Hogyan meséljünk Ibsent 2020-ban?

Hjalmar szerényen, de boldogan él feleségével, kislányával és az idős apjával, aki tönkrement életét beteg, sérült állatok ápolásával teszi tartalmassá. Gregers tizenöt év után újra felkeresi ifjúkori barátját, Hjalmart. Gregers apja – az öreg Hjalmar valamikori üzlettársa – sikeres és gazdag. Gregers nem bírja elviselni, hogy Hjalmar csak árnya egykori önmagának. Elhatározza, hogy rendbe hozza barátja életét úgy, hogy szembesíti a hazugsággal, amiben él. A közös múlt feltárása végzetes következményekkel jár az apák és a fiúk számára is.

Ibsen műve 1884-ben jelent meg nyomtatásban, a magyarországi ősbemutatója 1906-ban volt.

A színmű mai történetként köszön vissza Rusznyák Gábor rendezésében. A ki nem beszélt múlt mindig megmérgezi a jelent. A két apa 30 évvel ezelőtti, a rendszerváltás idején elkövetett bűneit, következményeit ma is nyögik a gyerekek.

– Az alapkérdés az, hogy ezeket a kisebb-nagyobb bűnöket vajon ki kell-e mondanunk vagy jobb elhallgatni őket. Bármelyiket is választjuk, mindig vannak következmények. Ha elhallgatjuk őket, akkor akár egy daganat, elkezdenek nőni bennünk, és megbetegszünk vagy megbetegítünk másokat, ha viszont kimondjuk őket, iszonyatos fájdalmat okozhatunk a sebek felszakításával. Ebben a történetben valahol mindenki egy vergődő vadkacsa, aminek meglőtték a szárnyát – mondja a rendező.