„Amit a szerep kíván meg tőlem”

„Semmi nincs bennem az ő lelkéből” – mondja Heathcliffről, akit ő kelt életre a Miskolci Balett előadásában. Az Üvöltő szelek, Emily Brontë műve arra is alkalmat kínál a számára, hogy tisztázza a saját határait: mi az, amit semmiképpen nem tenne meg. Dávid Patrikot kérdeztem.

Fontos karakterszerepek után az első főszerepe a világirodalom nagy, ellentmondásos szerelmi történeteinek egyikéből egy bonyolult férfialak.

Bevallom, nagyon untam a regényt, nem tetszett. Izgatott viszont Heathcliff személyisége. Szükségét éreztem, hogy mielőtt megformálom, megértsem, miért ilyen. Elkezdtem pszichológiai könyveket olvasni. Lassan feltárult előttem lelki fejlődésének a folyamata, a szeretethiányos gyerekkorból kinövő totális elborultsága. Sokat elemeztük ezt a figurát és a motivációit Kozma Attilával, az előadás koreográfusával és rendezőjével; egyetértett, amikor elmondtam neki a nézőpontomat.

Könnyen adta magát a személyiség a megfejtéshez?

Nem könnyen. Eleinte nem is tudtam magam belehelyezni Heathcliff személyiségébe. Semmi nincs bennem az ő lelkéből, sem az idegbetegségéből, sem a felszínre törő brutalitásból. Így maga a megértés vált fontos kihívássá. Remélem, ez sikerült, és jól formálom ezt a szerepet.

Az is hasznos tudásnak látszik, ha a szerep segít megérteni valamit saját magáról a táncosnak. „Heathcliff ilyen, én pedig nem ilyen vagyok.”

Igen, ezt fontosnak tartom. Volt is erről egy vitám magammal. Évekkel ezelőtt, amikor a Fekete zajban szerepeltem, édesanyám feldúlva ment ki az előadásról. Hosszú ideig nem is volt képes hozzám szólni. „Még egy ilyen idegbeteg ember” – ezt mondta végül. Próbáltam megértetni vele: de ez csak egy karakter. Szerep. Ez nem én vagyok. És most, amikor erre a szerepre készültem, mélyen elgondolkodtatott a jelenet, amelyben Heathcliff megveri a nőt – kávéztam magányosan, és ott dolgozott bennem az érzés: „ennek súlya van”. Magamtól soha nem emelnék kezet egy nőre. Fontosnak tartottam ezt így önmagam előtt is tisztázni: melyek az én személyiségjegyeim, és mi az, amit a szerep kíván meg tőlem.

És akkor mi lehet az a személyes tulajdonsága, amiért az öné lett ez a szerep?

Nem tudom. Ez nem volt téma az Attilával folytatott beszélgetéseinkben. Szerintem a fiatal, energikus énem, a küzdésvágyam tett alkalmassá a szemében erre a szerepre. Hogy nem ijedek meg a kihívásoktól. Ez a negyedik évem a Miskolci Balett társulatában. Lehet – hogy úgy mondjam –, ki is akart próbálni.

Érzése szerint hogyan sikerült ez a „kipróbálás”?

Ő úgy mondja, jól. Ahogyan telik az idő a bemutató óta, úgy érik egyre jobban a karakter is. Én is tapasztalom a fejlődést.

Miben?

Magabiztosságban. Túl a közönséggel való első előadás bizonytalanságán, az előadás és benne én is eljutottunk arra a szintre, amikor ki tudjuk szűrni a zavaró külső tényezőket, minden összerendezetten működik a színpadon.

Az ön szerepfelfogásában, színpadi viselkedésében hol van a jelentősége annak, hogy Heath­cliff egy viszonyrendszer része, az érzései nem önmagukban valóan születnek? Számít-e, ki táncolja a női szerepeket?

Kovalszki Boglárka két női alakot ábrázol: Catherine-t és a lányát, Cathyt. Neki nehezebb. Heathcliff a történettel együtt változik, végül már csak a bosszú foglalkoztatja. Ez önmagában is létező érzés és motívum.

Önjáró?

Önző. Az érdekek vezetik, nem a szerelem.

A saját fizikai alkata is ellentmond annak, hogy meglássuk önben a színpadon a félelmet keltőt. És mégis hihető a fenyegetés. Ez technika?

Attila profi ebben is: ismeri a táncosait, tudja, kinek „mi áll jól”. Nem erőltet olyan megoldásokat, amelyek hiteltelenítenék a szituációt vagy benne a szereplőt, a koreográfiának személyre szabott egyedi megoldásai vannak. Ami ebből az én részem: mellékes a termet, hogy 171 centi vagyok, vékony, alacsony srác. Úgy próbáltam mindig is megoldani, hogy a belső erő legyen észrevehető.

Könnyen előhívható állapota ez?

Szépen fel kell építeni, ahogyan haladunk előre az előadásban. Heathcliff nem az első perctől beteg. A sérelmeivel együtt szívja fel magát. Amikor eljut oda a mű, ami azt kívánja, hogy megszülessen és érthetően jelen legyen a határozott férfierő, addigra megpróbálom ezt elérni. Ennek a tánc a formája, de az agy hívja elő a pillanatot.

Üvöltő szelek

A Miskolci Balett előadása a Kamaraszínházban

Az Üvöltő szelek a világirodalom nagy rejtélyeinek egyike. Gyűlölet és szerelem együttélését, egymást erősítő-romboló hatását Emily Brontë előtt talán senki, azóta is csak kevés alkotó érzékeltette ilyen elemi erővel. A sírig tartó szenvedélyes kapcsolat történetét Kozma Attila koreográfus-rendező dolgozta fel.

Előadások legközelebb: február 25., 26., március 11., 28.

(A borítóképen: Kovalszki Boglárka és Dávid Patrik a Miskolci Balett Üvöltő szelek című előadásában)