Életet menthet!

A számos – esetenként vitatott – közlekedési szabályozás mellett nálunk nem sikerült a kerékpáros bukósisakot kötelezővé tenni, hiába szól sok érv az esetenként életmentő eszköz viselése mellett.

Figler Anita versenyszerűen kerékpározik, az Ózdi Kerékpáros Egyesület hegyikerekes szakágát erősíti. Természetesen a kezdetektől visel bukósisakot, hiteles „elmondhatója”, hogy miért is fontos ez az elővigyázatosság.

– A bánkúti elágazástól Lillafüred felé a pisztrángtelep előtt volt balesetem először – kezdi két évvel ezelőtti történetét.

Az a fekete autó

– Nem haladtam gyorsan, nem is tudtam volna. Valamiféle fesztivál volt a Pisztrángosban, tele volt az úttest gyalogosokkal, az út szélén parkoló autók sora. Sokadszor jártam arra, szokás szerint egy pillanatra jobbra fordítottam a fejem, hogy lássam, jön-e fel autó a pisztrángtelepre vezető útról. Tényleg csak egy pillanat volt. Amikor visszafordultam, hirtelen egy nagy fekete autó termett előttem, és hiába fékeztem, már nem segített. Átrepültem a kormányon, neki az autónak, onnan az aszfaltra. Annyira emlékszem, hogy fekszem a földön, reménykedem, hogy nem tört el semmim, miközben az autó sofőrje üvöltve száll ki az autóból, hogy „mit gondolsz, mennyibe fog ez kerülni nekem?!” – idézi fel a drámai szituációt.

– Aztán meglátta, hogy a sisakom alól folyik a vér, és próbálta hívni a mentőket. Mivel nem volt térerő, lement a Hámori-tóig, én nem láttam többé, gondolom, nyugodt lelkiismerettel hazament. A szemtanúk elmondása szerint egyébként balról előzött, aztán bevágott elém és satuféket nyomott. Esélyem nem volt biztonságosan megállni mögötte. A szalagkorláton ülve, sokkos állapotban vártam a mentőt. Szerencsére megúsztam agyrázkódással, zúzódásokkal, és csak a szemöldököm repedt fel – sisak nélkül nem biztos, hogy túlélem a „kalandot”. A bringának nem lett baja – teszi hozzá Anita.

Túlzott naivitás?

– Valamiért még mindig naivan bíztam abban, hogy ha én ismerem és betartom a KRESZ-t, az elég a biztonságos közlekedéshez. De alig fél év elteltével újra megtörtént a baj – kezdi a második történetét. Ezúttal a városban, kijelölt kerékpárúton a Diósgyőri vár környékén hajtott.

– Nekem lett volna elsőbbségem, a velem szemben érkező autó lassított is, hiszen neki elsőbbségadás kötelező táblája volt. Mint később kiderült, csak azért lassított, mert a szemébe sütött a nap. Nem látott, így elém kanyarodott, én meg már hiába fékeztem, belecsapódtam az oldalába. Nem kívánom senkinek az ütközés előtti pillanatokat, amikor végigfut az agyadon, hogy vajon megúszod-e, és csak várod tehetetlenül a fájdalmas becsapódást – emlékszik vissza borzongva.

Teljesen kiesett

– Az ütközés teljesen kiesett, az első emlékem a baleset után, hogy a földön ülve próbálom mozgatni a végtagjaimat, azután meg a bringát valahogy összekaparni – sorolja Anita. – Szerencsére ezt is megúsztam zúzódásokkal és egy sérüléssel az alkaromon. Péntek délután és forgalmas városrész lévén hamar kisebb tömeg gyűlt össze mentőt követelve, de határozottan elhárítottam. A sofőr itt viszont segítőkész volt, szerintem jobban megijedt, mint én. Egy szomszédos házban bekötözték a karomat, átnézték a bringámat, amit pár napon belül teljesen rendbe is hozatott. Nyilván nem elég ismerni és betartani a KRESZ-t, alapvető, hogy maximálisan figyelni kell a közlekedés többi résztvevőjének magatartására. Éppen ezért elszomorító, hogy – tapasztalatom szerint – a miskolci kerékpárosok nagyon nagy százaléka nem visel sisakot – összegzi tapasztalatait.