Jön a suli!

2024.08.02. 17:30

A boltok felkészültek az iskolakezdésre, de a szülők még kivárnak - képekkel

Boltokból jövet-menet bárkinek feltűnhet, hogy roskadásig tele vannak a polcok tanszerekkel. Fiús-lányos, virágos-állatkás, retro-designos minden ízlést kielégítő szín ás áruválaszték kavalkád várja a tanév kezdetét. Egy dolog azonban egyelőre úgy tűnik hiánycikk, a szülő aki meg is vásárolja ezeket.

Galambos Eszter

Lassan eljön az idő, hogy beszerezzék a legfontosabb iskolaszereket

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

Vargáné Babinszki Mária, a Wondex Kft. kereskedelmi vezetője úgy gondolja, hogy augusztus 10-e után indul be igazán az iskolaszer vásárlás sőt egyre gyakoribb, hogy szeptember elejére csúszik át, az első szülői értekezlet és tájékoztató idejére. 

A választék bőséges
Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

Véleménye szerint, nem az utolsó pillanatos vásárlásról van szó, hanem egyre tudatosabb kivárásról, főleg a magasabb évfolyamok kapcsán. Az általános és középiskolások vásárlását pedig általában szeptember végéig követi az egyetemistáké.

Mélyen a zsebbe kell nyúlni 

A kereskedelmi vezető kérdésünkre elmondta, hogy anyagilag az első osztályba kerülő gyerekek szüleinek a legnagyobbak az anyagi terhei. Az iskolatáska az egyik legnagyobb kiadás, azonban a különböző szakok által megkövetelt eszközök (például egy művészeti iskola esetében a művészeti felszerelés: festékek, rajzeszközök és papírok) hasonlóan nagyobb terhet jelentenek a papírboltba érkező szülőknek. Azt tapasztalják, hogy iskolánként eltérhet, mit kérnek a pedagógusok, sok tanár ragaszkodik márkához, amit a listán fel is tüntet, illetve a családok más-más igényekkel érkeznek, a gyerekeknek mások az elképzeléseik a minták és színek tekintetében.

Személyre szabott segítséget nyújtanak

A hihetetlen nagy minta-, színválaszték és az eltérő árak miatt nem készítenek össze előre csomagokat, azonban minden vásárlónak személyre szabottan segítenek. Nagy előnye a multikkal szemben az üzletüknek, hogy személyes kapcsolat van vevő és eladó között, tudnak érdeklődni a szülők. Sokszor fordul elő, hogy odaadják a listát és közösen szedik össze az árut az előadóval, a felmerülő kérdéseket megbeszélve. Sok éves tapasztalat, hogy a szülők visszajárnak nem csupán a tanév folyamán, hanem évről-évre: van olyan „kis” vásárló, akinek az elsős cuccait a szülők az üzletbe szerezték be, idén pedig már ballagni fog az általános iskolából. A termékek sokfélék: a kínált termékeket, a minőséget és a design-t szem előtt tartva válogatják össze. Egész évben figyelnek a felmerülő igényekre, a szezonra nagyjából összeáll mi az, amit preferálnak a reklámok vagy saját tapasztalat miatt a szülök az adott évben, illetve mi az, ami a minőségével kiemelkedő. Törekednek arra, hogy az általunk kínált márkák esetében ez a kettő fedésben legyen.

Anett Podhajeczky, a Franco-Trade Kft. vezetője kérdésünkre elmondta, hogy egy-két éve azt tapasztalható, hogy ők ugyan felkészülve várják a tanévkezdést de július végén, augusztus elején a „roham” még nem indul be. Az jellemző, hogy apróságokat - színes ceruza, dobókocka, füzetek - vásárolnak a szülők, de a táskát és tolltartót későbbre hagyják. Augusztus utolsó két hetében kezdenek el mindent megvenni.

Lista szerinti vásárlás a jellemző

A szülők megkapják az iskolából a listát, hogy mire lesz szükség és miből mennyit kell vásárolniuk a tanév során és ezeket összeszedik. Az általános iskolások jellemző, hogy szülővel érkeznek, a középiskolások már maguknak szerzik be a szükséges taneszközöket. A nagyobbaknál már nincs is szükség annyi mindenre, pár füzet és pár darab toll általában, amit visznek.

Az iskolatáska nem nehéz, de drága

A vezető kérdésünkre elmondja, hogy a legnagyobb kiadást, az iskolatáska megvétele jelenti, ami harminc- és negyvenötezer forint között van. Egy-két táskát ezért már most beakcióztak illetve a tavalyi design is kicsit olcsóbb mint az idei, ezzel is próbálnak a vásárlóknak kedvezni. Ezek a táskák már ergonomikusan vannak kiképezve, a gyártók odafigyelnek, hogy egy kiló alatti legyen illetve többfunkciós zsebek, zárak és könnyen kezelhető csattok találhatóak rajta.

Széles kínálat és odafigyelés

A miskolci főutcán található boltban nagyon széles a választék, illetve mindig vannak akciós termékek is. A vásárlók bármikor fordulhatnak az eladókhoz segítségért, akik akár személyre szabottan is igyekeznek összeválogatni a szükséges tanszereket.

Alsóban még szülőkkel

Nánási Renáta kislánya most megy harmadik osztályba. Náluk az iskolában az a szabály, hogy egy hónapig csak pihenni szabad, sem házi feladatot, sem kötelező olvasmányt nem kapnak. A nyár közepén viszont küld a tanító néni egy részletes listát és ez alapján vásárolnak be. A kilenc éves Annának saját ízlése és elképzelése van, ezért kiválaszthatja a tanszereket. Iskolakezdés előtt van egy nagy bevásárlás, de jellemző, hogy ez szeptemberben is alakul, mikor kiderül, hogy még erre és arra is szükség lehet. Náluk az úgynevezett „mesefüzet” fogy a legjobban, amiből nem volt elég az előírt mennyiség, hanem még vásárolni kellett hozzá. Tanszercsomagokkal is lehet találkozni még, amiben össze vannak készítve az alsós osztályosoknak megfelelő füzetek. Az iskolatáskát is érdemes egy-két évente cserélni, mert azért ezek is egyre modernebbek. Anna év végén kitűnő volt, ezért kapott az iskolakezdéshez kedvezményes utalványokat, ezeket fogják felhasználni, amikor augusztus végén a nagy bevásárlásra mennek. Ekkor jön a dupla családi pótlék is, amikor is a szeptemberi korábban érkezik és ez az összeg is erre fordítódik. 

Minden, mi szemnek, szájnak ingere
Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

Szabó Edina lánya már középiskolás és nyolc osztályos gimnáziumba jár. Alsó tagozatban év végén, négy évig kaptak bevásárlólistát. A gimnáziumban már egy kicsit bonyolultabb lett a dolog, mert tanártól is függött az, hogy melyik órára, milyen füzetre vagy tanszerre volt szükség. Az is változás volt, hogy itt a tanár mindig az első órán mondta el, az arra az évre szükséges dolgokat, a tanszervásárlás az iskola első hete volt. Jelenleg tizenegyedik osztályba megy, már tavaly is barátnőkkel indult vásárolni és Edina érdekességképpen elmondta, hogy a fiatalok újra odavannak a sima, klasszikus, retro füzetekért. A táskák esetében azonban a hátitáska és a félvállas táska egyaránt divatos a köreikben. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában