Helyi közélet

2019.03.22. 07:20

Újra a kamionok ellen tüntetnek a 35-ösön - Az elkerülő útért is tüntetnek áprilisban a sajószögediek

Sajószöged - Hiába tiltották, alig csökkent a kamionforgalom a 35-ös főközlekedési úton.

Sajószöged - Hiába tiltották, alig csökkent a kamionforgalom a 35-ös főközlekedési úton.

Április 5-én reggel 8 órára ismét demonstrációt szerveznek a sajószögediek, mert továbbra is elviselhetetlennek tartják a 35-ös út kamionforgalmát, ami miatt nagy a zaj, sok a por, rezgés miatt repedhetnek a házak és a közlekedésbiztonság sem megfelelő. A tiltakozókat félpályás útlezárásra várják a sajószögedi művelődési ház és az óvoda előtti útszakaszra. Céljuk – mint fogalmaztak – „az életveszélyes közlekedési helyzet, lakosság és környezetszennyezés ellen, a nehéz gépjárművek kitiltásáért, az elkerülő út koncepciójának megvalósításáért…”

Tavaly már demonstráltak

Szeretnék elérni, ha a 2015. őszi állapot jönne el újra, amikor megtiltották a Nagycsécs, Sajószöged, Tiszaújváros útvonalon a 20 tonnánál nehezebb gépjárművek átmenő forgalmát. Kivételek persze akadtak bőven, és – úgy tűnik – sokaknak sikerült engedélyt szerezniük az áthaladásra. Ez azt jelentette, hogy – mintha mi sem történt volna – a kamionforgalom alig csökkent.

„A 35-ös nem tranzitút, menjetek máshová!” Ezt kiabálták Sajószögeden minden arra járó kamionnak tavaly május 28-án reggel. A településen már akkor megelégelték, hogy a nehézgépjárművek egész sora hajt át a falu főutcáján, a 35-ös úton és ezzel veszélyezteti az ott élők biztonságát. A kamionforgalom ellen közel száz sajószögedi tiltakozott úgy, hogy – természetesen rendőri irányítás mellett – a 35-ös Tiszaújváros felé eső sávját lezárták, és ott gyűltek össze a tiltakozók.

Gratuleczki István is ott állt a tüntetők között. Kezében egy olyan táblát tartott, amely azt ábrázolta, hogy hogyan kellene kikerülniük Sajószögedet, pontosabban a 35-ös út ezen szakaszát a nehézgépjárműveknek.

„Minden nap hajnali fél 5-től beindul a verkli, és csak jönnek, jönnek a kamionok, és nem hagyják az embereket, főleg a gyerekeket aludni. A rezgés miatt kezdenek a házak is tönkremenni, mert döngetnek végig a falun a nagy teherautók. Ezen a táblán azt mutatjuk be, hogy amennyiben a kamionosok nem a 35-ös utat választanák, hanem – ahogy az rendjén van – az M30-as és az M3-as autópályát, akkor mindössze 6 kilométerrel lenne hosszabb az útjuk, de sokkal rövidebb a menetidejük, hiszen a sztrádán lényegesen gyorsabban lehet haladni…”

Nem történt semmi

A tüntetés nyomán ígéretek hangzottak el, hogy mielőbb megoldást találnak a tarthatatlan helyzetre. Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a sajószögediek írásbeli petíciójára válaszul küldött levélben elismerte, hogy a 2015. október 26-án bevezetett forgalomkorlátozások ellenére továbbra is sok tehergépkocsi szabálytalanul közlekedik a 35-ös számú főúton. Érdemi intézkedésről viszont nem tudunk.

Ezért döntöttek az újabb demonstráció megszervezéséről április 5-re. Korábbi követelésüket kiegészítették azzal, hogy a legjobb megoldás egy, a településeket elkerülő út építése lenne.


[related-post post_id="4105794"]

[related-post post_id="4009038"]

[related-post post_id="3975846"]

[related-post post_id="3964772"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában