Felújítás kezdődik

2024.08.17. 19:00

Jelentősen nő a menetidő szeptembertől a Miskolc-Budapest vasútvonalon

Megkezdődik a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád közötti pálya felújítása.

A Tiszai pályaudvaron

Fotó: Vajda János

A MÁV szeptember 2-tól két ütemben felújítja a vasúti pályát a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti – mintegy 27 kilométer hosszú – szakaszon, emiatt a tanítási időszak kezdetétől december 4-ig jelentősen módosulni fog a távolsági – InterCity, InterRégió és nemzetközi – vonatok közlekedési rendje a Budapest–Miskolc fővonalon. 

Több sebességkorlátozás

A felújítás ideje alatt csak egy vágányon, több sebességkorlátozás mellett – Füzesabony és Miskolc között többlet megállási helyekkel – közlekedhetnek a vonatok a munkálatokkal érintett vonalszakaszokon, ezért óránként és irányonként napközben csak egy-egy személyszállító vonat tud áthaladni, emiatt jelentősen módosul a menetrend, az utasoknak így Budapest-Miskolc viszonylatban mintegy fél órával hosszabb eljutási időre kell számítaniuk. Az átszállásmentes utazás biztosítása érdekében a korlátozások figyelembe vételével szeptember 2-től december 4-ig változik a közlekedési rend, hogy hogyan, cikkünk végén keretes írásunkban olvasható.

Saját forrásból újítja fel a MÁV

A MÁV a közleményében kifejti, a Versenyképes vasúti infrastruktúra program keretén belül, saját forrásból végzi el a pályafelújítást, a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG Kft. kivitelezésében, műszakonként mintegy 200-250 szakember közreműködésével, számos nagy munkagép, vasútüzemi és közúti jármű bevonásával. Mint írják, a beavatkozással megelőzhetők lesznek a nyári hőség alatti sebességkorlátozások, továbbá mérsékelik a tehervonatok által keltett dinamikus hatások okozta állapotromlást is.

Két szakaszra bontható

Szeptember 2-tól október 18-ig Miskolc-Rendező pályaudvar és Nyékládháza, valamint Nyékládháza és Emőd között újítjuk fel az egyik (bal) vágányt, valamint éjszakánként Miskolc és Nyékládháza között a másik vágányon is munkálatokat végeznek. Az október 19. és december 4. közötti időszakban Mezőkeresztes-Mezőnyárád és Emőd között napközben a bal vágányon dolgoznak a munkagépek. Éjszakánként pedig a jobb vágányon is felújítást végeznek.  A nappali időszakban a munkavégzéssel érintett részek mellett csak sebességkorlátozással haladhatnak a vonatok az ott dolgozók biztonsága érdekében. 

A felújítás ideje alatt rakodás, depózás, szóródó anyagok szállítása, valamint a nagygépekkel végzett munkák miatt nagyobb zajhatásra lehet számítani.

Az átszállásmentes utazás biztosítása érdekében a korlátozások figyelembe vételével szeptember 2-től december 4-ig a következő közlekedési rendre lehet számítani.

InterCityk

  • A vonalon közlekedő HERNÁD-ZEMPLÉN és TOKAJ InterCityk utasainak Miskolcon át kell szállni másik IC-szerelvénybe valamennyi viszonylat esetében, azaz a Nyíregyháza, Sátoraljaújhely, illetve Hidasnémeti felől, felé közlekedő IC-vonatok esetében is.
  • A Keleti pályaudvarról köülbelül  30 perccel korábban indulnak az InterCityk (HERNÁD-ZEMPLÉN és TOKAJ IC), Füzesabony és Miskolc között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
    • Kivéve az IC 582-es számú vonatot, amely Vámosgyörk és Miskolc között áll meg mindenhol, valamint az IC 508-as és IC 518-as vonatok, amelyek csak menetrend szerinti állomásokon állnak meg továbbra is.
  • Miskolc-Tiszai pályaudvar és Füzesabony között az InterCityk minden állomáson és megállóhelyen megállnak, napközben így helyettesítve a pályafelújítás során kimaradó személyvonatokat. A megszokott menetrendhez képest 28 perccel később érkeznek a Keleti pályaudvarra.
    • Kivéve az IC 688-as számú vonatot, amely alapmenetrend szerint áll meg az állomásokon.

InterRégiók

  • Az egri IR87-es jelzésű AGRIA és a gyöngyösi IR85-ös MÁTRA InterRégiók indítási ideje felcserélődik, ezért az AGRIA InterRégiók 30 perccel korábban indulnak, hogy biztosítható legyen a füzesabonyi átszállás Miskolc—Nyíregyháza viszonylatú vonatokra, vonatokról. A kora hajnali és késő esti MÁTRA IR vonatok kivételével a gyöngyösi InterRégiók szintén fél órával korábban közlekednek, azaz nemcsak a fővonalon, hanem a 85 sz. gyöngyösi és a 87a sz. egri vonalon is csaknem minden vonat menetrendje fél órával korábbra kerül.

Személyvonatok

  • Füzesabony—Miskolc között 7.30–20.30-ig nem közlekednek a személyvonatok, helyettük a vonalszakaszon valamennyi InterCity vonat személyvonati megállási rend szerinti közlekedésével biztosítjuk az utazási lehetőséget (az IC 508, IC 518 és IC 688 sz. vonatok kivételek).
  • Füzesabony—Miskolc között a kora reggeli órákban néhány személyvonat nem, vagy más vonatokkal összevonva közlekedik.
  • A Vámosgyörk és Füzesabony közötti személyvonatok indulási, érkezési ideje az első, Füzesabonyból 7:00-kor induló vonat kivételével szintén 30 perccel korábbi, mindkét irányban.
  • Füzesabony—Eger viszonylaton, ahol valamennyi AGRIA InterRégió vonat fél órával korábban közlekedik, kimarad a Füzesabonyból 6:03-kor induló 5530 sz. vonat és az Egerből 8:42-kor induló 5527 sz. vonat.

 További részletek az éjszakai korlátozásokról, a csatlakozásról, átszállási lehetőségekről a MÁV közleményében olvashatók.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában