Program

2024.09.01. 20:10

A Dupla Kávé és az Első Emelet tarolt a vattai falunapon (fotók)

A szórakozás mellett az emlékezésnek is teret adtak szombaton Vattán.

Gárdonyi Edina

Forrás: Olvasónktól

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján Birinyi László polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára és országgyűlési képviselő üdvözölte a résztvevőket. Az államtitkár átadta a Vatta legszebb virágoskertjeiért járó elismeréseket, és kiemelte: 

A boldogság a kertben virágzik.

Emléktáblát avattak az egykori polgármester emlékére

A nap különleges pillanata volt, amikor emléktáblát helyeztek el a közösségi téren Korán István Attila, Vatta község korábbi megbecsült és szeretett polgármestere emlékére. Az ünnepségen a helyiek tisztelettel adóztak munkássága előtt. Tállai András az avatáskor megjegyezte: 

mostantól, valahányszor a közösségi házra tekintünk, emléke élénken él majd mindannyiunk szívében.

Közös ebéd és vízi dodzsem

Az önkormányzat a falu lakosságát vendégül látta egy ebédre. A gyerekek is megtalálták a maguk szórakozását: óriás légvárakban ugráltak és a nagy melegben vízi dodzsemmel hűsöltek egy kicsit.

A zenei programok hatalmas tömeget vonzottak

A délután további részében a szórakozásé volt a főszerep. A Dupla Kávé műsora és az ABBA Sisters fellépése nagy sikert aratott, míg Kovács Áron és Dj Kényelmes bemelegítették a közönséget az esti Első Emelet koncertre. A fergeteges koncerten hatalmas tömeg gyűlt össze és a legkisebbek és a legidősebbek együtt énekeltek a jól ismert slágereket. 

A zenekar a Facebook oldalán nagyszívű kistelepülésként jellemezte Vattát és hálásak voltak a szeretetért, amivel fogadták őket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában