A lelátóról érkezett a névadó támogató

Névadóként volt támogatója a Hun-Therm a nemrég véget ért évadban a DVTK női kosárlabdacsapatának. A cég tulajdonosával, ügyvezetőjével, Rónai Attilával beszélgettünk. 

A cég története honnan indul?
Nem túl régen, éppen 10. éve alakult a nyílászárók gyártásával, forgalmazásával foglalkozó gazdasági társaságunk. Nem minden előzmény nélkül, ugyanis családi tulajdonban volt egy hasonló profilú vállalkozás. Dolgoztam benn én is, de miután édesanyám kiszállt, abbahagyta, arra jutottam, hogy folytatom kellene. A nulláról kezdtük el építeni, anyagi értelemben, igaz, szakmai hátterem, kapcsolati tőkém azért volt, ugyanis 2004-től ezen a területen dolgoztam. Tíz év után most ott tartunk, hogy 55 főt foglalkoztat a cég. 

Mikor és hogyan kezdett összeforrni a sporttal?
A cég vagy én?

Mind a kettőre kíváncsiak lennénk…
Ami engem illet: említésre méltó sportolói múltam nincs, a sport szeretete viszont nagyon is van. Fiatalkoromban kezdtem el baráti társasággal meccsekre járni, a DVTK labdarúgócsapatának mérkőzéseire. Aztán jött még ehhez a kosárlabda, és olykor a jégkorong is. A csapatsportok állnak közelebb hozzám. Szóval a lelátóról jövök, jóval hamarabb voltam szurkoló, mint támogató. Amikor a cégem elkezdett prosperálni, észrevették ezt sportszerető emberek, és felkerestek közeli kisebb csapatok, a felsőzsolcai, majd a szikszói labdarúgó-együttes, illetve fiatal hátrányos helyzetű birkózócsapat is. Így indult el a sport támogatása, talán ezek hatására talált rám a DVTK kosárcsapat is, illetve ide van még egy plusz szál is. Ugyanis a párom lánya az utánpótlásban kosarazik, és ez tovább erősítette bennem a kosárlabda iránti szenvedélyt. Tudjuk mivel jár a heti 5-6 edzés, és a rengeteg mérkőzés. Már ebben a korban is keményen a küzdelem a lányoknál. 

Ön azon kevesek egyike, aki sikeres vállalkozás vezetőjeként úgy gondolkodik, hogy érdemes valamit visszatenni a közösség asztalára... 
Ezt otthonról hozom, a szüleimtől. Úgy gondolkodom, ahogy ők: ami jót kapok az élettől, és sokszorosan annyit, mint amennyit családi körben élvezhetnék, azt érdemes megosztani másokkal is. 

Feltételezhetően sok kéz nyúl Ön felé, segítséget kérve. Milyen szempontok alapján lehet ezek közül választani?
Ha csak szívemen múlna, mindenkinek segítenék, de nekem is véges az a keretem, amit erre a célra tudok fordítani. Vannak dolgok, amiket alapból is fontosnak tartok, és sokszor nagyon nehéz nemet mondani. Már második éve, hogy letettük valami mellé a voksunkat, ez jelen esetben a DVTK kosárlabdacsapata. Először kiemelt támogatók voltunk, utána lettünk névadók és igyekszünk minden erőforrásunkat ide csoportosítani, hogy a a jövőben is lehető legtöbb segítséget tudjuk nyújtani a partnerünknek.

Mit gondol, a helyi társadalom gazdasági elitjében miért nincsenek sokan az Önhöz hasonlók?
Ez nem egyszerű kérdés, bizonyára mindenkinek van válasza arra, hogy kinek mi és miért fontos. Talán sok esetben hiányzik az érzelmi oldal, ami nálam megvan, hiszen ahogy említettem, szurkolóként kezdtem. Az is vitt engem a segítő szándék felé, hogy jártam sok helyen a világban, többek között sporteseményeken is, és volt alkalmam megtapasztalni, hogy egy adott régióban a sportklubokat a helyi vállalkozások a maguk lehetőségeikhez mérten segítik. A kisebb cégek hozzájárulása szerényebb mértékű, a nagyoké jobban érzékelhető, mert tudják, hogy ezzel a közösségi jelenlétük erősödik, a helyi társadalmat segítik, építik, formálják. Itt Magyarországon ez a fajta nyugat-európai példa, amit most felhoztam, még nem honosodott meg nagymértékben. Szerencsére azért van már rá példa. Valakiknek, valamikor el kellett kezdeni, hogy a helyi vállalkozások is megjelenjenek a sportban. Eleinte mi is féltünk attól, hogy a DVTK-hoz mérten kicsik vagyunk, látva a nagyobb cégek jelenlétét, de bele mertünk vágni, és nem bántuk ezt meg. Igyekszünk a jövőben is együtt haladni a kosárlabdacsapattal. 

A mögöttünk hagyott évadban sportsikerek szép számmal akadtak...
Sikeres a csapat, és sikeres az együttműködés, de tisztában vagyunk azzal, hogy nem a Hun-Therm fogja megváltani a világot a Diósgyőrnél. Örülünk, ha mi is jó példaként tudunk szolgálni mások számára, illetve annak is, hogy névadók lehetünk.

Azzal, hogy nagy támogatók lettek, mennyivel tud többet a kosárlabdacsapatról?
A most véget ért szezonban volt szerencsém két idegenbeli Euroliga meccsre is elkísérni a csapatot, ami hatalmas élmény volt, főleg az, hogy személyesen is megismertem mindenkit. A lányok és az edzői stáb is nagyon elkötelezett, sikerorientált közösség. Harcos játékosok, hozzáértő szakemberek dolgoznak együtt, és ami mindennél fontosabb, egy remek egységet alkotó, jó kedélyű, pozitív szellemiségű DVTK-nak a napjaiba láttam bele. Azt is megtapasztaltam, hogy a csapat tagjainak nagyon fontosak a szurkolók, az egymás iránt érzett tisztelet, szeretet működik. Szerintem lehetne még a csapat és a szurkolók kapcsolatát erősíteni, több közös programmal, de az biztos, hogy így is egyedülálló az országban, ami a női kosárlabda-meccseken a DVTK Arénában van. És talán nem túlzás azt állítani, hogy európai szinten is kiemelkedő az a közösségi élmény, ami a diósgyőri mérkőzéseket jellemzi.

Céges szinten mutatkozik valami abból, amit sporttámogatásra fordít?
Ez nagyon nehezen mérhető. A támogatásnak elsősorban emberi oldalról van visszacsatolása. Kollégák, ismerősök, üzleti partnerek gratulálnak, és persze a szurkolók részéről jönnek a pozitív visszajelzések. Ez mind nagyon jó érzés, forintban nem mérhető, és nem kifejezhető. 

Úgy tudjuk, hogy a névadóságon túl is voltak egyéb, menet közbeni vállalások, például szurkolóbusz indítása a Győr elleni elődöntőre…
Tudom, hogy a szurkolók jelenléte sokat segít a csapatnak az idegenbeli meccseken, és azt is, hogy a fanatikusok, rengeteget áldoznak arra, hogy mindenhová elkísérjék a lányokat. Megkértek, és segítettem szurkolóbuszok indításában, pár alkalommal. Számomra fontos volt, a hazai mérkőzésekre szóló bérletek kapcsán is a támogatás, hogy minél többen élhessék meg a közös sikereinket.

És akkor még nem is beszéltünk a hazai meccsekre szervezett dobóversenyről, amelynek fődíja 1 millió forint volt...
A szezon második felében rendeztük meg, hogy a közönséget ezzel is közelebb hozzuk a kosárlabdához. Én szerettem ezt a részét is a munkának, gondolkodásnak, hiszen ehhez mindenkire szükség volt, sokan segítettek, Völgyi Péter is, és maga a DVTK is az ügy mellé állt. Tényleg mindenki összefogott, hogy ez megvalósuljon.

Elégedettnek tűnik.
Az is vagyok. Szerintem nem szorul rá a dicséretemre senki, így Völgyi Péter sem, de az általa vezetett, irányított szakmai stáb egységet tudott kovácsolni, a lányok kihozták magukból a maximumot. Emberfeletti teljesítményt nyújtottak. Ehhez hozzájárultak a szurkolók is, a közönség elképesztő volt, remek szezonon vagyunk túl. Reméljük, hogy a folytatásban is sok szép sikerben lesz részünk.