Az ember felfedezte saját hangszerét és hangját

A zene szinte folyamatosan körülvesz bennünket. De azon ritkán gondolkozunk, vajon hogyan keletkeztek az első dallamok. Ma, a zene világnapján azonban aktuális a kérdés. Bukáné Kaskötő Marietta zenetörténész, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének oktatója volt a segítségünkre a kérdés megválaszolásában.

Elöljáróban rámutatott: hasonlóan az ember fejlődésének történetéhez, a zene kialakulásáról is csak hipotéziseket ismerünk. Joggal merülhet fel azonban a kérdés, milyen kézzelfogható bizonyítékokon nyugszanak e feltevések. Elsősorban hangszerábrázolások (például antik görög vázákon) és régészeti leletek (üreges csontból készült fúvós hangszerek) állnak manapság a kutatók rendelkezésére. A fúvós hangszer megjelenése mellett feltehetően megjelentek húros hangszerek (a hárfa és lant ősei: lyra, kytha­ra), továbbá az ütőhangszerek családjából a dob. De még mielőtt bármilyen hangkeltésre szolgáló mesterséges eszközt, azaz hangszert készítettek volna elődeink, feltehetően felfedezték saját „hangszerük”, az emberi (ének)hang kínálta lehetőségeket, hangsúlyozta a zenetörténész.

Állati hangok

– Melyek lehettek azok a környezeti hatások, amelyekre reflektálva „éneklésbe” kezdett az ősember? Feltételezhetően a különböző természeti hangok, közöttük elsősorban az állati hangok utánzása ösztönözhette az ősembert különféle hangok kiadására, így például madarak vagy farkasok utánzása. Mindezt valószínűsíthetően élelemszerzés céljából, vadászat közben alkalmazhatták. E gondolatmenetből kiindulva Darwin szerint kezdetben az énekhang nem volt más, mint az állati üvöltés utánzása, amely később humanizálódott. Richard Wagner zeneszerző egy másik elképzelést képviselt az éneklés kialakulásáról. Véleménye szerint az érzelemgazdag beszédből jöhetett létre. Az énekbeszéd technikáját manapság európai gyökerekhez szokás kapcsolni, azonban az ének és beszéd közötti átmenet alkalmazása már sokkal korábban megjelent. Az ősi japán kultúra egyik fennmaradt kincse, az ősi japán színház, azaz a kabuki ma is erről tanúskodik – jelezte a zenetörténész.

Melyik volt előbb?

Rámutatott: az az állítás, mely szerint az énekhang megjelenése, alkalmazása korábbra tehető a hangszerek megjelenésénél, valószínűleg nem vonható kétségbe. Viszont ma is vita tárgya, hogy vajon a nyelv vagy az éneklés volt-e előbb. A kérdés eldöntését csak még inkább nehezíti az a tény, mely szerint a zene és a nyelv, különösen elődeink idején feltehetően egyformán a kommunikáció eszköze lehetett. Alkalmazhatták kommunikáció, munkavégzés, ünnepség, pogány rituálé, vadászat vagy természetfeletti erőkkel, istenekkel való kommunikáció, áldozatok bemutatása alkalmával.

Közös munkavégzés

– A zene kommunikatív voltának bizonyítékaként gondoljunk csak az ütőhangszerek (dobok) használatára (dobnyelv) vagy a jódlira. Ha már emberek egymás közötti kapcsolatának kialakításáról mint információ átadását célzó tevékenységről beszélünk, fontos megemlíteni a közös munkavégzés ritmusának, egyenletességének támasztékaként szolgáló rigmusokat, amely a szó bizonyos értelmében ugyancsak a zenei műfajok csoportjába sorolható.

– De térjünk vissza a zene kialakulásának kezdeteihez! Az ókor embere minden olyan jelenségről, amelyet akkori ismeretei alapján nem tudott definiálni, legendákat, mondákat, meséket költött. Nem volt ez másként a zene megjelenése kapcsán sem. Számos mítosz született

a zene keletkezéséről. Az ókori görögök zenéje az európai gondolkodás alapjait képezi. A zene a munkavégzés és a kommunikáció eszközeként történő alkalmazása mellett másik kiemelkedő szerepe a pogány rítusok sámán vezette aktusain való megjelenése volt. Úgy tartották, hogy az alkotás folyamata semmi esetre sem tekinthető természetesnek, tehát az valamilyen természetfeletti hatalomtól, istentől származik. Épp ezért rendelkeztek feltehetően az ókor nagy politeista civilizációi, a görögök és a rómaiak olyan virágzó kultúrával – magyarázta Bukáné Kaskötő Marietta.

(A borítóképen: A hárfa az egyik legősibb hangszer)