Évadot zártak

2024.06.13. 18:14

A Miskolci Nemzeti Színház legnagyobb ereje a közösség (fotók)

Kétszázadik évadát záró társulati ülését tartotta a Miskolci Nemzeti Színház csütörtök délután.

Gárdonyi Edina

Bicentenáriumi évadát zárta június 13-án a Miskolci Nemzeti Színház.

Fotó: Éder Vera

Ahogy A tatárok Magyarországban előadással elindult a 200. évad ünneplése, és amilyen intenzitással zajlott ez az évad, mindenki biztos lehet benne, hogy az elődök, a színház alapítói büszkék a társulatra – kezdte évadzáró beszédét Béres Attila, a színház igazgatója.

– A Miskolci Nemzeti Színház ereje a közösség, az egymásért létezés, ami nem csak ennek az évadnak a sajátja. Az évad 488 előadása és nagyságrendileg 130 ezer nézője országos szinten is kiemelkedő. A színház a járvány és a gazdasági válság után nem felállt, hanem talpra ugrott, mert ez egy erős, összetartó közösség – hangsúlyozta újra az igazgató.

A színház 2023. november 29-től Európa legrégebbi és legfontosabb színházi szövetségének, az Európai Színházi Uniónak a tagja lett egyedüli magyar színházként. Az uniós felvételi bizottság tagjai által látott előadások után egyöntetű volt a vélemény, hogy olyan együtt játszás, ami itt van, nemcsak az országban, hanem Európában is ritka – zárta köszöntőjét az igazgató.

Ragyogó csillagokkal teli égbolt

Miskolc Város Önkormányzatának nevében Veres Pál polgármester mondott köszönetet a színház munkájáért. Hangsúlyozta, hogy Miskolc egy kincsesláda, amibe ha vakon belenyúlunk, olyan kincsek kerülhetnek a kezünkbe, mint ennek a színháznak a közössége, ami Miskolc egyik legdrágább kincse. A színház egy szabad szellemi közösség, mely értékeket teremt és közvetít ebben az értékválságokkal teli világban. Kiemelte, hogy a miskolci színház nem gyertyaláng, hanem égbolt, tele ragyogó csillagokkal a múltban és a jelenben is. A szív, a lélek és a szellem ragyogása a tehetség csillagfénye és ez a fény két évszázada mutatja az utat. 

A miskolciaknak ez a színház és ez a társulat büszkeség és csoda

 – zárta szavait Veres Pál.

Közönséget nevelnek

Béres Attila kiemelte, a színház iskolai programját, melynek keretein belül a vármegye iskoláinak kétharmadába eljutottak. Közönséget építenek és nevelnek, ez egy komoly vállalása a színháznak.

Minden elmúlik

Rusznyák Gábor rendező elvitathatatlannak tartja a társulat érdemeit.

– Minden elmúlik az időben, főleg a színház. Miközben átéljük a saját tragédiáinkat, ugyanúgy, ahogy a közönségünk is átéli a saját tragédiáit, érzelmeket tudunk közvetíteni, vidámságot, vagy akár nagyobb tragédiákat tudunk nekik mutatni. Ez az igazi érték, odaadni magunkat, feltölteni a közönségünket.

A színház a város tenyerén, a színház 200. évadának tiszteletére kiadott könyv szerzője, Fedor Vilmos is köszöntőt mondott az évadzáró társulati ülésen. Felidézte, hogy a színház kétszáz éves történetének megírása élete legnagyobb és legszebb feladata volt. Az Itthon Miskolcon Egyesület nevében az idei Játékos Városjárásban – melynek központi témája a színház volt – szerepet vállalóknak megköszönte a munkáját. Kiemelte, hogy a játék szervezésében nagy szerepet vállaló Seres Ildikó és Fandl Ferenc színművészek bár nem miskolciak, úgy szeretik ezt a várost, ahogy nagyon kevesen.

Az évadzáró társulati ülést az idei évad díjainak átadásával zárták

25 éve a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagjai:

Dr. Bakos Tibor zenész

Homovics András rendész

Kincses Károly színművész

Molnár István diszpécser

Petróné Balogh Judit jelmezasszisztens

Kurucz Zsuzsanna énekkari tag

30 éve a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja:

Király István festő

45 éve a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja:

Pusztai Rita nézőtéri felügyelő

Máhr Ágnes színművész

A társulat szavazati alapján odaítélt díjak:

A legkedvesebb és legodaadóbb nézőtéri munkatársa: Szárazné Margó

Kulisszák mögötti csillag: Kertész Ágnes

Legjobb műszaki kolléga: Kulcsár Gábor

Legjobb zenekari művész: Lakatos Attila

A legjobb énekkari művész: Kacsenyák Dávid

A legjobb balettkari művész: Kepes Boglárka

Az évad legjobb színművésze: Rózsa Krisztián

A vezetőség által odaítélt Spiritusz díjat idén Tóth Krisztián műszaki munkatárs érdemelte ki munkájával.

A Művészeti Tanács díjával Farkas Beátát jutalmazták.

A közönségszavazás eredményei:

A legjobb előadás: A szálemiek

A legjobb színművész: Rózsa Krisztián

A legjobb színművésznő: Rudolf Szonja

Két örökös tagot is avattak a társulati ülésen:

Pusztai Rita nézőtéri felügyelő és Kerekes Valéria színművész viselhetik ezentúl a megtisztelő címet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában