Fuvolaművész az évad zenésze

Siklósi Tamás, a Miskolci Szimfonikus Zenekar fuvolaművésze, szólamvezetője nyerte el idén Az Évad Zenésze díjat. Az elismerést minden évben a kollégák szavazatai alapján ítélik oda egy-egy muzsikusnak, ezúttal Tamásnak, aki immár 36 éve tagja a zenekarnak.

Olyan ez, mint a foci

– Különleges díjról van szó, hiszen nem a karmesterek adják szakmai alapon, nem is a közönség, szeretete jeléül, hanem a kollégák, akikkel nap mint nap együtt dolgozom. Tulajdonképpen az ő szívüket kell megnyerni ahhoz, hogy valaki megkaphassa ezt a díjat – fogalmazott Tamás, hozzátéve: nagy öröm számára ez az elismerés, de azt is tudja, hogy olyan ez, mint a foci. Lehet valaki a legjobb csatár, de ha nem kap gólpasszt a társától, akkor nem tud gólt rúgni. Tehát jó eredményt csak közös munkával, a zenésztársak támogatásával lehet elérni. Tamás elárulta azt is, hogy a szavazás többfordulós volt, és az utolsó voksolás előtt Menyhárt Ferenc kollégájával már csak ketten maradtak versenyben. Így is nagy meglepetést okozott számára a végeredmény. Azaz, hogy ebben az évben rá gondoltak a társulat tagjai.

Nem volt B terv

Siklósi Tamás már főiskolás korában tagja volt az együttesnek. De a zene szeretete gyermekkorában kezdődött.

– A miskolci Fazekas-iskola zenetagozatának inspiráló és varázslatos légköre vezetett a zenei pályára. Édesapám révén rengeteget jártam színházba, mivel ő volt ott a művészeti főtitkár 40 évig. A bátyámmal minden darabot megnéztünk, de engem a zenés darabok varázsoltak el igazán. A zenekarban a fuvolista játéka pedig szinte lenyűgözött. Tízéves lehettem, amikor kijelentettem, hogy én, ha nagy leszek, „annak a bácsinak a helyén szeretnék fuvolázni”. Az a bácsi pedig Salamon Ferenc volt, és az élet úgy hozta, hogy valóban az ő helyére kerültem, ugyanis ő nemcsak a színház zenekarában, a szimfonikusoknál is játszott. Ez a cél annyira természetes volt számomra, hogy B terven nem is gondolkoztam soha. Csak ezt akartam: a Miskolci Szimfonikus Zenekarban fuvolázni. A vágyam teljesült, és nagyon szeretem a munkámat – mondta lelkesen Tamás.

Azzal folytatta, hogy a muzsikálás folyamatosan megújuló, színes munka. Inspirálják az újdonságok, és rendkívül értékesnek tartja az együttes széles repertoárját. Teljesülnek az úgynevezett „szerepálmai” is, hiszen szólamvezetőként gyönyörű fuvolaszólókat játszhat.

– Zenekarban muzsikálni igazi örömmunka, az összes újra és újra felmerülő gondjával együtt. Hiszen itt nem elég egyszer megtanulni valamit, folyamatos gyakorlásra és fejlődésre van szükség – fogalmazott Tamás.

Az utánpótlás

Elmondta azt is, hogy a zenekari muzsikálás mellett folyamatosan neveli az utánpótlást. A Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium tanára. Nagyon örül annak, hogy még mindig lelkesen jönnek az Bartókba a gyerekek, mert sok zeneiskolai tanár inspirálni tudja a növendékeket a zene, a fuvolázás szeretetére.

– Nagy öröm számomra az is, amikor a gyerekek tőlem főiskolára kerülnek, majd különböző iskolákban, zenekarokban helyezkednek el, olykor különleges helyeken, Európa-szerte – teszi hozzá a fuvolaművész. A zene szeretetét két fiának is átadta. Bálint ugyan kémikus, de kiváló zenész is, a könnyűzene világában van otthon. Kristóf pedig a Zeneakadémián tanul, mesterképzésen, fuvola és zeneszerzés szakon.

Tamás az elkövetkezendő években is szeretné a mostani színvonalon segíteni a zenekar munkáját, bár úgy érzi, hogy a kitolódott nyugdíjkorhatár miatt nem biztos, hogy ugyanúgy tud 65 év felé közeledve a hangszerén játszani, mint most.

– Szeretném időben észrevenni, hogy mikor kell átadnom a stafétát – fogalmaz végül.

(A borítóképen: Siklósi Tamás)