világát, s elengedi annak búját, akkor leli meg mostjának virágát!

"Ezt a számot tisztán írtam, hallgassátok ti is tisztán!" - tette hozzá Evelin.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában