Atrocitás

2024.08.06. 14:00

Megkérdeztük, vármegyénkre is jellemző-e, hogy gyakran megtámadják a MÁV jegyvizsgálóit

A jegyvizsgálói kamera visszatartó erő lehet

Forrás: MW

„Az első negyedévben elkövetett 24 esetet követően, a második negyedévben tovább romlott a MÁV-START jegyvizsgálóit ért támadások száma, így 2024-ben már 55 esetben érte atrocitás őket munkavégzés közben”– írja a mavcsoport.hu sajtóközleménye. 

Elsősorban a vármegyénkben történt erőszakos cselekedetekre voltunk kíváncsiak, így kérdéseket küldtünk ennek kapcsán a MÁV csoportnak. Válaszukból kiderült, hogy országos szinten ez annyira gyakori jelenség, hogy a MÁV testkamerákat is bevet az elkövetők elfogásához. 

Legtöbbször ez az oka a támadásnak

„Országos szinten elmondható, hogy főleg valamilyen szer befolyásoltsága alatt álló, menetjegy nélküli utasok szoktak vitába keveredni a jegyvizsgálókkal. Idén összesen 55 eset történt, ebből 2 esetben 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett kollégánk, míg 30 esetben volt tettlegesség. A bántalmazókat minden esetben feljelenti a vasúttársaság”- írta a mav.hu sajtóosztálya. 

Mint kiderült, a fizikai támadások rendszerint abból fakadnak, hogy az erőszaktevőnek nincs jegye: „Legtöbbször az utazási jogosultságok ellenőrzésekor alakulnak ki konfliktusok, amikor az utazni szándékozó személynek nincs menetjegye vagy nem a megfelelő menetjeggyel rendelkezik, és azt a helyszínen sem kívánja megvásárolni. A bántalmazó és garázda viselkedés a fizikai sérülések mellett lelki traumát okoz az áldozatoknak, és az utasok biztonságérzetét is rontja”-tájékoztatott minket a mav.hu.

Sokat segíthetnek a kamerák

Napjainkban a MÁV már kamerák felvételei által találja meg a jegyvizsgálók elleni erőszak elkövetőit. 

„Az eljárások során nagy segítséget nyújtanak a kamerák, hiszen a felvételeket a rendőrség a nyomozások folyamán fel tudja használni. A MÁV-START 169 – kép és hangfelvétel rögzítésére is alkalmas – testkamerát szerzett be az elmúlt években a jegyvizsgálók számára”- beszélt a kamerák jelentőségéről a mav.hu sajtóosztálya. 

Visszatartó erővel rendelkeznek

„A kamerák beszerzése, felszerelése (ideértve a testkamerákat is) nem csak a kollégáink, de a szabályokat betartó utasok biztonságát is szolgálják, hiszen visszatartó erővel rendelkeznek, illetve segítik az ilyen esetek tisztázását, utólagos bizonyítását, ezért az ilyen és ehhez hasonló biztonsági eszközök beszerzését – a források függvényévében – a jövőben is folytatni kívánjuk” – körvonalazta a jövő lehetőségeit a mav.hu sajtóosztálya.

S hogy mi a helyzet vármegyénkben? A sajtóosztály a következő választ adta: vármegyénkben ez egyáltalán nem jellemző: „Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 2023-ban nem történt jegyvizsgálókkal szembeni bántalmazás.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában