Jubileumi gálán emlékeztek

2024.07.10. 15:00

Hetven éves a Bodrog Néptáncegyüttes

A gálán a táncosok több generációja lépett újra színpadra, a jelenlegiekkel együtt összesen körülbelül száznegyvenen.

Bódisz Attila

Száznegyven táncos lépett színpadra a rendezvényen

Fotó: Bódisz Attila

Fennállásának hetvenedik évfordulóját gálaműsorral ünnepelte a napokban a sárospataki Bodrog Néptáncegyüttes. A Művelődés Háza és Könyvtára színháztermébe erre az alkalomra sokan érkeztek azok közül, akiknek az elmúlt évtizedekben valamilyen közük volt a helyi néptáncosok közösséghez. Az eseményen mintegy 140 egykori táncos lépett színpadra.

Hetven év röviden

Aros János polgármester az együttes történetét felidézve kifejtette: Sárospatak, mint iskolaváros nagy múltra tekint vissza a néptáncoktatásban is. Az alapító életrajzát ismertetve elmondta: Sipos György 1947-ben került Sárospatakra, az akkori középfokú tanítóképzőbe testnevelőként. Testnevelőként, pedagógusként országos ismertséget és elismertséget szerzett, tanítványai körében legendássá vált. A testnevelési főiskolán több elismert néptáncpedagógus keze alatt is táncolt. Sárospatakra érkezését követően néptánccsoportot alapított a képzőben, ennek sikerét látva egyre több szervezet kérte szakmai segítségét. Az ötvenes évek elején hét csoport működött a keze alatt, többek között a Földműves Szövetkezet és a Gimnázium tánckara. Mindeközben tovább képezte magát, 1954-ben oktatói vizsgát tett, majd a szövetkezet kezdeményezésére egy állandó, magas színvonalon működő együttest alapított meg az előző csoportok táncosaira építve, ez lett a Bodrog Néptáncegyüttes – folytatta a polgármester. 

 

Mint mondta, Sipos György munkásságát Ureczky Csaba és Csajka Imre segítette, emellett olyan közéleti személyiségek, szakemberek vezették az együttest, mint Pécsvárady Botond, Ignáth János, Sajószegi László, Muha Miklós, és 2000-től napjainkig Darmos Éva, Darmos István. Hozzátette: az együttes nagy erénye volt mindig, hogy sokféle érdeklődésű és foglalkozású fiatalt tudott összefogni, s nem csak sárospatakiakat, hiszen mindig számos tagja volt a környező kistelepülésekről. Tagjai között ma is középiskolai diákokat, főiskolai- és egyetemi hallgatókat, fiatal szakmunkásokat, pedagógusokat, informatikust, adminisztratív dolgozókat találunk, de vannak olyan tagok, akik fő megélhetési forrása a mezőgazdaság. A különböző korú és érdeklődésű fiatalok mégis egy közösséget alkotnak, akik egymást erősítve tudnak tenni, küzdeni, dolgozni – emelte ki. 

Kulturális missziók sora

Az eseményen beszédet mondott dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, aki elmondta: az együttes és a város sorsa összefonódik: a magyar kultúrát Norvégiában vagy az Egyesült Államokban képviselő bodrogosok szerepe éppúgy elvitathatatlan, amint azoknak a vendégszerepléseknek a jelentősége, amelyek élővé tették a testvérvárosi kapcsolatokat a lengyelországi Krosnoban és Jasloban, a törökországi Rodostóban és a németországi Eisenachban. 

 

A honatya emlékeztetett rá, hogy A Művelődés Háza színházterme ad otthont a jubileumi rendezvénynek abban az épületben, amelyet alkotója, Makovecz Imre annak ismeretében tervezett, hogy ez az épület a Bodrog Néptáncegyüttes otthona is lesz egyben. Az épület épp annyira hozzátartozik a Bodrog Néptáncegyüttes történetéhez, mint az együttesvezetők, vagy a táncosok – közölte. 

Hozzáfűzte: a néptáncnak, ha lehet, ma még nagyobb jelentősége van a közösségben az eddigieknél. Egyik legősibb kifejezési formánk ugyanis az érzelmi nevelés tekintetében nagy segítséget ad. Az érzelmek, indulatok megélésének, kifejezésének és megszelídítésének eszköze és nyelve újra a kommunikáció egyik eszköze is lehet egy olyan korban, amikor az érzelmek, gondolatok kifejezése egyre többek számára nehezedik el jó minta hiányában.

Nagy volt az érdeklődés

Darmos István a Bodrog Néptáncegyüttes vezetője lapunknak elmondta: a szervezés kezdetétől óriási volt az érdeklődés az esemény iránt, már az első napokban több mint hetven régi táncos jelentkezett. 

 

Ennek eredményeként a gálán a táncosok több generációja lépett újra színpadra, a jelenlegiekkel együtt összesen körülbelül száznegyvenen.

 A rendezvény keretében megemlékeztek az egykori vezetőkről, akik közül személyesen egyedül Ignáth Jánost tudták köszönteni, de felidézték a már eltávozott táncosok emlékét is. Az alapító csoportból ketten vettek részt az eseményen, egy testvérpár: Tamás Erzsébet és Labancz Jánosné Tamás Irén. Tamás Erzsébet a fináléban még táncolt is egy csárdást Sajószegi Gáborral, A Művelődés Háza igazgatójával, aki szintén régi bodrogos. Darmos István azt is elmondta: jelenleg mintegy 30 tagú a néptáncegyüttes, az utánpótlás bázist pedig főként a Farkas Ferenc Művészeti Iskola tanulói adják. 

A rendezvényen felléptek a Bodrog Néptáncegyüttes Egyesület egykori felnőtt táncosai is, valamint az utánpótlást jelentő fiatal csoportok. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában