2024.06.03. 08:00
Korommal kenték be a pataki diákok arcát
Szentendrén, a Skanzenben jártak a sárospataki tehetséggondozó programban résztvevő fiatalok.
A sárospataki diákcsapat
Forrás: sarospatak.hu
A sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára tehetséggondozó programjában résztvevő fiatalok Szentendrére utaztak. A Skanzent a hagyományőrzők népesítették be, bemutatva a különböző tájegységek hagyományos kultúráját, és természetesen a különböző népszokásokat.
Ennek része volt az is, hogy a mohácsi busók korommal kenték be a látogatókat, amelyből a fiatalok is részesültek. A műsorok, népzenei koncertek megtekintése mellett, a projekt résztvevői ismerkedtek a magyar népi építészettel, megtekintették a saját tájegységünket bemutató épületcsoportot, s az egykori román-magyar határállomást idéző installáción keresztül megközelíthető erdélyi részt is. Ez a program egyrészt a közösségépítést szolgálta, másrészt számos kiegészítő információval, élménnyel segítette a projekt megvalósulását. Ez a programelem is – mint ahogy a teljes projekt – a Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg.