Különleges program

2024.08.06. 11:15

Gálaműsor Mezőkövesden

Látványos produkciót adott elő a Duna Művészegyüttes a „Hungarikumok a népművészetben” című gálaműsorban, melyet a Duna Művészeti Társaság szervezett Mezőkövesden a Közösségi Házban.

Látványos volt a férfiak tánca

Fotó: MÚ

A különleges gálán táncos és zenés jelenetek mellett életképek elevenedtek meg, melynek köszönhetően bepillantást nyertek az érdeklődők a Hungarikumok Gyűjteményébe és a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékének elemeibe.
A látványos produkcióban bemutatták egyebek mellett a sárközi és a kalocsai népviseletet, a huszár viseletet és a karikás ostort. Ízelítőt kapott a közönség például a kalotaszegi néptáncból, illetve a verbunkosból. Ezen felül bemutatkoztak a mohácsi busók is, akik a busójárás népszokásról, valamint a viseletről is megosztották a legfontosabb tudnivalókat. A színpadi műsor a matyó népviselet bemutatása után a Matyó Néptáncegyüttes látványos és lendületes műsorával folytatódott, majd a gála táncházzal zárult.
A fellépőket a Göncöl zenekar kísérte, míg az est házigazdája Sikentáncz Szilveszter volt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában