Velencei Mostra

2024.09.01. 07:45

Bevállalósak és csábítók, színésznők az ötödik x-en túl

Idén Cannes-ban mindenkinek leesett az álla Demi Moore-nak A szer című filmben nyújtott merész alakításától. Ha valaki a saját szemével is meggyőződne arról, milyen bevállalós is a 61 éves színésznő, váltson jegyet október 10-től a hazai mozikban is látható filmre.

Nicole Kidman a Velencei Mostra vörös szőnyegén

Fotó: AFP

Folytatva ezt a tendenciát, a 81. Velencei Mostra is bővelkedik az ötödik x-en túl járó színésznők bátor és emlékezetes alakításaiban. Pablo Larraín Maria című filmje langyos fogadtatásban részesült ugyan, a szaksajtó a bemutató óta nem győzi dicsérni Angelina Jolie alakítását. Alfonso Cuarón minisorozatában, a Disclaimerben a kétszeres Oscar-díjas Cate Blanchett remekelt, különösen az utolsó két epizódban nyújtva megrendítő alakítást.

Lemezteleníti testét, lelkét

Az 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál eddigi legkomplexebb és messzemenően a legmerészebb alakítása minden kétséget kizárólag Nicole Kidmané a Babygirl főszerepében. Túlzónak tűnhet a részemről ez a kijelentés, hiszen még a fesztivál felénél sem tartunk, aki látta, miként mezteleníti le a testét és a lelkét az Oscar-díjas színésznő Halina Reijn számos problémát és még több tabut feszegető alkotásában, annak garantáltan nem férhet kétsége hozz. Hogy a film eljut-e majd vajon a hazai mozikba, egyelőre még bizonytalan, de a streaming szolgáltatókban még reménykedhetünk. Halina Reijn Babygirl című filmje egy a legmodernebb technikával fejlesztett robotokat gyártó nagyvállalat vezetőjéről, Romyról (Kidman) szól, aki látszólag rendezett családi élet él két lányával és férjével (Antonio Banderas).

Felkavaró viszony

Romynak azonban sötét titkai és olyan vágyai vannak, melyeket még maga előtt is szégyell, mígnem egy nap nem találkozik egy fiatal gyakornokkal (Harris Dickinson), aki jó érzékkel tapint rá arra, hogy mire is vágyik a befolyásos cégvezetőasszony. 

Antonio Banderas színész, Nicole Kidman színésznő, Harris Dickinson színész és Halina Reijn rendező a Babygirl című film vörös szőnyegén, amelyet versenyben mutatnak be a 81. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválon
Fotó: AFP

Viszonyuk alaposan felkavarja Romy és családja életét, de kihat Romy sok nő számára inspiráló karrierjére is. Kidman egyszerre sebezhető és kikezdhetetlen, magabiztos és talajtvesztett a meztelenségben és merész szexjelenetekben bővelkedő alkotásban.

Még hetven felett is

Az olasz származású, modellként és színésznőként is jelentős nemzetközi karriert befutott Monica Bellucci a nyitófilmben, a Beetlejuice Beetlejuice-ban bizonyította, hogy Kidmanhez hasonlóan a hatodik X-hez közelítve is tud még csábító lenni. Teljesen másfajta szépségideált testesít meg az életművéért Arany Oroszlánnak kitüntetett Sigourney Weaver, aki 74 éves kora ellenére továbbra is sokat dolgozik és izgalmasabbnál izgalmasabb szerepekben látható a vásznon. Bár Hollywoodban továbbra is tombol a fiatalság kultusza, az említett színésznők kiváló példaként szolgálnak arra, hogy azért ott sem csak a húszéveseké a világ.

Váró Kata Anna

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában