Ítélet született az ügyben

2024.07.10. 14:30

Idős nő kifosztása miatt állítottak bíróság elé egy férfit

Bíróság elé állítás keretében hozott ítélet az Ózdi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben kifosztás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

Forrás: Shutterstock

Fotó: DedMityay

Az ítéletben megállapított tényállás szerint a vádlott 2024. június 28. napján 13 óra körüli időben az Ózd, Vasvár út egyik lépcsőháza előtti padon ülő 83 éves sértetthez lépett, majd megragadta az idős hölgy csuklóján lévő táskát és azt többször erősen megrántotta. A rántások következtében a sértett csuklójáról leakadt a táska, és azzal a vádlott elfutott a helyszínről.

A sértett idős kora és a mozgásszervi betegségei okán nem volt képes a bűncselekmény elhárítására, vagy arra, hogy a vádlott után szaladjon. A gyanúsított a táska és a benne lévő mobiltelefon eltulajdonításával 9 500 forint kárt okozott, mely lefoglalás útján megtérült. 

A bíróság a vádlottat kifosztás bűntette miatt 1 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte, amelynek a végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.

 A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerését, büntetlen előéletét, azt, hogy négy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, a kár teljes egészében megtérült. Ezzel szemben súlyosító körülmény az erőszakos vagyon elleni bűncselekmények elszaporodottsága.

Az ítélet jogerős.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában