Tömeggyilkosság papírra vetve

A regény egy sok évtizeden át elhallgatott Pozsony-Ligetfalui tömeggyilkosság eseményeit dolgozza fel.

Dunajszky Géza felvidéki magyar író, publicista, helytörténész, a Kassa-vidéki Debrőd község szülöttje. Eltökélten kutatja a magyar leventék, a felvidéki fiatal fiúk átvert, megvezetett nemzedékének gyászos sorsát, a Pozsonyligetfalu haláltáborban kivégzett ártatlan emberek tragédiáját. A 2011-ben megjelent Kínterhes évek című könyve után, még két könyve (Arcok és sorsok (2013), Titkok nyomában (2015) jelent meg, majd együtt a három kiskönyv Ballada a szülőföldről (2017) című trilógiában, amelyben a szerző a gyermekkorában átélt háború utáni traumáit írta meg. Ezt követte a Szökés a haláltáborból című könyv, amelyben egy Ligetfalut megjárt levente, egy valós személy szenvedéstörténetét vetette papírra. A most bemutatásra kerülő Felszántott (tömeg)sírok (2019) című könyvéről nem volt nehéz megjósolni, hogy az író új könyve újra nagy érdeklődésre tarthat számot, hiszen azóta háromszor kellett újra nyomtatni (2020, 2021 és javított kiadásban most 2022. június 28-án). Az idén, 2022. január 28-án Zaorané (masové) hroby címen cseh fordításban is megjelent, amelynek Prágában (2022. március 10-én) volt nagysikerű bemutatója. Már a bemutató után kikérték az engedélyét a könyv német változatának elkészítésére.

Új könyvéről a szerző a következőket nyilatkozta:

„Nem vagyok történész. Oknyomozó újságíróként vettem a bátorságot, és olyan tabutémák mögé néztem, amelyek 1945 óta mérgezik a szlovák-magyar és a cseh-magyar nemzet békés együttélését. Lengyel származásom – eredeti családi nevünk Dunajewski – is segített abban, hogy objektív szemmel nyúljak a témához, és a XX. század valamennyi ordas eszméje által elkövette Elsők között, a „magyar partizánok” (a nógrádi Petőfi brigád) által a Bódva és Sajó völgyében, a szülőföldemen, 1945 telén és tavaszán a magyar-lengyel partizáncsapat által elkövetett vérengzések áldozatairól írok.

Ezeket a rémtetteket gyarapítják a szlovákiai hegyekben tevékenykedő, a Szovjetunióban kiképzett és a szovjet partizán parancsnokok által 1944 márciusa és 1945 áprilisa között elkövetett vérengzések, az így keletkezett tömegsírok ismeretlen áldozatainak tömegét. Majd a Szlovák nemzeti felkelés leverését követően a német partizánvadászok és a szlovák Hlinka gárda tagjainak véres bosszúhadjáratának történéseit foglalom össze. A dicstelen tettek sora 1945. április 4-e után is folytatódott, amikor az 1945 januárjában a Szovjetunióban megalakult csehszlovák katonai elhárítás, hivatalos nevén Védelmi Hírszerzés (Obranné spravodajstvo – OBS) emberei, a szovjet kiképzők felügyelete mellett már Edvard Beneš kormányának (Kassai Kormányprogram), vagy inkább személyes bosszújának kegyetlen és véres műveleteibe kezdtek. Az OBS egyenesen Edvard Beneš irányítása alatt tevékenykedett és hajtotta végre a csehszlovák sajtóban 1945. május 16-án megjelent politikai felhívását: „Minden módon és eszközzel tüntessék el Csehországból a német, hasonlóan Szlovákiából a magyar kisebbség tagjait!”

Az így elkövetett pogromokat később hadititokká nyilvánították, majd 1989-ig üldözték és titkosszolgálati eszközökkel kiiktatták az élők sorából azokat a személyeket, akik az embertelen intézkedések és tömeggyilkosságok tetteseinek bírósági felelősségre vonását követelték. A bűnök elhallgattatása ok, de nem mentség arra, hogy a cseh és szlovák közvélemény szinte alig tud valamit ezekről a szörnyű háborús rémtettekről. A nemzeti emlékezet viszont az egyedüli eszköz és erő, amely gátat vethet a hasonló események, a véres pogromok megismétlődésének. Ez különösen fontos lett a szomszédságunkban zajló orosz-ukrán háború borzalmainak tükrében.”