Anno

2024.07.08. 08:00

„Hiper-szuper nagyáruház nyílik Diósgyőrben!"

Örülhettek a diósgyőriek éppen ötven évvel ezelőtt: volt hol bevásárolniuk az alapvető húst, pékárut, tejet, de még a műanyagárut is.

Ez lehetett a helyszíne a hajdani, modern nagyáruháznak

Forrás: olvasó

Tegnap, július 3-án délután négy órakor ünnepélyes külsőségek között átadták Miskolcon, a diósgyőri városközpontban a 918. számú ifjúsági ABC-áruházat. A Kuruc utca 37. szám alatti új ABC-áruház 4 és fél millió forintba került

 – a cikk nem tegnap jelent meg, hanem egész pontosan 50 évvel ezelőtt, 1974. július 4-én. A tudósítás arról is beszámolt, hogy az új ifjúsági ABC-áruházban tizenhatan dolgoztak, zömében fiatalok, innen volt az elnevezés is. 

Mátyás Lajos, a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója megnyitóbeszédében – többek közt – elmondta, hogy a bolt reggel 6 óra 30 perctől 19.30-ig tartott nyitva, és a vevők mindent megtalálhattak ott az ígéretek szerint: tőkehústól kezdve az alapvető műanyag-, papír- ás üvegárukig. 
Megnéztük, a Kuruc utca 37. alatt ma nincs nagyobb áruház, korábban gofrizó, fagyizó működött ott, most Réteskéket látunk a panelház alagsorában. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában