Szórakoztató volt a nyár

2024.08.24. 10:10

Óriási sikert aratott az Akropolisz Szabadtéri Színpad idei utolsó előadása

Az idei nyár utolsó előadása a miskolctapolcai szabadtéri színpadon egy családi musical volt, ami az „A gonosz mostoha” címet viselte. A parádés szereposztás szinte garancia volt a sikerre, a fő szerepekben Xantus Barbarát és Mészáros Árpád Zsoltot láthatta a közönség. Dr. Makkai László, az Akropolisz Szabadtéri Színpad igazgatója örömét fejezte ki, hogy szinte egész nyáron telt házas előadások voltak a színjátszó helyen, ami közel háromszáz ember befogadására alkalmas.

Galambos Eszter

A Gonosz mostoha című előadás a Magyarock Dalszínház bemutatója. Fotó: Vajda János

„Azt gondolom, hogy mára már elmondható, hogy sokan úgy foglalnak Miskolctapolcán szállást, hogy az Akropolisz Szabadtéri Színpad előadásaira el tudjanak jönni, akár Dunántúlról is, hiszen a jó híre elment más városokba is. Azt látom, hogy a közönséget érdekli, hiszen minden előadásunk telt házas volt, ez háromszáz jegyet jelent, ami nagyon hamar el szokott fogyni és sokszor várakozók is vannak, az esetlegesen felszabadult helyekre. Kicsit így az egyház is meg tudja mutatni a másik arcát, miszerint nemcsak a templomokban vagyunk jelen, hanem ha a szabadtéri színházba eljönnek és egy-egy ilyen vidámabb művet megnéznek, talán kicsit elfelejthetik a nehézségeket és vidám arccal térhetnek haza.”

Élménydús nyár volt

Dr. Makkai László elmondta, tizenhárom éve látja el az igazgatói posztot a Görögkatolikus Roma Szakkollégiumban, aminek a területén van az Akropolisz Szabadtéri Színpad. Ez volt most a kilencedik évad és jövőre tíz éve már annak, hogy a Magyarock Dalszínháza hozza az előadásait a nyári szabadtéri színpadra. A program szlogenje „Élmény a szabad ég alatt” és az igazgató úgy érzi, hogy ezt idén is sikerült megvalósítani, hiszen az összes előadás jó időben és kiváló hangulatban zajlott.

Mese a negatív sztereotípiák ellen

Az A gonosz mostoha című új magyar családi musical vidám története a mesék sokszor visszatérő negatív főhősét mutatta be, vagyis azt, hogy milyen élete is lehetne, ha ma íródnának a történetei. Vajon mi vezetett ahhoz a sztereotípiához, hogy a mesék mostohája csak gonosz lehet? Győzhet-e vajon egyszer valamelyik mesében? A vidám utazás során találkozhattunk többek között Jancsival és Juliskával, Hófehérkével, Hamupipőkével és sok más mesehőssel. Az édes, vidám, zenés családi történet a szeretet és a család fontosságáról szólt, illetve a negatív előítéletek veszélyéről, így mindenki kaphatott egy kis útravalót.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában