Különleges

2024.08.28. 17:30

Kuriózum: a Vasgyárban adják elő a Vasgyári eklógákat

Megismételhetetlen alkalom, ez lesz az egyetlen előadás a különleges helyszínen.

Hajdu Mariann

Autentikus helyszínen adják elő a darabok a színészek

Fotó: Bujdos Tibor

Autentikus helyszínen, a Vasgyárban, a Factory Aréna pincéjében mutatják be szombaton, augusztus 31-én este 7 órától a Vasgyári eklógákat. A miskolci városdráma Zemlényi Attila és Kabai Lóránt alkotása, és olyan témákat feszeget, mint hogy mit jelent nekünk, miskolciaknak a Vasgyár, a Lenin Kohászati Művek, a több mint tíz éve nem működő gyár fallal elzárt területe a város szívében. 

Megosztott első díjat nyertek

A dráma a Miskolci Nemzeti Színház bicentenáriumi drámapályázatán megosztott első díjat nyert. A színház műsorára is tűzte az előző, 200. jubileumi évadban, több alkalommal is láthatta a közönség a Játékszínben. Ez alkalommal viszont a Vasgyárban játsszák a színház művészei. 

A hely szelleme… Annyira nyilvánvaló volt, hogy itt is, a Vasgyárban is érdemes lenne bemutatni legalább egyszer 

– mondta lapunknak Zemlényi Attila, a mű egyik szerzője. Másikuk, Kabai Lóránt már nem élhette meg alkotásuk sikerét, hiszen 2022 októberében, életének 45. évében elhunyt. Maga a dráma egyébként nem a színház kiírására született. Nem kötődik hozzá, 2011 és 2022 között írták a szerzők, nagyjából 11 év alatt. Több éven át táboroztattak diákokat kint, a halott gyár területén – ez volt a Szöveggyár –, olyan középiskolás fiatalokat, akik valamilyen módon érdeklődtek az irodalom iránt. Maga az írás valahogy magától alakult

Sorsszerű, ahogy megszületett 

Az volt az érdekes, hogy hexameterben kezdtük írni, a nyáj volt a fiatal diákok alkotóközössége, mi meg a két tanár, a két pásztor: egyszerű analógia. Az apokaliptikus hangulatú táj miatt is éreztük, hogy a legveretesebb formához kell nyúljunk, mint ahogy Radnóti is eklogákat írt a haláltáborban

 – mondta korábbi interjújában a műről Zemlényi Attila. Úgy fogalmazott: sorsszerű, ahogy szinte legódarabokként kialakult a szöveg, és ami mögötte áll. 

A városdráma, a város traumája, ahogy ez történt, ahogy tönkrement a nehéz­ipar, és nem jött helyette semmi. Ha nem vagyunk acélváros, akkor mi vagyunk? Ott állunk identitás nélkül, és ez még ma is így van

Ingyenesen nézhető meg

A Factory most ünnepli a 20. születésnapját, így adott volt az alkalom is arra, hogy ott is bemutassuk az előadást, ahol hajdanán a gyár volt" – hangsúlyozta a szerző. Elmondta, pályázott a Kulturális Mecénás Alaphoz, a Lillafüred Alapítványhoz, ezek segítségével jöhetett létre a mostani előadás, amely ingyenesen látogatható. 

A díszlet mi más lehetne, mint maga a gyár? Onnan teremtődött, onnan formáltuk, arról is szól. Kíváncsiak vagyunk, hogy hogyan él a történet ebben a környezetben

 A mostani előadás egyszeri és megismételhetetlen, ezt az egyet tervezik. S hogy utána mi lesz a mű sorsa? Zemlényi Attila úgy tudja, a színház műsorán marad a most kezdődő évadban. 

Húsz éve alakultak

Az előadás egyébként a Factory Aréna 20 programsorozat része. A délután 6 órakor extrém – falmászás, skatepark, paintball, zsonglőregykerekű – bemutatókkal kezdődik. Az előadás után fényfestés, zenés-táncos est várja a közönséget.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában