Kutyavásár lesz újra a NAV-nál

2024.08.08. 17:30

Így építhet karriert a kutyája

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol újra. Hogy milyen feltételekkel lehet a kutyavásáron részt venni, erről Dr. Kis Péter Andrást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Médiaosztályának osztályvezetőjét, a NAV szóvivőjét kérdeztük.

Galambos Eszter

Az első körben kiválasztott kutyusok kiképzésen vesznek részt, utána döntenek a megvásárlásáról

Forrás: Shuherstock

Fotó: Shirebrook Photography

Általában évente egy-két kutyavásárt tart a NAV, a mostanira szeptember 1-ig várják az ajánlatokat, mondta portálunknak Dr. Kis Péter András szóvivő. A beérkezett pályázatokat a NAV kutyakiképzői előzetesen megszűrik, és a legalkalmasabbakat hívják be egy „elbeszélgetésre” a gazdival együtt. Ez a próbanap Budapesten van, a szervezet kutyakiképző központjában, ahol a keresőkutya jelölteknek különböző feladatok kell végrehajtaniuk.

Az alábbi feltételeknek kell megfelelni

Az ebeknek a következő feltételeknek kell megfelelniük, ivartól és fajtától függetlenül.

Tíz és harminchat hónap közötti életkorúnak kell lenniük (2021. október 6. és 2023. december 6. között született), kifogástalan egészségi állapotúnak. Oltási könyvvel vagy útlevéllel kell rendelkezniük, mikrochippel ellátva. Az oltási könyvnek, útlevélnek tartalmaznia kell a korának megfelelő kötelező (veszettség elleni) és ajánlott (kombinált oltás) oltási program szerinti igazolásokat, kizáró ok azonban, ha például egy kétéves kutya oltási könyvében csak az adott évre kötelező védőoltás szerepel. Fontos, hogy igazoltan féregtelenített legyen, illetve a vásár előtti utolsó féregtelenítés időpontja is szerepeljen az oltási könyvben.

A keresett kutyánál nagyon fontos még, hogy bírja a magasságot, mélységet, erős zajokra, hanghatásokra ne mutasson félelmet. Csúszós, fényes felületeken, szűk helyeken magabiztosan közlekedjen. Magas apportkészségű legyen, rendelkezzen jó zsákmányszerző ösztönnel, továbbá jó problémamegoldó képességgel. Kézben tartható legyen és indokolatlanul ne legyen agresszív.

A mindent eldöntő 21 nap

Megfelelés esetén a kutyus egy huszonegy napos karanténban marad, ami nem egészségügyi karantén hanem, egy háromszor hét napos periódusokra felosztott „képzés”.

_MOR4744
Fontos, hogy meglegyen a kémia a kiképző és a kutya között
Fotó: MW

Az első hét nap a játéké, a szocializációé és ismerkedésé a többi kutyával és a kutyavezetőkkel. Itt történik meg a választás, hiszen fontos a „kémia”, hogy melyik kutya, melyik vezetőhöz kerül, és kialakulnak a párosok. A következő hetekben pedig már elindul a munka, ugyancsak játék formájában. Vizsgálják az apportírozó képességet a keresési ösztönt. Nagyjából a huszonegyedik nap végére kiderül, hogy melyik kutyus lesz a megfelelő. A képzések mellett természetesen orvosi vizsgálaton is átesnek az állatok. Az időszak letelte után, ha egészséges a kutya, összeszoktak a vezetővel, jól működik a páros, akkor megtörténik az adás-vétel. Abban az esetben ha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor a „felvételiző" kutyusok visszakerülnek az eredeti gazdihoz.

Családtaggá válnak

Az adásvétel után a kutyusoknak tulajdonképpen a kutyavezetője lesz a gazdija. A kiképzések alatt a kiképző központban laknak az ebek és vezetőik egyaránt, majd utána életvitelszerűen a keresőmunkára kiképzett kutya a kutyavezető családtagjává válik. Általában 12 éves koruk körül mennek nyugdíjba, erre jó példa Cappy magyar vizsla, amely angol véreb keverék, ő az elmúlt években ment nyugdíjba. A kisebb testűek 10-12 éves korukig, a nagyobbak 8-9 éves-, a legkisebbek akár 13 éves korukig is dolgozhatnak. Ha megöregednek és már nem tudnak szolgálatot teljesíteni, a „nyugdíjas” éveiket családi kutyaként a gazdiknál töltik le.

Dr. Kis Péter András azt is elmondta, hogy magánszemélyek, tenyésztők, vállalkozások is jelentkeznek a pályázatra. Ivartól függetlenül a preferált kutyafajták a német juhász, a belga juhász, a holland juhász, labrador retriever, kotorékebek (például szálkásszőrű tacskó), hosszúlábú terrierek (például foxterrier, jagd terrier),vizslák, spánielek, a felsorolt fajtákhoz hasonló típusú keverékek. Az adás-vételnél általában piaci árakon cserélnek gazdát a kutyusok. Aki úgy gondolja, hogy szeretne részt venne a NAV szeptemberi kutyavásárán a pályázat egyéb feltételinek a NAV oldalán tud utánanézni.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában