Kérte, de nem cserélte le az edzője, a ráadásban győztes gólt lőtt

Az egyik ilyen a vármegyei fociéletben a másodosztály Kelet csoportjában jelenleg 13. helyen álló Pácin SE hátvédje, Halász Attila. Az 1988-ban született játékos 2001-ben lett igazolt focista – azok után, hogy 9 esztendős kora óta rúgta a lasztit az iskolában – a helyi együttesben, majd ezt követően hat év után játszotta első felnőtt meccsét, és eddig mintegy 400 összecsapásnál tart.

– Ha jól emlékszem, egyszer akartak elvinni Pácinból, a szomszéd faluba, a mintegy 3 kilométerre lévő Karcsára, úgy tizenöt évvel ezelőtt, de mondtam, hogy nem megyek. Ha jó ott, ahol lakom, jó a társaság, akkor miért mennék el máshová? – kezdte nyilatkozatát a bodrogköziek játékosa, akit a klubhűségről, mint jelenleg már szinte nem létező fogalomról is kérdeztünk: – A nemzetközi fociban is közel álltak hozzám azok a játékosok, akik hosszú éveket húztak le ugyanazon a helyen. Kiskoromtól fogva a Real Madrid a kedvencem, ahol a legnagyobb ikon Iker Casillas, Raúl, Fernando Hierro, vagy Roberto Carlos. Még az is lehet, hogy egyszer úgy jönnek össze a dolgok, hogy el tudok menni megnézni a Bernabeu stadiont, és egy meccset.

Bíztatták, felment

A közel huszonhárom aktív évéből az alábbi eseményeket tartotta kiemelni Halász Attila.

– Először nem is ezekkel kezdeném, hanem azzal, hogy sok-sok embert ismertem meg a sportágnak köszönhetően, azáltal, szinte mindenhol a környéken – sorolta. – A haverokkal, ha találkozunk, üdvözöljük egymást, és megkérdezzük, mi újság, hogy mennek a dolgok. Tehát biztos, hogy nem ismernék annyi embert, ha a foci nem lett volna az életemben. Az első nagy sikert a pácini ifjúsági csapattal elért bajnoki cím jelenti, a megyei II-ben, és a 2002/2003-as bajnokságban. Aztán kilenc esztendővel rá, már a felnőttekkel bronzérmet szereztünk, szintén a vármegyei második vonalban, a Kelet csoportban, csak hat pontra voltunk az első helyezett Karcsától. Az edzőnk Séra Csaba volt, de a csapatot segítette a néhai Barati Attila polgármester úr is. Az évad vége abból a szempontból is érdekes volt, hogy ki lesz a csoport gólkirálya. Az utolsó forduló előtt a mi játékosunk, Góré Zsolt 25 találattal állt a harmadik helyen, két karcsai ellenfele közül Rendes László 26, Váradi István 28 gólnál tartott. Karcsa a záró körben kikapott otthon, úgy, hogy egyikük sem talált be, nálunk viszont Zsolt ötször is Tarcalon. Csak rá játszott az egész csapat, mindig küldtük előre, hogy rúgjon annyi gólt, amennyit csak tud, lehet, és övé legyen a cím. 2019. április 7-én értem el talán a legemlékezetesebb gólomat: hazai pályán Pálháza volt a vendégünk, a szünetben 2-1-re vezettek, és azt mondtam Paronai Tamás edzőnek, hogy cseréljen le, mert nem megy a játék. Azt mondta, ,,Nem jössz le...", és rám adta a csapatkapitányi szalagot. A 92. percig vesztésre álltunk, ekkor az ikertestvérem, András – akitől 15 perccel vagyok idősebb – egyenlített, majd nem sokkal utána szögletet rúgtunk. Nagy Gábor, a cigándiak jelenlegi elnöke, akkori játékosunk bíztatott, hogy védőként is menjek fel az ellenfél kapuja elé. Jött a labda, lecsorgott elém, és öt méterről berúgtam a pálházai kapuba, azzal nyertünk 3-2-re.

Voltak érdekes helyek

A jobblábas bekk, aki civilben postás, arra a kérdésre, hogy mit jelent számára a futball, az alábbi választ adta:

– Nekem kikapcsolódás, szórakozás egy remek társasággal – mondta Halász Attila. – Az utazások jó hangulatban telnek, főleg hazafelé, és legfőképpen ha győzünk. Ahogyan tapasztalom, 10-15-20 évvel ezelőtt magasabb volt a színvonal a vármegyében, az itteni bajnokságokban is, sokkal jobb összecsapások voltak a környékbeli rivális csapatokkal, mint például Nagyrozvággyal, Ricsével, Tiszakaráddal, Bodroghalommal, vagy kissé távolabb Bodrogkisfaluddal, Olaszliszkával. Tényleg öröm volt ilyen rangadókon pályára lépni. Sajnos, mindenhol csökken a gyereklétszám, de azt is látom, hogy a fiatalok inkább telefonoznak, számítógépeznek, mintsem sportolnának. Közel sem játszanak olyan alázattal, mint mi fiatalon, és utána is, könyörögni kell nekik, hogy edzésre, meccsre jöjjenek. Ebben a bő két évtizedben voltak érdekes helyek ahol, megfordultunk a csapattal, éles helyzetek pályán belül és azon kívül is. Egyszer, az egyik mérkőzésen egy szlovák srácot megelőztem, szereltem, ami nem tetszett neki, ő szlovákul mondta nekem, amit mondott, én pedig magyarul, kialakult belőle egy kis kalamajka.

Felhívta, segített

A 36. életévét majd áprilisban betöltő védőnél arról is érdeklődtünk, mennyi időre tervez még a focipályán.

– Igazából addig, ameddig jól érzem magam – válaszolta Halász Attila. – Nemrég volt egy kis szünetem, egyrészt, mert nem ment annyira a foci, másrészt létszámban meg volt a csapat. Viszont az ősszel visszahívott az edzőnk, érdekes volt ez is: október elsején Megyaszóra kellett menni a sorsolás szerint, és aznap, vasárnap délelőtt 11 órakor felhívott Paronai Tamás, hogy el tudnék-e velük utazni, mert nem jönnek a fiatalok. Azt is hozzátette, hogy ,,Mindjárt ott vagyok érted." Persze, hogy segítettem, hiába nem voltam edzésben, így is éppen csak meg voltunk tizenegyen, azonban mindössze két percig volt ez a helyzet, mert akkor megsérült az egyik emberünk, így a maradék 88 percet tízen játszottuk le. Az első félidő még 0-0 volt, de a másodikban kaptunk öt gólt. Nekem még az is feladatom, hogy segítsem a fiatalokat rutint szerezni, akikkel az lenne a cél tavasszal, hogy egy picikét próbáljunk meg javítani a táblázaton elfoglalt pozíciónkon.