Ez derült ki...

2024.06.13. 14:00

Avas kilátó kávézója: új pályázatot írnak ki

Továbbra sem tudni, mikor nyithat a kilátó emeletén lévő presszó és a többi érintett vendéglátóhely.

Hajdu Mariann

Az Avas kilátó alulnézetből. Egy ideig még nem nyit ki a vendéglátóhely az emeleten

Fotó: ÉM

„A szerződéskötés nem valósult meg, ezért újabb pályázati kör várható, amelynek részleteiről a későbbiekben számolunk be" – tájékoztatta portálunkat kérdésünkre reagálva a miskolci városháza sajtóosztálya. Az Avas kilátó kávézójáról, a kilátó melletti, még mindig készülő épületről és a Bortanya vendéglátóhelyeinek bérléséről, üzemeltetéséről van szó: arról kérdeztük a városházát, van-e fejlemény az ügyben. 

A kilátó felújítása előtt működött ugyan egy kávézó az építmény emeleti helyiségében, de az a felújítással megszűnt. Arról még tavaly év végén számoltunk be, hogy kiírták a pályázatot az Avas kilátó vendéglátóhelyiségének üzemeltetésére.  Az első pályázatra nem érkezett érvényes ajánlat. Másodszorra már a cikk elején említett három vendéglátóegység közös üzemeltetésére írták ki a pályázatot, két ajánlat érkezett (februárt írtunk ekkor), az egyiket az önkormányzat nyertesként hirdette ki, de nem nevezte meg őket.

Nem volt előrelépés

Aztán csend – immár négy hónapja – annyit tudtunk meg, hogy továbbra sem kötötték meg a szerződést. Többször felmerült a kérdés, hogy egyáltalán történt-e előrelépés az ügyben, de kérdéseinkre hosszú ideig nem kaptunk választ. Beszéltünk a nyertes képviselőjével is –   ő nevük elhallgatását kérte – annyit mondott, nem sikerült bizonyos kérdésekben megegyezniük, így úgy tűnik, nem lesz szerződéskötés. 

Azt, hogy nem sikerült megegyezniük, most erősítette meg a városháza, és elárulta, újabb pályázatot írnak ki. Kérdeztük, befolyásolja-e a további lépéseket, hogy az önkormányzati választások eredményeképpen októbertől új városvezetés folytatja a munkát. „Miskolc ingatlanvagyonát a Miskolc Holding Zrt. megbízási szerződés alapján végzi, amelynek feltételeit nem befolyásolja a városvezetői kurzus változása" – kaptuk a választ.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában