Kitüntetés

2024.08.23. 09:00

Új díszpolgárt avatott Sárospatak (fotókkal)

Olyan személyt díjaztak, aki sokat tett a város kulturális életéért.

Bódisz Attila

Díszpolgár avatás Sárospatakon

Fotó: Bódisz Attila

Lezárult az idei, immár harmincharmadik Zempléni Fesztivál. A zárókoncert utáni napon, augusztus 20-án Sárospatak díszpolgárává avatták Hollerung Gábor fesztiváligazgatót, művészeti vezetőt. Aros János, a zempléni város polgármestere döntésüket azzal indokolta, hogy bár díszpolgári címet nem minden esztendőben ad át az önkormányzat, Hollerung Gábor mindenképpen kiérdemelte a címet, hiszen több mint két évtizede szervezi azt a Zempléni Fesztivált, aminek Sárospatak a központja. Megjegyezte: a fesztiváligazgató személyisége példa lehet mindenkinek azzal az elkötelezettséggel, lendülettel, hittel és a térség iránti tisztelettel, ami rá jellemző. A Zempléni Művészeti Napokkal - amely 20 éve alakult át Zempléni Fesztivállá – sokat nyert a térség, benne Sárospatak is – hangsúlyozta a polgármester. Örömét fejezte ki, hogy nemcsak a turistákat, de a helyben élők közül is egyre többeket mozgat meg a nyitó- és a zárókoncert, vagy a borterasz, amelynek programjai ezúttal is minden este telt házzal zajlottak le. A szálláshelyek minden esztendőben megtelnek a városban a fesztivál tíz napjára és a vendéglátóhelyeken is meglátszik a nagyobb vendégforgalom – sorolta Aros János. Idén például mintegy negyvenmillió forint értékben kapott magas minőségű kultúrát a város a fesztiváltól – összegezte a polgármester. A Zempléni Fesztivál programjain részt vevő mintegy húszezer vendég jelentős része ebben az évben is megfordult Sárospatakon – közölte. Hozzáfűzte: Hollerung Gábor idén éppen a fesztivál ideje alatt Sárospatakon ünnepelte hetvenedik születésnapját, ami külön apropót szolgáltatott arra a különleges figyelemre, amit munkásságával egyébként is megszolgált a fesztiváligazgató-karmester.

Megható elismerés

Hollerung Gábor nagyra értékelte a rangos megbecsülést. Mint portálunknak elmondta, véleménye szerint ezek a legmeghatóbb elismerések. Hozzátette: korábban együttesének, a Budafoki Dohnányi Zenekarnak az „otthona”, Budafok fogadta díszpolgárává. 

Akkor is csak azt tudtam mondani, mint most, hogy ezek mögött emberek szeretete és megbecsülése van. Nagyon sok olyan kitüntetés van, amely bonyolult döntési rendszerben, különböző grémiumokon keresztül születik meg, de adott esetben ha egy önkormányzati testület dönt úgy, hogy valakinek díszpolgári címet ad, az a megbecsülésnek olyan foka, amely az embert nagyon motiválja, és olyan visszajelzést is ad, amire mindenkinek szüksége van

– jelentette ki Hollerug Gábor. Ezek a döntések megerősítik, hogy az elvégzett tevékenységnek volt értelme – mondta. Kiemelte: a Zempléni Fesztivál körül egyébként is kialakult egy olyan szeretet a térségben, amelyet a szervezők és a fellépők is folyamatosan éreznek. Ezzel együtt egy ilyen elismerés rendkívül értékes a számukra – erősítette meg a fesztiváligazgató. Aláhúzta: a Zempléni Fesztivál központja a kezdetektől fogva Sárospatak, és a város nagyon sok segítséget is nyújt a szervezők számára nemcsak anyagiak tekintetében, hanem a lebonyolításban is A Művelődés Háza és Könyvtára bevonásával. 

Valóban itthon érzem magamat ebben a városban, nagyon sok barátom van már itt, és úgy érzem, hogy ez a cím még inkább egyfajta kötelezettséggel jár számomra. Ezek mellett azzal az örömteli elhatározással is párosul, amely arra inspirál, hogy ha lehet, még többet legyek itt és minél többet dolgozzak munkatársaimmal a fesztiválért, ezen belül Sárospatakért is

 – hangsúlyozta Hollerung Gábor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában