Díjazás

2 órája

Jól szerepelt az Avalon a Magyar Sommelier Bajnokságon

Suwad Zlatic, az osztrák Suwine tulajdonosa lett az I. Nyílt Magyar Sommelier Bajnokság nemzetközi győztese, a magyar bajnoki címet idén Sebastian Giraldo Makovej, a Sauska márkanagykövete nyerte el - közölték a szervezők az MTI-vel.

MTI

Forrás: Avalon Resort & SPA

A több mint két és fél évtizedes múltra visszatekintő Magyar Sommelier Bajnokság jogutódjaként, idén először nemzetközi versennyel egybekötve megrendezett megmérettetés döntőjét tartotta a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) és a Magyar Sommelier Club (MSC). Mint írták, a 18 nemzetközi versenyző között osztrák, szerb és lengyel sommelier is szerepelt. Az első és második fordulóban írásbeli és gyakorlati feladatokat oldottak meg, amelynek eredményeként a döntőben 3 szakember folytathatta a versenyzést.

A döntősök bemutathatták például, hogy hogyan állják meg a helyüket különböző éttermi helyzetekben, amikor pezsgőt kell felszolgálni, vörösbort dekantálni és ételekhez italokat ajánlani, valamint számot adhattak olyan tudásanyagról, mint a különböző borok és párlatok felismerése, illetve szakmai leírása.

A második helyen Budai Norbert

A Kozma Kálmán vezette, neves szakemberekből álló zsűri döntése alapján az idei magyar bajnok Sebastian Giraldo Makovej lett, aki novemberben Belgrádban képviselheti Magyarországot az Európai Sommelier Bajnokságon. A második helyen Budai Norbert (Avalon Resort) végzett, a harmadik díjat Kovács Péter Félix (Felix Kitchen Étterem) nyerte el. A fődíj egy 500 ezer forintos pénzdíj volt a Masosz és a MSC közös felajánlásaként. Több különdíjat is átadtak, köztük idén először a 30 év alatti versenyzőknek odaítélhető Legjobb Fiatal Sommelier díjat, amelyet Novák Dávid (Virtu Étterem) nyert el.

Vendéglátó kategóriában díjazták az Avalont

A döntő előtt a Magyar Sommelier Szövetség Par Excellence díjait Slezsák Zoltán elnök adta át. Termelő kategóriában a villányi Malatinszky Kúria lett a kitüntetett, kereskedő kategóriában a WhiskyNet kapta a díjat. Vendéglátó kategóriában a miskolci Avalon Resort & SPA részesült az elismerésben. Szakíró kategóriában Bozzai Zsófia lett a díjazott, oktató kategóriában pedig Nyitrainé Sárdy Diána részesült az elismerésben. Második alkalommal adták át a Dr. Kosárka József emlékdíjat, amelyet az a borász, borászat érdemel ki, amely a legtöbbet tette a magyar bor kiemelkedő külföldi sikereiért. Idén ezt a díjat a villányi Jammertal Borbirtok kapta.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában