Költeményben üzent gyerekeinek, unokáinak

„Örömmel olvastam Petró-Rehák Ágnes olvasójuk versét és a kedves kezdeményezést, hogy küldjenek verset mások is, akik szeretnek írogatni” – mondta Ráski Lászlóné olvasónk, aki – mint elárulta – egyébként G. Nagy Éva néven ír.

„Megragadtam az alkalmat, és szeretettel küldök egy verset, amely a napokban született. Mint minden nagymama, én is nehezen élem meg a kisunokáim hiányát, és ők a miénket, nagyszülőkét. Mindkét gyermekünk a családjukkal az ország másik végében él, és hónapok óta nem találkoztunk. Így született meg ez a vers, remélve, hogy ezt is örömmel veszik az olvasók. Bízom benne, hogy kis reményt ad, hogy lassan vége lesz a járványnak!”

Nemsokára vége lesz,

hisz az élet körforgása ez.

S akkor kiéhezett két kezem

simogatja a kis arcokat,

szemem, szívem issza majd

a drága mosolyokat.

Nemsokára vége lesz,

hisz az élet igazsága ez.

Bár összeköt a technika,

s viberen jön ezer üzenet:

Nagyikám én vagyok,

s küldik az online szíveket.

Az igazi mégsem ez,

mert ha nemsokára vége lesz,

és jön egy új találkozás,

már nem online,

az lesz annyira más!

Unokák és nagymami,

fognak egymás fülébe

suttogni.

Ölelnek a kicsi karok,

mesélnek a könnyes szemek,

száz puszit ont a kicsi száj,

engem elönt a szeretet,

szinte már fáj…

Álmodni ugye szabad,

álmodni erről oly szép,

hogy nemsokára véget ér

ez az egész!

G. Nagy Éva

(Borítóképünk illusztráció!)