Komédia minőségi módon

Gáspár Tibor Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész korábban már kétszer is volt tagjai a Miskolci Nemzeti Színház társulatának: 1980-ban itt kezdte pályáját. Most 2016 óta játszik Miskolcon, és – ha halkan is –azt mondja, szívesen fejezné be itt pályafutását.

A koronavírus-járvány miatt egyelőre csonkán alakult évadban – mint vallja – három olyan darabban is szerepelhetett – Luxemburg grófja, Don Juan és A vadkacsa –, amely kitűnő lehetőségeket biztosított színészi kvalitásainak megmutatására.

„Lehet, hogy kevesen tudják, de zenés szerepeket én itt, Miskolcon kezdtem el játszani, pedig már elég régóta a pályán vagyok. Itt otthonra leltem a zenés szerepekben is, és a Luxemburg grófja volt ennek a zenés sorozatnak – ha jól számolom – a negyedik állomása – fogalmazott Gáspár Tibor. – Kifejezetten örültem, amikor az idei évadban megkaptam Báró Bazil Bazilovics szerepét. A magyar színháztörténelem egyik meghatározó állomása volt, amikor Feleki Kamill egy igazán feledhetetlen előadásban alakította ezt a szerepet. És azóta bizony eltelt jó fél évszázad. Mi nem törekedtünk arra, hogy Feleki Kamill nyomdokait kövessük, hanem – Rusznyák Gábor rendezői vezetésével – igyekeztünk újrafogalmazni az előadást és benne természetesen ezt a klasszikus figurát.

Sikerült úgy komédiázni a báró megformálásával, hogy az közönségsikert arasson, de egyben minőségi legyen. Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek az alkotófolyamatnak…

A karakter a fontos

Mint az elején említettem, én az operettel a pályám során nem nagyon találkoztam. Csacska módon egy kicsi gőggel, felülről is néztem az operettre, holott ez egy nagyon nehéz műfaj. És itt, a Miskolci Nemzeti Színházban olyan jól nyúlnak hozzá a rendező kollégák ehhez a műfajhoz, hogy egyszerűen öröm benne lenni. Mert az ember, a jellem jelenik meg benne, nem feltétlenül csak a gegek, a kacagás, az ének a fontos, hanem maga a személyiség is, amit a színész eljátszik” – elemzett a színművész.

Gáspár Tibor számára – mint elmondta – hasonlóan nagy élmény volt a világirodalom egyik meghatározó vígjátékában, a Don Juanban való szereplés, amelyet a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházában Szőcs Artur rendezői munkája révén mutattak be. Gáspár Tibor ebben a Simon Zoltán által alakított címszereplő szolgáját, Sgana­relle-t alakította.

„Szerintem ez a világirodalom egyik legszebb férfiszerepe. Én végig nagyon élveztem ezt játszani, nemcsak a humora miatt, hanem azért, mert itt is karakterből, személyiségből lehetett megnevettetni a közönséget. Be lehetett mutatni Sganarelle ellentmondásait, küzdelmét önmagával és a világgal. Én azért szerettem meg ezt a kisembert, mert egy őszinte naivitással szemléli a világot. Ott van mellette a gazdája, Don Juan, aki nagy kanállal eszi az életet, és van rá filozófiája, hogy miért olyan, amilyen. Ellenben Sganarelle-­nek nincs ilyenje, ő sokkal egyszerűbb, őszintébben nézi a világot, és ezáltal ez az alak közelebb is áll a darab nézőjéhez. Egy kicsit rezonőrszerep az övé, ő lényegében a nép hangja. Próbál vitába szállni azzal a Don Juannal, akinek mindenről a világon megvan a maga véleménye.

Én azt gondolom, hogy a Don Juannal egy csodálatosan szép előadást sikerült a közönség elé tárni” – mondta a színművész.

Ibsen ma is jelen van

Már a járvány küszöbén volt még egy bemutató, amelyben Gáspár Tibor szerepelt, Ibsen A vadkacsája.

„Sajnos csak néhány előadást sikerült leadnunk belőle – mondja. – Meghívást kapott az előadás a Pécsi Országos Színházi Találkozóra, de az élet közbeszólt. Folyamatosan próbáljuk – szövegösszemondással – a darabot, amint lehet, újra szeretnénk a közönség elé lépni vele. Remélem, hamarosan sikerül. Én készen állok rá.

A vadkacsáról is azt tudom elmondani, hogy különleges színészi élményt jelentett nekem. Rusznyák Gábor rendezte ezt is, és megadta számunkra azt az alkotói szabadságot, amelyben kiteljesedhettünk. Friss és mai lett a darab a színpadon. Ibsen, a klasszikus családi drámaíró-professzor olyan alapanyagot adott a kezünkbe, amellyel öröm és megtiszteltetés dolgozni. Az ibseni gondolat mindvégig ott van, de frissebb és maibb lett. Nem lett volna értelme egy sok tucatszor előadott darabot csinálni. Ibsen mindenütt ott van a mai világban, a mai családokban, és mi ezt szerettük volna megmutatni a nézőknek. A néző – néha keserédesen – látja a saját életét vagy a közelében élők mindennapjait, sorsát megelevenedni a Miskolci Nemzeti Színházban.”

(A borítóképen: Gáspár Tibor, Báró Bazilovicsként)