Testvéri öleléssel zárult a bemutató

Olvasóink szavazatai alapján márciusban a Don Carlos lett a hónap előadása a Miskolci Nemzeti Színházban. Az egyik legismertebb Verdi-opera előadásának zenei vezetője Cser Ádám, aki úgy fogalmazott, a darab hihetetlen precizitással és sok munkával készült. Végül úgy állt össze az egész, mint egy kirakós játék. De ez a folyamat mindenki számára hatalmas élmény volt.

Ön szerint minek köszönhető, hogy a Don Carlos lett a hónap előadása?

Szerintem az a magyarázata, hogy egy elképesztően jól összeérett produkcióvá vált. Rendkívül nagy hangsúlyt fektettünk a próbaidőszakra, arra, hogy a darab zeneileg minél pontosabb és kifejezőbb legyen, és hogy a zenészek minél tökéletesebben együtt tudjanak lélegezni. Az előkészítés és a rutin. Ez a kettő vezetett a kifejezetten jó előadáshoz.

Hogyan vált zeneileg pontossá és kifejezővé az opera?

Nagyon sok úgynevezett zenei szobapróbát tartottunk, ahol kizárólag a darab zenei értelmezése és előadása volt a cél. Szerencsére erre bőven jutott idő és hely, Keszég László rendezővel egyetértettünk abban, hogy sok időt és figyelmet szánjunk erre. Nem alá-fölé rendelt viszony volt közöttünk, hanem egymást tökéletesen segítve dolgoztunk úgy, hogy a zeneileg fontos részekre megfelelő időt szántunk. Tehát sokat foglalkoztunk az opera lényegével, a zenével. Tartottunk próbákat egyesével, majd együttesekkel, tehát a tercettekkel, kvartettekkel és külön a kórussal. Rendhagyó módon a zenekar külön hangszercsoportjaival is próbáltunk, így minden szekciónak volt ideje és alkalma arra, hogy az irányelvek alapján gyakorolja a szólamát. Mire eljött a közös próba, már mindenki tudta, hogy mit és hogyan kell játszania. Mint egy puzzle kirakós, úgy állt össze az opera. És amikor megszólalt minden együtt, akkor az az összes szereplő számára rendkívüli élmény volt. A próbafolyamat tapasztalata tehát az, hogy azok a részpróbák, amiket mi megtartottunk, rendkívül fontosak voltak.

Általában nem így születik meg egy-egy opera?

Legtöbbször nem jut ennyi idő és hely a próbákra. Szerencse, hogy ez esetben jutott. Bár itt Miskolcon az opera-előadások mindig hasonló igényességgel készülnek, én is minden esetben próbálom ilyen szinten kidolgozni a darabokat. De úgy érzem, a Don Carlos kivételesen jól sikerült.

Talán azért is, mert úgy tudom, önnek sokat jelent ez az opera.

Valóban, ez így van. Először is azért, mert van pár karmester a felmenőink között, én talán az ötödik generáció vagyok, aki ily módon foglalkozik a zenével. Édesapám első operája a Don Carlos volt, Szegeden. Amikor a bátyám, Krisztián elkezdett énekelni, áriákat tanulni, az egyik kifejezetten komoly produkciója kapcsán apánk azt mondta neki, hogy milyen csodálatos Fülöp leszel te majd, amikor korban megérik a hangod a szerephez. És ezt már akkor megállapította az apukám, amikor a bátyám még csak kezdő énekes volt. A sok közös élmény után és kapcsán vágytunk arra, hogy egyszer majd valamikor közösen mutassuk be a Don Carlost. Erről aztán nem is esett szó, majd eltelt 20 év, és teljesült a régi kívánságunk. Ez óriási dolog a mi életünkben, Krisztián ugyanúgy élte ezt meg, mint én. Adománynak érzem, hogy együtt csinálhattuk meg az operát, és amellett, hogy nagyszerű darab, intenzív és különleges volt a munkafolyamat.

Hogyan sikerült megnyernie a fővárosi művészeket? A bátyja is a Magyar Állami Operaház magánénekese.

A miskolci operajátszásnak sikerült országosan elismert szintet elérnie. Ennek pedig híre van az énekesek körében is. Mivel Miskolcon igényes munka folyik, kíváncsisággal, odaadással és örömmel jönnek ide a vendégművészek. A végeredményt meghatározza, hogy ilyen remek hangulatban tudok dolgozni. Minden alkalommal sikerül nagyon jó operákat színre vinni, aminek az az alapja, hogy az ember tudja, mit akar csinálni, és tudja, hogy azt hogyan kell. A fővárosi énekesek pedig teljes odaadással és felkészültséggel jönnek és vesznek részt a produkciókban. A Don Carlos művészeinek 60-70 százaléka fővárosi, de ez semmilyen szempontból nem fontos tényező.

Egy lelkes olvasónk azt írta, nagyon örül annak, hogy a miskolci Don Carlos Verdi stílusában született. Mit érthetett ő ezen?

Tudni kell, hogy Verdi mindig nagyon pontosan leírta, hogyan kell előadni a műveit. Azonban sokan figyelmen kívül hagyják a zeneszerző iránymutatásait, hangoztatva az egyéni szabadságot. Én viszont azt gondolom, hogy az egyéni szabadság az maga a hang, az énekes hangszíne, hangképzése. A tempót, a dinamikát, a hangok rövidségét vagy hosszúságát azonban mindig be kell tartani, úgy, ahogyan azt a zeneszerző elképzelte. Én ezt nagyon szigorúan kértem, és sokszor visszatértem arra, hogyan kell például egy ritmust vagy egy tempót játszani, énekelni. Ne körülbelüli tempó legyen, hanem pontosan derüljön ki, hogy Verdi miért akarta épp azt a hangnemet, épp azt a tempót. Nagyon sokat beszélgettünk és gondolkoztunk együtt a művészekkel, zenészekkel, de nemcsak száraz tényeket közöltem velük, hanem a munkafolyamatnak egyfajta elemző jellege is volt. A Don Carlosban Verdi nagyon pontosan meghatározza az előadásmódot, semmi körülbelülit nem enged. Épp Verditől származik egy jó kis anekdota. Megkérdezte valaki tőle, hogy mester, szabad-e, lehet-e más tempóban énekelni a művet, mint amit odaírt. Erre Verdi azt mondta, persze, hogy lehet, de minek egy darabnak két zeneszerző? Erre szoktam hivatkozni, amikor valaki (teljesen) mást csinál, mint ami a kottában van.

A bemutató után összeölelkeztek a testvérével. Mennyire volt ez spontán?

Teljesen ösztönösen jött, kikívánkozott belőlünk. Nagyon nagy pillanat volt. Az ölelés kifejezte azt is, amit az imént meséltem, hogy régi, közös álmunk teljesült a Don Carlos­szal. Természetesen az összes eddigi közös előadásunk nagy élmény volt, utána mindig átbeszéltük, hogy milyen volt, mit éreztünk.

Nem mindig szerencsés, ha testvéreknek kell együtt dolgozniuk. Önöknél jól működik a közös munka?

Igen, mi kiválóan tudunk együtt alkotni, mert mindketten maximalisták vagyunk. Ez pedig nem azt jelenti, hogy kioltjuk egymást, hanem azt, hogy erősítjük. Mindig tudjuk, hogy pontosan hol van a másik, ez nálunk természetből fakadó.

A járvány miatt jelenleg nincsenek színházi előadások, a közösségi oldalon egyre-másra születnek a karanténkoncertek. Igazi, nagy előadások is elérhetőek a technika segítségével?

Most nagyon sok olyan koncert és opera elérhető, amelyeket eddig nem láthattunk-hallhattunk. Én rengeteg koncertet néztem már meg. A Berlini Filharmonikusok például egy hónapra ingyenesen elérhetővé tette a koncertjeit, de nemcsak ők, hanem sok más intézmény, a Zeneakadémia és Művészetek Palotája is többek között. Van választék bőven. Az utóbbi hetekben több koncertet láttam, mint máskor egy év alatt. Van olyan este, hogy négy koncertet is megnézek.

Mivel telnek még a kényszerpihenő napjai?

Gyakorlok, főzök, kertészkedem, sportolok, és most a családdal is intenzíven együtt tudok lenni. Itthon vagyunk Kistarcsán. A négyéves kisfiamnak ez most igazi ajándék, hiszen sokat lehet apával. Együtt játszunk, focizunk. Tegnap kicsit hegedült is, már ismerkedik a hangszerekkel. Bár egyelőre űrhajós és favágó szeretne lenni.

Cser Ádám

Született: Bagdad, 1979.

Tanulmányok

Jorma Panula mesterkurzusán aktív résztvevő – Porto, Casa da Música, 2011

Bernard Haitink mesterkurzusán aktív résztvevő – Lucerne Fesztivál, 2011

Karmesteri diploma kitüntetéssel, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest, 2005 – 2010