Vakáció

2024.06.19. 16:10

Van, akinek már elkezdődött a nyári szünet

Változás történt a tanítási szünetekkel kapcsolatban a tavalyi tanévhez képest: a diákok többségének még tart a tanév, de van, aki már ezen a héten élvezheti a nyarat.

Gárdonyi Edina

Még nyomják az iskolapadot a diákok

Fotó: Lang Róbert

Ahogyan arról a boon.hu már beszámolt, korábban a köznevelési intézményekben egységes volt a tanítási szünetek időpontja, ez azonban a 2023/2024-es tanévtől a szakképzési törvény módosításával megváltozott. A változás oka többek között, hogy a szakképzésben tanulóknak nyáron szakmai gyakorlaton kell részt venniük, így eddig rövidebb ideig tartott számukra a nyári szünet. A szakképzési centrumokhoz tartozó középfokú intézmények tanulói tehát már hétfőtől élvezhetik a vakációt.

Nem minden technikumban

Zupkó Zétény, az Ózdi Szakképzési Centrum kazincbarcikai székhelyű Deák Ferenc Technikumának 10. évfolyamos épületgépész tanulója elmondta, hogy pénteken volt az utolsó tanítási nap számára. Hétfőtől már diákmunka keretében dolgozik. Szerdán sikeres ágazati vizsgát tett, ez még okozott számára egy kis izgalmat.

Az Irinyi János Református Oktatási Központ – amely szintén Kazincbarcikán található – technikumi tanulói még ezen a héten is iskolába járnak, hiszen más fenntartóhoz tartoznak – mondta el a boon.hu számára Oláh Tímea, akinek a fia szintén szeretett volna már ezen a héten dolgozni, de így nem teheti, csak egy héttel később.

A szünet ellenére nem ürültek ki a technikumok

Bár nem ballagtak, előrehozott érettségi vizsgát tesznek a 12. évfolyamos technikumi tanulók, tájékoztatta portálunkat április végén Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója:

– Ebben a tanévben a 12. évfolyamos technikumi tanulók nem rendes, hanem előrehozott érettségi vizsgát tesznek magyar nyelv és irodalom, matematika és történelem tantárgyakból, és tovább folytatják tanulmányaikat a 13. évfolyamon.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában