CineFest

2023.09.09. 12:48

"A CineFest Magyarország legnagyobb nemzetközi filmszemléje"

Kollarik Tamással beszélgettünk, aki az idei filmfesztiválra egy újabb könyvet hozott, most Pressburger Imréről, valamint egy konferencia fő szervezője és moderátora volt a héten.

Kollarik Tamás (balra) és Bíró Tibor, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fesztiváligazgatója

Fotó: Vajda János

Kollarik Tamás számtalan titulussal megtalálható az online felületeken, de alapvetően filmmel foglalkozó szakembernek tartja magát jogász és történész végzettsége szellemében. 

"A filmalkotás, -készítés és az ezzel kapcsolatos oktatásban veszek részt, szakterületem a filmjog és a filmigazgatás működése. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docenseként dolgozom, a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottságának vagyok a tagja – mondta, majd hozzátette, ennek a szervezetnek a segítségével születnek meg ma Magyarországon a játék-, a dokumentum- és az animációs filmek. – Az NFI egyik jogelőd szervezetét, a Magyar Mecenatúra Programot vezettem 2010 és 2019 között, ami a televíziós forgalmazásra szánt filmeket támogatta, több mint 1300 kortárs filmet, köztük az 2016-ban bemutatott Mindenki című alkotást, amely Oscar-díjat is nyert."

Szívügyének tartja a világhírű magyarok életművének gondozását

Büszkeséggel tölti el a Takó Sándorral közösen létrehozott Magyarok Hollywoodban című könyvsorozat. 

"A sorozat keretében olyan magyar származású alkotók életrajzait hozzuk haza, elsősorban a filmművészet területéről, akik világviszonylatban is jelentős életművet hoztak létre. Célunk, hogy Magyarországon is éppoly ismertek legyenek, mint Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban, továbbá szeretnénk, ha az egyetemi oktatásban is szerepet kapna emlékezetük. Rendkívül izgalmas és sok tanulsággal szolgáló életutakról van szó, szorgalmukat, kitartásukat például példaként lehet állítani a felnövekvő generációk elé – mondta. – Nagy futballrajongó vagyok, ezért rendkívül büszke vagyok arra, hogy részt vehettem az évszázad magyar mérkőzésének, a 6:3-nak a hazahozatalában és a DVD formátumban való kiadásában. Szöllősi György barátommal később kiadtuk az évszázad klubmérkőzésének hívott Real Madrid Eintracht Frankfurt BEK döntő felvételét, amelynek végeredménye 7:3 lett, négy gólt Puskás Ferenc szerzett a Real Madrid színeiben, ez máig megdönthetelen csúcs. Az egy honvédosnak különösen szívet melengető, hogy Puskás Ferenc emlékezetével foglalkozhattam több munkámban is – mondta a szakember.

Drukkol a DVTK-nak is most

Bevallotta, nagyon szereti Miskolcot. 

"Már egyetemistaként is sokat jártam ide a barátaimmal. Szívesen jövök labdarúgó mérkőzésekre is, amelyek mindig fantasztikus és felejthetetlen élmények. Amikor felépült az új Diósgyőri Stadion, akkor eljöttem megnézni a fiammal. Gyönyörű, gratulálok hozzá, és sok telt házat és győzelmet kívánok. Szorítok a diósgyőrieknek, hogy minél szebb sikereket érjenek el, szerencsére ők az NB I-ben vannak, sajnos az én csapatom most csak a másodosztályban játszik – mondta Kollarik Tamás, aki Bánffy Miklós-díjas filmes szakember. – Szerencsésnek tartom magam, mert olyan dolgokkal foglalkozhatok, amelyeket tiszta szívből és szerelemből készíthetek. Leginkább a magyar kultúrához, sporthoz, azon belül is a futballhoz köthető filmtémák érdekelnek. Bölöni László futballistáról, ma már edzőről készítünk most egy filmet, ebben rendezőként és forgatókönyvíróként is részt veszek. Bölöni az egyetlen magyar Puskás után, aki megnyerte a Bajnokok Ligája elődjét, a Bajnokcsapatok Európai Kupáját, valamint Cristiano Ronaldot is ő állította be először felnőtt csapatba. Ráadásul különösen érdekes, hogy pályafutása alatt fogorvosként is dolgozott."

Mire büszke még?

Ahogyan ő fogalmazott, nagyon szerette elkészíteni azt a dokumentumfilmet, amely Ocskay László százados hőstetteit mutatja be. 

"Ocskay a II. világháború ideje alatt több mint kétezer honfitársunk életét mentette meg, s bár tizenöt évvel ezelőtt készítettük a filmet, de még tavaly is ezt vetítették Tel-Avivban a holokauszt emléknapon. Óriási élmény volt, amikor az ottani közönség a telt házas moziban kitörő tapssal fogadta a filmet, szinte a teljes izraeli sajtó beszámolt az eseményről – emlékezett vissza. – Nemsokára belekezdünk egy újabb filmes munkába, amely egy egész estés mozi lesz Zukor és Fox, Hollywood két magyar alapítójának életéről, amely kapcsán ugyan több könyvet megjelentettünk, de még nagyon sok kutatómunkára lesz szükség."

Már nagyon sokszor járt a CineFesten, több funkcióban is részt vehetett a rendezvényen, két éve zsűritag volt. 

"Bíró Tibort és Madaras Pétert, a két főszervezőt nagyon tisztelem azért a munkáért, amit ezen a fesztiválon végeznek. A filmszakmában azt szoktuk mondani, hogy a CineFest Magyarország legnagyobb nemzetközi filmszemléje, mára már nemcsak Közép-Európában, hanem egész Európában is jegyzett esemény. Magyarországon hasonló nagyságrendű filmes seregszemle a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, amely az animációs műfajt karolja fel. A CineFestre méltán büszkék lehetnek a miskolciak, mint ahogy a városban és a környéken született filmkészítő óriásokra is: Zukor Ricsén látta meg a napvilágot, Fox Tolcsván és Pressburger Imre Miskolcon" – sorolta Kollarik Tamás, majd hozzátette, nem kis büszkeség, hogy Adolph Zukort az Oscar-díj átadón, 1949-ben azzal a megszólítással hívták színpadra: az amerikai játékfilmgyártás atyja."

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában