boon.hu video

2024.07.11. 18:00

Teknőst etettek, kengurut simogattak a gyerekek (fotókkal, videóval)

Ahol a gyerekek jól érzik magukat a tanulás mellett.

Évek óta nagy siker a ZOO napközi a Miskolci Állatkertben

Ellátogattunk a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban működő ZOO Napközibe, megnéztük, hogyan is töltik a gyerekek a vakációt a Bükki Fiatalok Természetjáró Szervezet szervezésében. Hat héten át tart a napközis tábor több turnusban, az általános iskolás diákok játszva tanulhatnak az állatok közelében.

Miskolc ZOO Napközi
Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

A gyerekek már jól tudják

A július 11-i program a Vadasparkban 9-kor kezdődött azzal, hogy két csapatra osztották a gyerekeket. A „piros” csapat a teknősöknél kezdett, ahol egy kis nasit kaphattak a diákoktól.

A vezető minden állatról érdekességet mesélt a gyerekeknek, közben kérdéseket is feltett nekik az adott témában, amire ők vidáman nyújtották a kezüket. A teknősök mellett megnézték a nagy marát, a guanakót és a vikunyát, majd a kis kengurukat is meglátogatták. A gyerekek most már jól tudják, hogy a guanakót és a vikunyát hajdanán háziasították, ők lettek a láma és az alpaka. Persze az állatsimogatás sem maradt el.

Különleges tudás

A 6. osztályos Anna jobbnál jobb élményeket szerzett.

Nagyon szeretem az állatokat, szeretek közel lenni hozzájuk. Ez az első ilyen táborom, de nagyon tetszik. Különleges és érdekes tudást szereztem az az állatokról

 - mondta.

Minden évben részt vesz rajta

Ákosnak ez már az ötödik éve a napközis programban, minden évben jól érezte magát, mint ahogyan az idén is.

Most végeztem el a 4. osztályt, már az ovi utolsó évétől kezdve jövök minden évben. A kedvenc részem, amikor egzotikus, különleges, más földrészről származó állatokat ismerhetek meg, etethetek

 - fogalmazott.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában