„Csak az őszinte dolgokban hiszek”

Az X Bartók című lemeze anyagával érkezik a Bartók Plusz Operafesztiválra a Sárik Péter Trió. Az ismert és külföldön is népszerű magyar zongoraművész és zene­szerző nem először nyúl klasszikus művekhez, hogy önálló érvényű alkotásként adja tovább a kortárs közönségnek. Érthető, hogy az átdolgozás szabadságáról is kérdeztem.

Alkalmas-e a teljes Bartók-életmű arra, hogy dzsessz­átiratban szólaljon meg?

Szerintem nem alkalmas. Már eléggé rutinosak vagyunk klasszikusok átdolgozásában. Ennek a legelső állomása mindig az, hogy a szerző teljes életművét végighallgatjuk. Nagyon fontos, hogy ezek a művek az eredeti formájukban – úgy, ahogyan vannak – tökéletesek. Ha feldolgozunk belőle, csak a legnagyobb felelősséggel és odafigyeléssel szabad megtennünk, azzal az igénnyel, hogy az átdolgozással valóban hozzáadunk valamit.

Az X Bartók-lemezükön tíz feldolgozást adtak közre. Mi volt a válogatás alapja? A zene ismertsége? Vagy annak a sokszínűségnek a felvillantása, ami a zeneszerző Bartók Béla érdeklődését is jellemezte?

A klasszikus szerzőknek is vannak slágereik: bizonyos műveik sokkal ismertebbek másoknál. Ez lehetne szempont. De nálunk nem volt az. Hozzányúlhattunk volna például a Kékszakállúhoz, de nem láttam alkalmasnak rá, hogy zongorás trióval feldolgozhassuk. Ugyanezért nem alapoztam vonósnégyesekre sem. Azt tartottuk fontosnak, hogy amit hozzá­teszünk a mi zenénkkel, azzal új közönséget érjünk el: elvigyük Bartókot azokhoz, akik esetleg még nem hallották a zenéjét, még nem járnak klasszikus zenei koncertekre. Mert ha őszinték vagyunk: az új generációk nemigen jártak a hangversenytermekben a szüleikkel, az sem jellemző, hogy otthon ezt a zenét hallgatnák. Gyakorlatilag esélyük sem volt rá, hogy találkozzanak ezzel a műfajjal. Azt vettük észre, hogy ha a klasszikusokat ötvözzük a dzsesszel, és ha nem csak a komolyzene tereiben játsszuk, elérünk olyanokat, akik utána készek meghallgatni az eredetit is.

Ez azért meglepő, mert a dzsesszt eleve a komolyzenéhez közeli műfajnak gondolnám, és nem populárisnak, ahonnan lehet új közönséget szerezni a klasszikusok számára.

Az elmúlt 20 évben sokat változott a helyzet. A ­dzsessz világszerte reneszánszát éli, Magyarország is tele van dzsesszfesztiválokkal. Ez a zene képes megszólítani a fiatalokat. És az idősebbeket is: ők nagyobb eséllyel kapták el annak idején azt a korszakot, amikor a ­dzsessz a forradalom volt, tiltott és izgalmas. A mi zenekarunk évente néhány olyan saját koncertet is tud adni, amelyre 700–800 ember jön el. A Zeneakadémia nagytermét mind a Bartók-, mind a Beethoven-műsorunkkal megtöltöttük. Persze mindenkinek a saját egyéni ízlésén is múlik, hogy klasszikus zenészként vagy klasszikus zenét szerető emberként felháborodik-e azon, hogy – úgymond – megszentségtelenítettük ezeket a műveket. Vagy nyitott arra a változatra, amit mi 2019-ben a Bartók-művekről gondolunk.

Találkozott olyannal, akit bántott, hogy ön Bartók-átiratot készített?

Ellenkezőleg. Bár hírből tudom, hogy van ilyen vélekedés, de én csak kedvező visszaigazolásokat kaptam. De a legpozitívabb, hogy a Zeneakadémia gyakorlatilag tárt karokkal várt minket a Bartók-koncertünkre, és az is, hogy felléphetünk majd a nagyon nyitott, de alapjaiban komolyzenei Bartók Plusz Operafesztiválon.

A klasszikusok feldolgozása a Bartók Plusz Operafesztiválon is érzékeny téma – az elmúlt idők egyik fontos és végső soron értelmes vitáját Szüts Apor RockGiovannija váltotta ki. Jó alkalom megkérdeznem erről az ön saját tapasztalatokon alapuló véleményét.

Ezt az egész kérdést leegyszerűsítjük arra, hogy tényleg az van: ha valaki nem szereti, hogy belenyúlnak egy műbe, nem kell meghallgatnia. Felháborodni nyilván lehet az átdolgozás miatt, szerintem bizonyos szempontból még jót is tesz a botrány, mert többen hallanak róla, hogy lett egy ilyen mű. Szerintem az a lényeg, hogy játsszuk és tartsuk életben ezeket a műveket. Akkor tesszük a legjobbat a szerzőnek is és a közönségnek is.

A Bartók-lemezüket hallgatva az volt az érzésem: az önök zenéje roppant fegyelmezett, és azért olyan hatásos, mert nem bíz semmit a véletlenre. Hol volt a zenében az improvizáció: a zeneszerzői munkájában vagy abban, ahogyan a felvétel megszületett?

Ez volt életem legnehezebb munkája: egy évet dolgoztam vele, és fél évet próbáltunk a zenekarral. Valószínű azért tűnik úgy, mintha teljesen megírt zene lenne, mert igenis tartani akartuk magunkat a bartóki hangzáshoz. A megszólaló témák az utolsó hangig megkomponáltak. A zongoraszólamot átírtam úgy, hogy az alsó szólamokat át tudjam adni a bőgőnek. A bőgőt és a dobot is rendkívül szigorúan vettem. Az improvizáció pedig: az összes többi. A lemez hetven százaléka improvizáció.

Vagyis a miskolci koncert okozhat meglepetést a számunkra?

Abszolút: soha nem tudjuk és nem is akarjuk kétszer ugyanúgy eljátszani a műveket. A témák – lehet – ugyanúgy hangzanak majd el, talán lassabban vagy kicsit gyorsabban, hiszen mi is tanuljuk a műsort: folyamatosan érik. Az improvizációk pedig egészen mások lesznek. Ez az egésznek a lényege.

Ön, aki ennyi időt töltött a bartóki életmű tanulmányozásával és azzal, hogy megszülessen ez a lemez, amikor ezt a zenét játssza, tudja-e még, hogy hol végződik Bartók Béla és hol kezdődik Sárik Péter?

Ezt nehéz megmondanom. A dzsesszben a legfontosabb, hogy az ember nagyon sok dolgot megtanul egymagában, aztán a próbákon a zenekarral kicsiszolja, és amikor a színpadra lépünk, semmiféle szándékunk nincs arra, hogy olyat csináljunk, ami a múltkori koncerten már elhangzott. Hanem a helyhez, a közönséghez és a hangulathoz mérten hagyjuk, hogy a zene úgy jöjjön, ahogyan akar.

A zenéjéről az „autentikus” mellett az őszinte jelző jut még az eszembe. Egyszerre önazonos azzal, aki játssza, és azzal, akit játszik: Bartók Bélával. Mi a titka?

Csak az őszinte dolgokban hiszek. Csak úgy szabad bármit csinálni, hogy az őszinte legyen. Ami csak annyit jelent, hogy mi ezeket a műveket a magunkénak érezzük. Szeretjük játszani, ettől élő. Beletettük a munkát, felmegyünk a színpadra és lubickolunk ebben a csodálatos zenében. És ezt a közönség megérzi, jön velünk. Igen, csak őszintén szabad csinálni.

X Bartók – a Sárik Péter Trió koncertje

Bartók Plusz Operafesztivál

Művészetek Háza

2019. június 17., 20:00