Családi nap

2024.06.22. 18:34

Mexikóban bányászott az Émász

Kevesen találnák ki, hogy hol rendeztek szombaton „eszméletlen” tömeggel családi napot.

Hárman a négyszázhúsz jelenlévő közül: Rák Miklós, Juhász Gyuláné és Mészáros Sándor.

Fotó: Kolodzey Tamás

Az önálló jogi személyiségű Észak-magyarországi Áramszolgáltató Részvénytársaság ugyan már nem létezik, az Émász szakszervezet azonban köszöni szépen, jól van.

Igény van rá 

– Remekül sikerült a családi napunk, amelyet a Mexikó-völgyben lévő, egykori salakbánya közelében tartottunk – újságolta Juhász Gyuláné Jutka, a szakszervezet elnöke, aki 1974-ben, vagyis pont ötven esztendővel ezelőtt lett a villamosenergia-ipari cég nagy családjának tagja, majd így folytatta: – Az érdekképviseletünk által önerőből finanszírozott, immáron tizedik partinkon az MVM-Émász Áramhálózati Kft. és a Magyar Villamos Művek Ügyfélkapcsolati Kft. szervezett tagjai, valamint az úgynevezett bérelt munkavállalók, további nyugdíjasaink és hozzátartozóik vettek részt. Örömmel töltött el bennünket, hogy a négyszázhúsz vendégünk között nagyon sok fiatalt és gyereket láttunk. Mindig június közepét célozzuk meg és most is jól jártunk: remek volt az idő, így minden eltervezett programunkat zavartalanul megtarthattuk. Szakszervezetünk tagjai máris jelezték, hogy folytassuk a hagyományt, jövőre tizenegyedszer is ünnepeljünk együtt, hiszen rengeteg egykori munkatárs csak ezen a rendezvényen randevúzik és ilyenkor mód nyílik a régi szépidők felidézésére, meg a baráti szálak ápolására.

A családok sokféle meleg étel és hideg ital közül választhattak, az édesszájúak pedig desszerttel és fagylattal hűsíthették magukat. Közben szólt a zene, sikert aratott a bábszínházi előadás, az arcfestés, az íjászat, sőt még iparági totószelvényt is kitölthettek a vállalkozó kedvűek. Tucatnyian megmászták a vadregényes környezet hegyeit, a tejszínhabot pedig Aranyosi Péter humorista remek előadással fújta a jelenlévők tortájára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában