2018.11.17. 10:17

József még mindig a föld alatt él Miskolcon

Miskolc - Már álltak a ház falai, de leomlottak. A hajléktalan ember még mindig a zöldségesveremben lakik.

Három éve jártunk először Józsefnél. Nem akartuk elhinni, hogy egy zöldségtároló veremben is lehet élni, de akkor kiderült, hogy igen, lehet, sőt gazdája egyáltalán nem bánkódik emiatt. Szinte büszkén mutatta meg nekünk kis birodalmát. Akkor arról is beszélt, hogy van egy nagy álma. A telkén egykor egy kis ház állt, de az leégett. József azonban elhatározta, hogy újra felépíti. Pénteken épp ezért látogattunk el hozzá, hogy megnézzük, hogy halad a házépítés. A Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó központjának két utcai szociális munkása, László János és Csikász Árpád volt segítségükre.

A bodótetői telek előtt autódudálással jelezték Józsefnek, hogy megérkeztünk. A férfi azonban sehol. Vártunk, vártunk egy darabig, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy József nincs itthon. Pedig előző nap egyeztettek vele a szociális munkások, de valószínűleg valami fontos dolga akadt. A telkére azonban be tudtunk menni, bár a drótokkal furfangosan átfont kaput nem volt egyszerű kinyitni. A látvány hasonlított a három évvel ezelőttihez. József irdatlan mennyiségű műanyag flakont és italosdobozt halmozott fel a telken. Ezeket szorgalmasan gyűjtögeti, egy kis pénz reményében.

Leomlott

Minket persze a kis ház érdekelt a leginkább, hol tart az építkezés. Szomorúan tapasztaltuk, hogy József szerény hajléka nemhogy felépült volna, hanem sokkal inkább leomlott. Pedig legutóbb, amikor nála jártunk, büszkén mutatta, hogy a falak már állnak, egy kis ablakot is szerzett, és már csak a tető volt hátra. Azt is tervezgette, hogyan rendezi majd be új otthonát. Nem volt nagyravágyó, csak egy ágyat szeretett volna, egy kis asztalt székkel, és persze egy jó kis kályhát, ami ontotta volna a jó meleget a téli napokon. Álma azonban a mai napig nem teljesült. Mert háza úgy készül, mint Déva vára. Amit az egyik évben megépített, az a másikban leomlott. Nyilván nincs elég szakértelme és megfelelő építőanyaga, hogy elég erős falakat emeljen. Így aztán maradt a zöldségesverem, amiben egy matrac a fekhelye, és egy polc az összes bútordarabja, ami az asztal funkcióját is betölti. És amikor József nyugovóra tér, egy vaslemezt húz a feje fölé. A föld alatt van az otthona.

Nem megy be

József természetesen mehetne a hajléktalanokat gondozó központba, de hallani sem akar erről. Legutóbb is azt bizonygatta, hogy ő nagyon jól érzi magát a telkén, és nem kell őt sajnálni a verem miatt, mert az számára igen kényelmes: „télen meleg, nyáron hideg”, jellemezte hajlékát. Sőt, a világ dolgairól is értesül, mert kedvenc időtöltése, hogy bekapcsolja régi, ütött-kopott rádióját, és minden műsort meghallgat. A maga ura, nem parancsol neki senki.

Három éve így foglalta össze sorsát:

– Valamikor nem ilyen volt az életem. Kamionoztam, saját kocsival, de egyszer egy német kamion belém jött. Akkor vége lett az egésznek. Megsérült a lábam és a bal szemem, leszázalékoltak, a kamionom totálkáros lett. Akkor társasházban laktam a Rácz Ádám utcán, ma pedig itt, a telken. De jó nekem itt. A család? A feleségem és a 7 gyerekem Ausztriában lakik. Ők osztrákok, én meg magyar vagyok. Nem váltam el a feleségemtől, de én itt szeretek élni, ő meg ott..

Az utcai szociális munkások rendszeresen látogatják Józsefet. Hoznak neki élelmiszert, ruhaneműt, meleg takarót, tisztálkodószereket, mikor mire van szükség. Arra azonban nem tudják rávenni, hogy bemenjen az intézménybe. József egyébként gyámság alatt van, de nem működik együtt a gyámjával.

A jövő héten újra ellátogatunk hozzá, reménykedünk, hogy akkor már otthon találjuk.

Hegyi Erika