boon.hu video

2024.09.01. 15:30

Birtokba vették az autósok a harsányi felüljárót - fotók, videó

Szombaton még volt egy kis bizonytalanság az autósok részéről, vasárnap már probléma nélkül haladt a forgalom a harsányi felüljárón.

Gárdonyi Edina

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

Szombaton – bár még festették az útjelzéseket – már felengedték a forgalmat a felüljáróra. A sofőrökben volt némi bizonytalanság, hiszen nem tudták, mehetnek-e arra és sokan az utóbbi hónapok megszokása szerint közlekedtek. Vasárnap már rendben haladt a forgalom.

Kis felüljáró történelem

Egy figyelmetlen trélervezető 2022-ben jóvátehetetlen kárt okozott a felüljáróban. A felüljáró 15 tartóeleméből 13 megsérült. Ezután részlegesen, majd a felújítás miatt teljesen lezárták, ami tanév végén okozott gondokat a közúti közlekedésben. Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vármegyei igazgatója ismertette a beruházás zárásakor, hogy a felüljáró 1979 óta háromszor is sérült baleset miatt, de most először kellett teljesen újjáépíteni, mivel a legutóbbi eset után a javítás már nem volt gazdaságos.

Mintha mi sem történt volna

Vasárnap, mintha az elmúlt hónapokban nem lett volna lezárva, szépen haladt a forgalom a felüljárón. Mint ismert, a felújítás ideje alatt hatalmas forgalmi dugók alakultak ki ezen a szakaszon. 

Az autóval közlekedők remélték, hogy ez megszűnik az iskolakezdésre, amikor a szokásosnál is erősebb a forgalom Miskolc bevezető útjain.

Ütközőkapukat telepítenek

Az átadáson Csöbör Katalin országgyűlési képviselő elmondta, hogy a hasonló balesetek elkerülése érdekében hamarosan két passzív ütközőkaput telepítenek a felüljáróhoz.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában