Az élet keserédességét adja át a Himnusz

Első pillantásra azt gondolnánk, nincs semmiféle lényegi kapcsolat a Kölcsey írta nemzeti Himnuszunk és Schwajda György azonos című színdarabja között. Előbbi a nemzeti összetartozás legszebb éneke, utóbbi egy szatirikus játék, mely egy öntudatlan családi dráma abszurddá fokozódó végjátékát mutatja be. A darab címének azonban mélyebb jelentése van annál, amit a cselekmény első olvasatban sugall – jelesül az alkoholista családfőnek különös hóbortjára, aki a kocsmából hazatérve minden éjjel felveri családját, hogy együtt elénekeljék a Himnuszt. Püspöki Péter, a Schwajda-darabot számtalanszor előadó miskolci Montázs Egyesület szakmai vezetője, az előadás rendezője szerint a nemzeti imánkat és a proli család fekete komédiáját összekötő kapocs a „balsors által régen tépettek” könyörgése.

Mi is pontosan a Montázs Egyesület? Ön hogyan mutatná be a szervezetet?

Az Egyesület 2007-ben, hivatalosan 2008-ban jött létre az Avasi Gimnázium akkor végzős diákszínjátszói és néhány színjátszó csoportvezető pedagógus közreműködésével. Elsődleges célunk az volt, hogy kitágítsuk a diákszínjátszás, illetve az ebből kinövő ifjúsági színjátszás kereteit. Kezdettől fogva olyan alkotóműhelyként definiáltuk magunkat, amely egyszerre foglalkozik művészeti – konkrétan drámapedagógiával és színházi – neveléssel, illetve alternatív játszóhelyként előadásokat hoz létre. Ez a kettősség jelent meg az egyesület nevében is: Montázs Drámapedagógiai és Közművelődési Egyesület. Azóta is ezen a két szakmai területen működve igyekszünk támogatni a helyi közművelődést, jelen lenni a város és a tágabb régió életében. Az eltelt tizenhárom év alatt hosszú utat jártunk be. Ma is egyesületi formában működünk, székhelyünk pedig már harmadik éve a Vasgyári út 35. szám alatt található. Itt hoztuk létre új közösségi terünket, a „DOKK Humánkikötőt”. DOKK – Dráma, Oktatás, Közösség, Kultúra. Úgy érzem, ez a négy fogalom az, amely lefedi tevékenységünket. A DOKK-ban jól felszerelt stúdiószínpad, oktatóterem, külső és belső közösségi terek hívják és várják az érdeklődőket. Tevékenységünk kiemelt ága kezdetektől fogva a színi nevelés – jelenleg a Grácia Művészeti Iskolával együttműködve alapfokú művészeti oktatást, a Nyitott Ajtó Baptista Oktatási Központtal és a Miskolci Nemzeti Színházzal együttműködve pedig érettségire épülő színész szakképzést folytatunk.

A járvány sok szervezet munkáját megnehezíti. Önök hogyan alkalmazkodtak ehhez a helyzethez?

A járványnak a tavaszi időszaka számunkra is megállította a napi tevékenységet. Most a pandémia második időszakában – mivel az egyesület székhelye iskolarendszerű színművészeti képzések hivatalos telephelyeként működik – a jogszabályok lehetővé teszik az iskolai foglalkozásokat. Persze a járványügyi előírásokat a kézfertőtlenítést, a testhőmérséklet-mérést ugyanúgy betartjuk, mint a normál iskolai oktatásban. Az érettségire épülő színész szakképzésben a gyakorlati foglalkozásaink jelenléti, az elméleti órák pedig online formában valósulnak meg. A többi tevékenységünkről, tehát a közösségi rendezvényekről, a Manézs színházi fesztiválunkról, ill. a más fesztiválokon való megjelenésekről viszont továbbra is le kellett mondanunk. Az iskolai oktatás mellett a közösségeinkkel való kapcsolattartás elsősorban a közösségimédia-felületeken keresztül zajlik. Mindezen túlmenően ebben az időszakban, ahogy sokan mások, mi is az előrelépés útját választottuk. Egyrészt tervezzük és szervezzük a jövőbeni eseményeket, programokat (táborok, bemutatók, találkozók), emellett azonban egy sikeres pályázat révén az idei évben tovább tudjuk fejleszteni közösségi terünket, és készülünk egy szociális vállalkozás elindítására, amely újabb mérföldkő lehet a Montázs jövője szempontjából. Elképzelésünk fő célja, hogy a Vasgyárhoz kapcsolódóan egy kulturális, turisztikai attrakciósorozatot építsünk fel. Terveinkről és elképzeléseinkről hamarosan bővebb híradással is jelentkezünk a közösségi oldalunkon keresztül.

Térjünk rá a felvezetőben már említett előadásra, Schwajda György „Himnusz” című művére. Miről szól a darab?

Adva van egy nehéz körülmények között élő házaspár, Józsi és Aranka, valamint három kisgyermekük. Józsi alkoholista munkásember, akinek – mint arról már szó volt – furcsa hóbortja van: amikor a napi kocsmázás után az éjszaka közepén hazaér, az egész családot felveri, sorba állítja őket a szoba-konyhás lakásban, és együtt elénekelik a Himnuszt. A legnagyobbtól a legkisebbig mindenki énekel. Pedig a legkisebb még nem is beszél, csak a Himnusz első sorát tudja. A lakóközösség persze nem hagyja annyiban a sorozatos kihágást. Segítség címén feljelentik a családot a különböző hivataloknál, és ráengedik a hatóságokat a családra. A hivatal nem tétlenkedik. Büntetésekkel, fizetésmegvonással, a gyermekek állami gondozásba vételével sújtja-segíti a családot, melyek hatására Józsi ugyan felhagy régi rossz szokásával, már nem énekli a Himnuszt, helyette azonban verni kezdi a feleségét, káromkodik, tör-zúz, majd – és itt következik a szatírának az abszurdba hajló része – egy éjjel megöli mindazokat, akik segítettek nekik abban, hogy jó emberekké váljanak. A sokszereplős darabból Izsó Angelikával, a Montázs Egyesület jelenlegi vezetőjével, egy kétszereplős kamarajátékot csináltunk. A történet egy intim, bensőséges térbe helyeződött, már-már meghitté színezve a borzalmakat. Aranka és Józsi kapcsolatában egyszerre van jelen a borzalom és a mélyen gyökerező feltétel nélküli szeretet. Egyszerre látjuk az élhető és az élhetetlen életet. Hatalmas öröm volt számunkra, hogy 2012-ben az Ajkán rendezett Arany Deszka országos alternatív amatőr színházi találkozón minden díjat – főszereplői díjat, rendezői díjat, közönségdíjat – elhoztunk. Én lényegében ettől az előadástól számítom a Montázs Színházi Műhely valódi megszületését.

Tehát családi problémákról, konfliktusról szól alapvetően a darab. Ön szerint miért pont „Himnusz” lett a címe? Mit sugall ezzel Schwajda György?

Első olvasatban azért lett ez a cím, mert Józsiék minden este eléneklik a Himnuszt. De sokkal többről van szó. Ahogy a beszélgetés elején már szó volt róla, a történetet olvasva-nézve ott boronganak a lelkünkben Kölcsey szavai: „Balsors akit régen tép, hozz rá víg esztendőt...” A darab olvasatában a Himnusz soraiban nem csupán nemzeti balsorsunk fájdalma jajdul fel, hanem az egyéni sorsok meggyötört és mégis reményre vágyó és áldást kérő könyörgése is megfogalmazódik. Kölcsey Himnusza az egyes ember életének személyes imájaként is olvasható. Azt gondolom, hogy a Schwajda-darabban ez az emberi vetület jelenik meg – a történet minden kitekertsége, groteszksége, abszurditása ellenére. Ettől válik a maga furcsaságában is széppé.

Hogyan fogadta a közönség ezt a színdarabot?

Az elmúlt években több tucatszor játszottuk az előadást. Fiataloknak, időseknek, fesztiválközönségnek, pedagógusoknak, falun és nagyvároson, művelődési házban és pajtában. Készítettünk hozzá egy színházi nevelési foglalkozást is, aminek a Segítség címet adtuk. A történeten keresztül gondolkoztunk és játszottunk 14-20 éves fiatalokkal a segítségről, az elfogadásról, a megértésről. Örömmel és hálás szívvel mondhatom, hogy mindenhol maximális elismerés, szeretet fogadta a produkciót. Valahogy mindenkit megérint. Ez egy nagyon jó darab. Valószínűleg nagyon eltalált valamit – és ez remélhetőleg az előadásunkra is igaz –, amitől ez a torz emberi történet nem csupán egyszerű burleszk vagy vásári komédia lett, de nem is egy mélylélektani mai tragédia, hanem a végletek közé kifeszülve furcsán benne gomolyog az életünknek ez a keserédes mindennapisága.

(A borítóképen: Püspöki Péter: Egyszerre látjuk az élhető és az élhetetlen életet)