Kaland helyett szakmai túra

A Macik portása miskolciként minden olyan címet és rangot elért, amit csapatával elérhetett. Volt magyar bajnok és Magyar ­Kupa-nyertes, továbbá az Ers­te Liga aranyérmét is kiérdemelte. A még mindig csak huszonhárom esztendős hálóőr itt nyújtott teljesítményével és szerénységével egyaránt kivívta a klubvezetés és a szak­mai stáb, továbbá a szurkolók szimpátiáját.

Hálás a sorsnak

– Nagyon jól éreztem magam a városban és az egyesületnél – kezdte „búcsúbeszédét” Adorján Attila, majd így folytatta: – Megkaptam a bizalmat, igyekeztem élni vele, szerintem fejlődtem, vagyis sokat kaptam, de talán adtam is. Mindent mérlegre téve hálás vagyok a sorsnak azért, mert úgy rendezte az életemet, hogy Miskolcra vezényelt. Itt-tartózkodásom alatt rengeteg trénerrel munkálkodtam: edzett például kanadai, magyar, svéd, szlovák és szlovén mester, közöttük rangsort nem tudok és nem is akarok felállítani. Mindegyikük profi munkát végzett, magas színvonalon dolgozott, de természetesen más és más stílusban oktatta ezt műfajt és tett a létező legtöbbet azért, hogy eredményesek legyünk. Szólnom kell a gyakran változó kereteinkről is: a magyar és az idegenlégiós társaimmal egyaránt jóban voltam, sportbaráti viszonyt ápoltam, a karrierem szempontjából valamennyien egyengették az utamat. Nem tervezek semmiféle elköszönést, baráti összejövetelhez hasonló rendezvényt, ez nem divat ebben a szakmában, hiszen mindnyájan megszoktuk, hogy hol itt, hol ott dolgozunk. Szólnom kell még a nézőkről: érzésem szerint kedveltek, mögöttem álltak és támogattak. Bárhol és bármikor megjelentem – gondolok a szurkolói ankétokra, közönség találkozókra, évzárókra – rengeteg szelfit készítettek velem, érdeklődtek a hogylétem felől, ebből pedig némileg önkényesen arra következtettem, hogy szerettek.

Sikerek és csalódások

A Jegesmacik „obsitos” ketrecharcosa úgy vélte, hogy játékában voltak hullámhegyek és -völgyek, olykor zsinórban védett, másszor második számú kapusnak számított.

– Mint minden kapusnak, nekem is az a vágyam, hogy minél több időt töltsek a háló előtt – tekintett a jövőbe Adorján Attila. – Az ezer tó országában majd eldicsekszem azzal, hogy a legemlékezetesebb miskolci évemben, Majoross Gergely irányítása alatt, a csapattal mindent megnyertem, de a kudarcainkat – már ha azoknak nevezhetők – sem fogom elhallgatni. Máig fájlalom, hogy a Tipsport ligás szereplésünk első évében nem kerültünk be a rájátszásba, aztán nem nyertük meg a Visegrád Kupát a Nyitra ellen, és kellemetlen emlékem marad az is, hogy hazai környezetben elveszítettük a Magyar Kupa fináléját. Magyar Kupa-döntőt nem tudtuk itthon megnyerni. Ezekért akkor kapok majd kárpótlást, ha egyszer megint meghívnak a magyar válogatott keretébe.

Az idő eldönti

A Macik egy-két hét múlva Skandináviába költöző tagja ezután arról szólt, hogy új szerződése mögött nem áll sem kalandvágy, sem világlátás, aki pedig a meggazdagodásra gondol, egyenesen téved.

– A finnországi szerződésem nem az anyagiakról szól – folytatta Adorján Attila. – Az ottani második ligás együttes – a Joensuu városában működő Kiekko-Pojat, amelyhez tartozni fogok – egyáltalán nem nevezhető pénzben fürdő alakulatnak. Azok a sportolók mennek az ilyen és ehhez hasonló alakulatokhoz, akik fejlődni akarnak és komoly terveik vannak. Ebben a „színtársulatban” fejlődőképes fiatalok pallérozódnak, így fiatalok közé kerülök, és ők, beleértve saját magamat is, azzal a céllal hokiznak, hogy valamikor státuszhoz jussanak a finn első osztályban. Mindenkinek nyilván nem sikerülhet ez az attrakció, a legtehetségesebbek viszont befuthatnak – nos, én ebbe a társaságba szeretnék bejutni. A finn hokit felesleges bemutatni, jellemezni, hiszen világbajnoki címmel rendelkeznek és állandó szereplői a téli olimpiáknak. Ráadásul a saját szempontrendszerem szerint is a létező legkiválóbb hely, ugyanis a kapusképzés magasabb színvonalon áll, mint Magyarországon. Mellesleg a köztudatban az terjedt el, hogy a Földön három igazán komoly iskola létezik: az észak-amerikai, a skandináv és az orosz. Most bekerülök a második kalapba, de azt csak az idő dönti el, hogy a voksomat jó helyre tettem-e.

Befejezte az egyetemet

Adorján Attila életében mérföldkőnek számítottak az elmúlt hónapok. Egerben befejezte az egyetemet, immáron sportszervezői diplomával rendelkezik. Most száraz edzéseket végez, jellemzően a konditeremben gyűjti az erőt, júliusban – ahogyan fogalmazott – itthonról hazamegy Csíkszeredába, augusztus elején pedig Finnországba repül.

(A borítóképen: A kapuban Adorján Attila)