2 órája
Babacicákat mentett a rendőr és párja Sajószentpéteren (fotók)
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség sajószentpéteri őrs rendőre, Iglai István párjával szolgálaton kívül is segített két cumis babacicán, akiket kidobtak az utcára.
Babacicákat mentettek
A két cica közül az egyik már ki volt hűlve, szinte alig mozgott, mikor hívták az Aggtelek Körny Állatmentést, hogy találtak két kidobott cicát, amit időközben otthonukba vittek. Telefonon ellátták tanácsokkal, hogy mit és hogyan csináljonak a két cumis cicával.
A kis feketét is sikerült felmelegíteni, így ő is jobban lett. Menetközben intéztek szervezetet, akik még este fogadták is a piciket. István el is szállította őket a szervezethez, ahol a kicsik már kaptak ellátást, mindketten jól vannak - írta Jony Wispo, a borsodi Ace Ventura.
Babacicákat mentettek Sajószentpéteren
Fotók: Jony Wispo