A művészet nem ábrándozás – Seres László új képeinek tárlata

A Miskolcon élő képzőművészek doyenje, az idén 77 éves Seres László festményeiből nyílt május 25-ig látogatható kiállítás a héten Miskolcon a Művészetek Házában. 

Karcos Dóra a kvalitásos művészetnek otthont adó galéria részéről üdvözölte a vendégeket. A megnyitón a Miskolci Egressy Béni–Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, Ónodi Krisztián felkészítő tanárával, Lantos Zsuzsával együtt adta elő Len Williams Cubana című művét. 

Anyag és forma 

Az 1967 óta alkotó művész mindig képes a megújulásra, új művei részben a monokróm festészet körébe sorolhatók – hívták fel a figyelmet az Újabb képek, 2022 című tárlat szervezői. 

Az alkotót és művészetét méltatva Kishonthy Zsolt művészettörténész – nagyobb lélegzetvételű – tanulmányából idézve kiemelte: Seres László mint művész-restaurátor tökéletesen tisztában van a használt anyagok természetével, milyenségével, és ez lehetőséget ad számára olyan festői minőségek előállítására, olyan struktúrák és faktúrák létrehozására, amelyek képeinek elengedhetetlen összetevőit alkotják. A megfelelő anyagok megtalálása, a köztük fennálló viszonyok, relációk és reakciók ismerete jelentik Seres számára a festészet szükséges alapfeltételeit. Szerinte a festő csak mint médium van jelen a mű megszületésénél, a művész dolga az anyag mint külső és a benne ébredő objektív forma mint belső egybekeverése és fizikai felületté, konkrét érzéki hatást kiváltó faktúrává, tárggyá és látvánnyá történő alakítása. Seres hitvallása szerint művészete „non-ego festészet”, amelyben a művész csak mint médium működik közre, hogy szubjektumán keresztül az objektív művészet megnyilvánulhasson – idézte a művészettörténész. 

Érvényes művészet 

Zemlényi Attila költő arról beszélt: sokszor hallotta a non-ego történetet, de nem olyan egyszerű megérteni, hiszen az európai kultúrának az „ego” a központja, tőle, általa, rajta keresztül működnek a dolgok, és ettől nem is tudunk elvonatkoztatni. Illetve ha tudunk, az valamilyen más gondolkodást hoz elő. 

– Nekem ez olyan rendszer, mint amilyet a költészetben talál az ember, legalábbis a hatásait illetően, olyan viszonyom van hozzá, hogy átlényegít. Az a fajta elegancia, ami a Laci művészetében látszik, nem is nagyon tűri a slendriánságot, nem is nagyon tűri a káoszt, rendezetlenséget. Önmagában hordoz valamit, amit én sehol máshol nem tudok megtalálni, csak az ő munkásságában – foglalta össze a költő. 

Seres László a megnyitón elmondta, múlt év augusztusától festette a kiállított képek többségét. Akkor esett át egy sztrókon, amely teljesen megváltoztatta az életét, például nem dohányzik – tette hozzá nevetve. A művészetének azonban jót tett, azóta sokkal szabadabban dolgozik. Sok mindent el tudott engedni, sokkal szabadabbnak érzi magát. 

Lépcsőfokok 

Személyes beszélgetésünkkor a pandémiás időszakra visszatérve felidézte, hogy nagyban elősegítette a festészetet, a külső hatások megszűnésével jobban el tudott mélyülni az ember, nem kellett feldolgozni a külső ingereket. 

– Ebbe az irányba szeretnék továbbmenni, mert úgy érzem, hogy fejlődök, mindig találok olyan lépcsőfokokat, amelyek előrevisznek. Ezek szellemi előremozdulások – hangsúlyozta. – Ilyenekre jövök rá például, hogy a természetnek nincs kompozíciója, ha az ember lát egy fát télen, vagy nyáron a lombokat, az maga a szabadság, azt nem komponálta meg senki – magyarázta. – A kéz szerepének a felismerése is fontos, az ember a kezével tud simogatni, érzéseket átadni, és azzal tud alkotni. Ez rendkívüli szabadságot ad, ha csak az érzéseimre figyelek, abból igyekszem a legtöbbet átadni – tette hozzá.

Gyakorlat és nem elmélet

Alapvetések, melyek Seres László korábbi kiállításának katalógusában jelentek meg, és amelyekkel a művész mind a mai napig azonosul: 
– Jelen vagyok gondolatom születésénél, feladatom, hogy élni hagyjam. 
– A papír fehér, még érintetlen, de ha egy vonalat húzok rá, ott vagyok. 
– Megjelenik a szín és a ritmus – próbálok kapcsolatot teremteni velük, és ha ez zavartanul sikerül, munkám eredményes. 
– Képeimen a szubjektív elemeket (például a forma) igyekszem elkerülni. 
– Egyfajta objektív kép elkészítésére vállalkozom. 
– A sárga szín sárga szín, a vonal vonal, a ritmus ritmus legyen. Feladatuk nem az illusztrálás. 
– A hangulat, az élmény, az elmélyedés mélysége, ami változik – a cél ugyanaz. Harmóniát találni az anyaggal. 
– Nem akarok saját világot teremteni. 
– A festészet gyakorlat és nem elmélet. 

Kinyílt a művészet

„1945. június 27-én születtem, mely László-napra esett. Ezzel keresztnevem megoldódott. A hely egy felvidéki vadaskert erdészháza volt Felsőbaloghoz (Vysny Blh) közel. 3 éves koromig éltem itt, tehát jól kezdődött életem. Apám festőművész volt. Arra emlékszem, hogy az általános iskola 7–8. osztályában Köteles tanár úr rajzóráin kubista csendéleteket rajzoltam. Ezzel azt akarom mondani, hogy a képzőművészetbe beleszülettem, tehát ez nem választott pálya volt számomra. A gimnázium utolsó 2 évében (63-ban érettségiztem) már a miskolci művésztelepen éltünk. Nyaranta gyakran járt le Kondor és Csohány, a szomszéd Lenkey Zoli volt. A sokszorosító grafika fénykora volt ez, készülődés az I. Biennáléra. Tehát én is rézkarcoltam, litóztam, dúcokat készítettem. De legfontosabb az, hogy kinyílt a művészet világa számomra” – írja gyerekkoráról Seres László szakmai önéletrajzában.

(A borítóképen: Május 25-ig látogatható Seres László tárlata a Művészetek Háza galériájában)