A ballagásra kapott dobszerkótól a harmadik Gramofon-díjig

Az ifjú kora ellenére számos komoly elismeréssel díjazott zeneművész ugyanis Mezőkövesden töltötte gyermekkora java részét, majd a miskolci zeneművészeti szakközépiskolában pallérozódott, azóta pedig már ő maga is tanít.

Jómagam egészen kicsi korodtól ismerlek, ezért tudom, hogy a zene iránti érdeklődésed korántsem új keletű. Kérlek, mesélj arról, hogyan vált a zene az életed főszereplőjévé.

Gyerekként jártam zeneiskolába, ahol három hangszeren is tanultam játszani (furulya, zongora és ütő), de ekkor még nem volt egyértelmű, hogy a zene lesz az életem. Amikor általános iskolából ballagtam, ajándékként kaptam egy dobfelszerelést, ami szinte drogként hatott rám: naphosszat nyüstöltem, rocklemezekre doboltam, majd elkezdtem másokkal együtt játszani, leginkább rockot és drum and bass-t. Aztán egy véletlen találkozás a hangszerboltban Veres Gyulával – aki utána két évig a magán-dobtanárom lett – felnyitotta a szemem, illetve a fülem a jazz zenére, a műfajban rejlő apró, csodálatos részletekre, az együttjátszás legmagasabb fokára. Nem volt visszaút, innentől kezdve egészen „más füllel” hallgattam mindenféle zenét. Egyébként Drotár Gabi néni, a mezőkövesdi zeneiskola nyugalmazott igazgatója volt az első, akitől élő jazz-zongorázást hallottam, és ez is azonnal „megfertőzött”, így a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában párhuzamosan tanultam a két hangszert. A Zeneakadémián is elvégeztem mindkét szakot, de végül a zongora javára billent a mérleg, ma döntő többségben az tölti be az életemet. Nem volt tervezett, egyszerűen így alakult, de örülök neki.

A nővéred, Anna is zeneművész. Ez mennyire befolyásolta a kapcsolatodat a zenével?

Van egy fénykép, ahol egy-kétévesen fekszem a nővérem lábainál és hallgatom a hegedűjátékát. Azonban ő hamar elköltözött otthonról a középiskola miatt, így külön utakon jártunk.

Miért éppen dob és zongora? És miért éppen jazz?

A dob szerintem minden gyereket érdekel. Önmagában képes meghatározni az egész zenekar ritmusát. A zongora pedig elengedhetetlen az elméleti ismeretek, akkordok elsajátításához, zongorázni akkor is „tudnom kellene”, ha nem lennék zongorista.

A Junior Prima díjat és több ízben a Gramofon-díjat is bezsebelted. Milyen elismerésekkel büszkélkedhetsz még, és melyik a legmeghatározóbb számodra?

Tavaly a „Little Beggar” című triólemezem lett az év jazzalbuma, és ez lett a harmadik Gramofon-díjam, az eddigi legfontosabb, hiszen a zenei világom itt reprezentálódik leginkább. A lemezen Barcza Horváth József bőgőzik és Gyárfás Attila dobol, ez az ő érdemük is. Korábban rockzenekaros tehetségkutatós díjaknak is örülhettem.

Négy éve a Montreux-i jazz-zongoraversenyen (melyre valószínűleg több százan jelentkeznek a világ minden tájáról) három magyar is bekerült a legjobb tíz közé, Oláh Krisztián, Gayer Mátyás és jómagam.

Nagy örömmel tölt el az is, hogy a Jazzma.hu-n többször megszavaztak az év billentyűsének/zongoristájának mind az olvasók, mind a szerkesztők körében.

Ilyen jelentőségteljes elismerések után mi az, ami még mindig motivál? Vannak még el nem ért célok?

Persze, az ember saját maga elől úgysem tudja elrejteni a hiányosságait, mindig van mit fejleszteni. Minél jobban belemegyek valamibe, annál jobban érzem, mennyire az elején vagyok. Ez egy végtelen folyamat. Van egy vízióm, ami időről időre előjön, és szerintem minden jazz-zenészt érintett már: milyen jó lenne, ha többen ismernék, többen hallgatnának jazzt, vagy nyitottabbak lennének rá. Sokan csak a smooth jazz-zel, vagy Parov Stelarral azonosítják a műfajt. Aztán rájövök, talán mégis jó ez így. Aki megtalálja a szépséget például Bill Evans zongorajátékában, az szerencsés. Pont a viszonylagos „népszerűtlensége” miatt már az is különlegesnek érezheti magát, aki hallgatja.

Zenészként mindig több lábon álltál. Jelenleg hány formáció fűződik a nevedhez?

Saját formációm a Tálas Áron Trió, mellyel két lemezünk is megjelent, a Flight Modus és a Lazybird. Ezekben dobolok, és most sajnos pihenőpályán vannak. Játszom a Nagy Emma Quintettel, a Vintage Dolls-szal (utóbbi zenekar tagjaival sokan osztálytársak voltunk a Zeneakadémián), a Fusio Grouppal és a Borbély Műhellyel. Tagja vagyok még a Karosi Júlia Quartetnek, a Lantos Zoltán OpenSource-nak, a BJC Big Bandnek, duózok Demeniv Mihállyal, Pandzarisz Dinával és helyettesítek Szalóki Ági, valamint Palya Bea zenekaraiban.

Gondolom, a Tálas Áron Trió különleges helyet foglal el a szívedben. Mi a helyzet hármótokkal, mit kell tudni a zenekar jelenéről és terveiről?

Nemsokára utazunk a Bakui Jazzfesztiválra, nagyon várjuk azt a koncertet. Jövőre remélhetőleg lesz új lemezünk, de még nem biztos.

Tudnivaló rólad, hogy nem csak műveled, de oktatod is a zenét. Mennyire fontos szegmense a karrierednek a tanári pálya, és mióta foglalkozol vele?

A Zeneakadémia jazz-ének tanszakán 2012 óta korrepetítorkodom, továbbá mintegy másfél évig taníthattam a Kodolányi János Egyetem jazz-dob tanszakán, ahol Szendőfi Pétert helyettesítettem. Emellett jazz-zongorát oktatok a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában nagyjából 2015 óta. Magánúton is tanítok pár éve. Alapvetően szeretem csinálni. Óriási élmény, mikor egy-egy tanítványnál végigkövethetem a fejlődési szakaszokat, és természetesen lelombozó tud lenni, ha valakinél ez nem történik meg, de nagyon várná az ember. Közös munkának fogom fel a tanítást, amely során én csupán irányokat mutatok.