TTH Színpad

2024.06.27. 15:24

Miskolc is megér egy estet! - vallják a szervezők(képek,videó)

A civil összefogással működtetett TTH Színpad sikeres tavaszi félévadot maga után tudva, őszre újabb előadásokat és programot hirdetett.

Boon.hu

Fotó: Bátori Péter

Rendkívül sikeres volt a TTH Színpad első tavaszi félévada – mondta egy csütörtöki sajtótájékoztatón Hajdú László a Tudomány és Technika Háza tulajdonosa. Rámutatott: minden miskolcinak és civil támogatónak köszönik a támogatást, hiszen minden előadásuk telt házat hoztak. 

„Idén ősszel folytatjuk a programsorozatot több előadással és még több fellépővel” – hangsúlyozta. 

Közösségi életet teremtenek 

Azt is elmondta, hogy változatlanul az a céljuk, hogy a magyar színjátszás még aktív, vitathatatlanul ikonikus alakjaiból el tudják hozni Miskolcra azokat is, akik ritkán járnak erre. „A sikeres és különleges produkciók meghívásán túlmenően kiemelt célunk új kulturális teret és közösséget teremteni a városban” – mondta. 

Azt is aláhúzta: az előadások minden estéje sokkal több mint egy előadás. 

„Komplett esti programokkal készülünk, amelyek társasági események, lokálpatrióta randevúk is egyben” – mutatott rá. 

Harsányi Attila Jászai Mari díjas színművész a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja arról beszélt, hogy ősszel folytatják a megkezdett programot és ismertette a részletes programokat. „Az elgondolásom az volt, hogy nemcsak egy kiállítás megnyitóval szeretnénk megkezdeni az őszi programunkat, hanem egy összművészeti programot indítunk el” – ismertette. Arról is beszélt, hogy a programokba 50 miskolci középiskolai diákot is be fognak vonni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában