Történet, mely magával ragadja az embert

Címkék#ajánló #előadás #Miskolc #Gólyakalifa #Miskolci Nemzeti Színház

Újra látható a Miskolci Nemzeti Színház műsorán a 2018 áprilisában bemutatott Gólyakalifa, amely a Füge Produkció, a TITÁNium és a Miskolci Nemzeti Színház előadása.

Papp Endre színművész

Fotó: Bujdos Tibor

A Gólyakalifa egy különleges előadás, két rendező dolgozott megformálásán egy színésszel. Magával ragadó színészi játék, egy színész, mégis két személyiség látható a színpadon. Babits 1916-ban megjelent kisregénye Barcsai Bálint átiratában jelenik meg, s mutatja meg, hogy a történet kortalan, a jelenben éppen olyan jól működik, mint bő száz évvel ezelőtt.

Papp Endre játéka különösen erőteljes a Tábory Máté (a regényben Elemér) nehéz sorsú, álombéli alteregójának megjelenítésekor, szinte együtt lélegzünk az érzékeny, s testében-lelkében erősen megsebzett árvával. Sorsának alakulása azért is nagyon megrázó a néző számára, mert jól mutatja, mennyire nincs választása egy mélyszegénységben élő gyermeknek napjainkban.

Nem idegenek a darabtól a modern technikai megoldások sem, ezek is jelentősen hozzájárulnak a monodráma átütő erejéhez. Máté vloggerként videónaplót vezet, hogy dokumentálja különleges álmait, s a technika segítségével egyszerre láthatjuk a színpadon mindkét személyiségét, így még jobban átélhetjük, hogy ez a két ember lényegében egy. Ettől is válik teljesen maivá a történet.

Bár a Gólyakalifa egy monodráma, mégsem csak Tábory Mátét láthatjuk a színpadon. Papp Endre szuggesztív elbeszéléseinek hatására több ember elevenedik meg előttünk az előadás közben: nemcsak a helyét és önmagát kereső fiatal „úrifiú” és álombéli megfelelője, a nevelőszülőkhöz került árvából lett „rosszarcú” fiatal, de tisztán érzékelhetőek más szereplői is a történetnek. A mesélés hatására látjuk Tábory Máté szüleit, a fiúk életében jelentős szerepet betöltő nőket, a raktárost, az orvost és még megannyi karaktert, akik álom és ébrenlét váltakozásai során formálódnak meg a színpadon.

A darabban minden a helyén van, a technikai megoldások, a jelenbe helyezés, a színészi játék, s mindez együtt adja azt a felejthetetlen élményt, amiért az ember színházba megy: hogy 100 percre teljesen magával ragadja egy történet, egy ember, és olyan kérdések jelenjenek meg a fejében, amik utána még napokig, hetekig, akár egész életére elkísérik. Azt gondolom, így érdemes hozzányúlni a régi szövegekhez.