Nézzétek, milyen kincs van a kezünkben!

Népművészet és népművelődés kategóriában lett idén megyei Prima díjas a Zemplén Néptáncegyüttes. Az indoklás szerint a régió hagyományait ápoló és feldolgozó, saját koreográfiákon keresztül bemutató világhírű együttes egyedülálló képzési és kulturális tevékenységet folytat. Az idén 20 éves együttest Fehér János alapította, aki azóta is a művészeti vezetője a társulatnak.

Honnan indult a tánc szeretete?

Kétféle előzménye volt ennek. Nekem jóval idősebb bátyám van, hét év van közöttünk. Kettőnk közül ő járt tánciskolába és én gyakran elmentem és meglestem, hogy táncolnak, hogy tanítják őket. Mindig akartam menni és soha nem értettem, hogy van az, hogy ő 17 éves én meg 10, és én miért nem mehetek a tánciskolába, úgyhogy valahol már akkor elkezdődött bennem a tánc szeretete. Otthon állandóan a seprűvel táncoltam és próbáltam a figurákat. Ugyanakkor az általános iskolában ének-zene tagozatos osztályba jártam, ahol volt néptánctanítás is. Nagyon erős emlékeim erről nincsenek, de amelyek vannak, azok nagyon szépek és jók. 1968-ban alakult meg a Hegyalja Népi Együttes Sátoraljaújhelyen, 1969 végén kerültem a társulathoz, és közel húsz éven keresztül az együttes tagjaként, később asszisztenseként, majd egy darabig vezetőjeként is szerepeltem. A szakmát és a táncot ott tanultam és szerettem meg. Az együttesvezetést anno Ureczky Csaba égisze alatt. Utána Rónai Ferivel közösen csináltuk az együttest, majd bekövetkezett az, hogy elváltak az útjaink. Ezt követően alapítottuk először a Bokréta Művészeti Iskolát, és ezután a Zemplén Együttes is megalakult.

Könnyű volt rátalálni az önálló útra?

Igen. Nagyon jó alapot kaptam a Hegyalja Népi Együttesben. Másrészt elég következetes embernek tartom magam, és amikor kitűzök magamnak egy célt, mert az mindig kell, hogy legyen az embernek és mindig kell, hogy higgyen is abban, akkor ezeket 99 százalékban meg is valósítom. Amikor a Hegyalja Népi Együttesnél megköszönték a munkámat, akkor már működött a művészeti iskola, megvolt az épület és az alakuló Zemplén Néptáncegyüttesbe a Hegyaljából átjöttek meglehetősen sokan. Aztán később volt ebben oda-vissza mozgás, amiben sosem voltam merev, mert azt vallom, a tánc szeretete a fontos.

Konkurensei vagy partnerei egymásnak a régióban a néptáncegyüttesek?

Konkurensei olyan szempontból, hogy nekem mindig egy húzóerő a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes, amelyet a megye legjobb együttesének tartok, és szeretnénk azokat az eredményeket elérni, amit ők már elértek. Viszont az együttes vezetőjével, Jóna Pistával a legnagyobb barátságban vagyok. Amikor a legnagyobb bajban volt, akkor én segítettem ki, vittem nekik ruhákat, hogy az együttesével egyáltalán fel tudjanak lépni, és ezt azóta is emlegeti, milyen lovagiasan viselkedtem akkor. De ha nekem kell valami, akkor rácsörgök, hogy kellene hat sárközi ruha, akkor csak annyit mond, vihetem, mikor megyek érte. Így működik a dolog.

Mi volt a filozófiája az alapításkor a Zemplén Néptáncegyüttesnek?

Három nagyon lényeges pont van, ami köré csoportosultak a gondolatok. A legfontosabb a közösség. Egy nagyon jó közösséget kell csinálni ahhoz, hogy tudjunk működni. Mert ha egy jó közösség elmegy külföldre egy elanyátlanodott időszakban, ahol majdnem mindenkinek vannak átmeneti egészségügyi problémái az átálláskor, és már napok óta nem evett egy normális ételt, amihez szokott, és még adni kell egy másfél órás műsort, akkor nem biztos, hogy túl könnyű felrázni a társaságot, hogy ha nincs együttműködés. A közösségnél nagyon fontos, hogy erre már gyerekkorban az iskolában elkezdjük tanítani őket. Nagyon fontos, hogy a szülők is részesei legyenek ennek a közösségnek, belelássanak az együttes életébe. Amikor készültünk a tegnapi gálaműsorunkra, amelyet a Latabár Színházban tartottunk Újhelyen, akkor az ifjúsági csoportnak elmondtam, most már eljött a ideje, hogy ők is segítsenek a kisebbeknek, az elsős-másodikosoknak az öltöztetésében, kísérésében, hiszen velük is azt tették a nagyobbak pár évvel ezelőtt. Erről szól a közösség. A másik nagyon fontos pont a hazai, zempléni folklór felkutatása, hogy tudjunk kívülről táncolni zempléniül. Hiszen amilyen fontos, hogy tudunk szépen beszélni magyarul, ugyanolyan fontos, hogy tudjunk szépen énekelni és táncolni. Mert úgy gondolom, ez a három dolog elválaszthatatlan egymástól. 17 év után érkezett el az a pont, amikor úgy éreztem, egy picit hátradőlhetünk. Két korábbi tanítványom volt az Állami Népi Együttesben, illetve a Magyar Nemzeti Táncegyüttesben, és őket hívtam vissza, hogy csináljunk egy átfogó zempléni koreográfiát, műsort. Készült egy teljes estés műsor, ami tisztán hegyközi és bodrogközi táncokból állt. Majdnem azt mondom, talán semmi nem maradt ki, de természetesen mindig találhatunk gyöngyszemeket, de azt gondolom, ez volt a legkimerítőbb tára a zempléni táncoknak. Elmondhatom, ezt már letettem az asztalra, bármikor elővehető és megnézhető. Van még egy ehhez fűződő kicsit álmom, tervem, amit remélem, meg tudok majd valósítani, hogy csináljunk egy két dvd-ből álló összeállítást, amelyek közül az egyiken zene van fotókkal, a másikon pedig a táncokat tanítjuk. Megmutatjuk a figurákat, szépen külön, hogy itt van a Bodrogköz, és akkor elindulunk Tiszakarádtól befelé, majd lemegyünk egészen Dámócig. Akkor ez még mindig csak az Alsó-Bodrogköz, és aztán ugyanezt a Hegyközben, és akkor le tudjuk tenni a szakmának vagy bármely érdeklődőnek, hogy aki bodrogközit és hegyközit akar tanulni, annak itt van az anyag. Ehhez az alapanyag több mint 90 százalékosan megvan, és a színpadon is ott van. A harmadik nagyon fontos dolog, hogy mindezt eljuttassuk mindenhová az országban és a világban. Eljussunk versenyekre, bemutatókra, és eljussunk külföldi fesztiválokra és külhoni magyarokhoz. Egy Magyar Házban fellépni külföldön – és ez legyen Horvátország vagy legyen Dél-Amerika –, az mindig nagyon izgalmas feladat. Tíz évvel ezelőtt volt az első utunk Dél-Amerikába, Brazíliába, Argentínába és Uruguayba. Az ott lévő cserkészcsapatokkal dolgoztunk együtt, és csodálatos volt, ahogy a gyerekek együtt dolgoztak és játszottak. Amikor elmentünk Buenos Airesben az ottani magyarok öregek otthonába, akkor az ottaniak zokogtak, amikor elkezdtünk énekelni és táncolni. Ez jó értelemben vett hátborzongató élmény, amit nem lehet elfelejteni. Vagy amikor egy külföldi fesztivál megnyitóján elénekeljük a Himnuszt, látni a gyerekeken, büszkék arra, hogy Sátoraljaújhelyet, Magyarországot képviselik. Innentől hellyel-közzel beteljesedik az együttes filozófiája. Azzal a kiegészítéssel, amellett, hogy a gyerekek bejönnek és tanítjuk őket táncolni, a kötetlen, szabad foglalkozásokról sem feledkezünk el. Játszóházak, szilvalekvárfőzés, nyári táborok, sakktáborok, vagy jön egy koreográfus és egész hétvégén együtt vagyunk és tanuljuk az új táncokat. Ezek egészítik ki és ezek fűszerezik az iskola és az együttes életét.

Ahhoz, hogy egy művészeti együttes sikeres legyen, önmagában a tehetség kevés, rengeteg alázattal, fegyelemmel, kitartással és munkával kell társuljon. Miként lehet fanatizálni ehhez a fiatalokat?

Sok összetevője van ennek. Egyrészt látják a gyerekek a Zemplén Néptáncegyüttest és vágynak arra, hogy talán egyszer ők is el tudjanak jutni oda. Ezenfelül nagyon jó pedagógusaink vannak, és a pedagógusok kisugárzása is nagyon erős. Ha a pedagógiai oldalát nézem az iskolának, akkor vallom, sohasem késő semmi. Nem sietünk. Ha valaki még nem tud valamit úgy mint a többi, akkor megvárjuk és megteremtjük az alkalmakat a felzárkózáshoz. A türelem, a türelem, a türelem. Ordítunk folyamatosan a próbateremben. Sokszor jön anyuka, hogy sírva jött haza a kislányom, mert kiabáltam a próbán. Hát mondom, anyuka, képzeld el, hogy szól a zene nem tudom hány wattal, meg énekel 22 gyerek a teremben, és nekem szólni kell a kislányodnak a hátsó sorba, hogy menj hátrébb, mert nem vagy a sorban. Ha nem ordítok, akkor nem fog beállni a helyére, vagy elrontja a figurát. Nem rosszindulatból ordítunk a próbateremben, hanem mert hozzá tartozik, de a gyerekek ezt hamar megszokják. Nyilvánvaló, az ovisoknál nem történhet meg, hogy kiabálunk, mert ott még nagyobb a türelem, de ahogy cseperednek fel, nő a hang­erő. De azt is megtapasztaltuk, mint ahogy én is megtapasztaltam, hogy a legszigorúbb tanárok maradtak meg, őket tiszteltem a legjobban. Nagy a szigor az iskolában, nagyon fontos és szigorú szabályok vannak, amelyeket be kell tartani, mert anélkül nem működik jól sem a tanítás, sem a táncegyüttes. Ez kellett és kell ahhoz, hogy ezt a színvonalat elérjük, ahol tartunk. De ez kellett ahhoz, hogy ezt el tudjuk vinni és megmutatni, hogy nézzétek, milyen kincs van a kezünkben, ahhoz sokat kell dolgozni a próbateremben nagyon sok izzadságcseppel.

Mindenki alkalmas arra, hogy néptáncos legyen?

Mindenki. Korunk egyik nagy problémája, hogy egyre több túlsúlyos gyerek van, nálunk is vannak ilyenek, akikkel folyamatosan próbáljuk megértetni, hogy neki is tennie kell ahhoz, hogy csinosabb legyen. Mert mondjuk a népviseleti ruha, a nagy alsószoknya, az ápol és eltakar, de hát azt utána le is kell venni. A másik része pedig, ha talán nem is szép, de kimondom, nyilvánvaló, hogy szükség van a második és a harmadik sorban is táncosokra. Az is nyilvánvaló, ha valaki nem olyan szinten tud még egy táncot, akkor oda kerül, de az is nagyon fontos, hogy senki ne kövesedjen be a második vagy a harmadik sorba, így bármikor van lehetőség előrébb kerülni. Látjuk és kivárjuk, hogy ha egy párnak kell még egy év, hogy előrébb rukkoljon, de ha eljön az idő, akkor ott táncolnak majd az első sorban.

Az a hagyományos falusi életforma, amelynek természetes része volt a néptánc, ma már nem létezik. Mivel lehet becsalogatni mégis a gyerekeket?

Ezen már sokszor elgondolkodtam. Rengeteg helyen van az országban művészeti iskola vagy tánctanítás. Van Sátoraljaújhelynél sokkal kisebb faluban is és sokkal nagyobb városban is. Mindenhol mások a lehetőségek és nyilvánvaló, hogy az egyre kisebb településeken kisebbek a lehetőségek is. El szoktam mondani az anyukáknak meg a gyerekeknek is, hogy nagyon szeretem a focit, imádom nézni is, de az a foci, amit itt Sátoraljaújhelyen csinálsz, csinálhatsz, azzal milyen szintre lehet eljutni, vagy esetleg a néptánccal milyen szintre lehet eljutni. Azt gondolom, hogy ha már a futballról beszéltem, akkor a Zemplén Néptáncegyüttes Magyarországon NB I.-esnek számít. Másrészt jó színvonalon működik a művészeti iskola, és szívesen hozzák ide a gyerekeket, mert tisztaság van, mert világos van, vagy éppen például az is, mert a mosdóban van papír és összességében ezek is számítanak. Szigorúak és következetesek vagyunk. Nincs nyafogás, mert akkor menjél kisfiam, nem kötelező ezt csinálni, az más kérdés, hogy most fizikailag még nem bírod, de hidd el, fogod bírni. Szigor van, ugyanakkor gyönyörű szép dolgot csinálunk. Minden évben van műsora az iskolának, ahová eljönnek a szülők és a nagyszülők, akik a műsor után ölelgetik Pistikét és Rozikát, hogy milyen ügyes volt, és ekkor a gyerek nagyon büszke magára és elhatározza, folytatja tovább.

A Prima díj hol foglal helyet az együttes életében?

Most egyértelműen a legeslegfelső polcon és azt gondolom, nagyon sokáig is ott lesz. A megmérettetéseknek számomra nem rangsora, hanem sorozata van. Fontos a jelenlét a regionális minősítéseken és az országos fesztiválokon és a külföldi fesztiválokra való eljutások, az onnan elhozott díjak mind a feljebbvaló polcokra kerülnek már. A Prima díj nagyon nagy megtiszteltetés. Öröm számunkra, hogy odafigyelnek ránk, elismerik a munkánkat. Erre a díjra jelöltek minket. Ez volt a második jelölésünk, de a három évvel ezelőttihez képest óriási élmény volt, hogy megmozdult Újhelyen az egész város, hogy lehetett ránk szavazni is. A díj átvétele utáni napokban egy regiment ember állított meg a városban, hogy gratuláljon. BG