Belvárosi Alap Infónap

2024.08.09. 19:00

Az ötletek megvalósítását támogatják

Támogatói pályázatot hirdettek, segítenek, hogy sikeres legyen.

Válaszoltak az infónapon a pályázni szándékozók felmerülő kérdéseire

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

A MiskolcÉrt Közösségi Alapítvány egy adománygyűjtő és támogató szervezet. 2024 júniusában indították útjára első támogatási programjukat, amelynek célja, hogy támogassa a helyi civil szervezetek, lakóközösségek és informális csoportok kezdeményezéseit. A Belvárosi Alapot azért hozták létre, hogy Miskolc belvárosát közösségi kezdeményezésekkel újíthassák meg, és így váljon színesebbé, élettel telivé. Céljuk, hogy segítsenek a miskolci kisebb közösségeknek és civil szervezeteknek olyan projekteket megvalósítani, amelyek összhangban állnak a Belvárosi Alap célkitűzéseivel. Ezek a projektek a belvárosi környezet fejlesztésére, fenntarthatóságának növelésére, valamint a helyi közösségek megerősítésére és a közösségi élet gazdagítására irányulnak. 

Az alapítvány meghirdette első támogatási pályázatát, amire augusztus 31-ig lehet pályázni, az igényelhető támogatás 500 ezer forint. 

A MiskolcÉrt Közösségi Alapítvány Belvárosi Alap című pályázati információs napján a pályázni szándékozó civil szervezetek és közösségek vettek részt, amely során egyeztették a tervezett projekteket, ötleteket. Válaszoltak a felmerült kérdésekre, és segítettek a résztvevőknek a minél inkább az alapítványi célokhoz illeszkedő pályázatok tervezésében. A pályázat benyújtásának feltétele az információs napon vagy személyes konzultáción való részvétel.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában