Helyi sport

2024.01.09. 07:30

Soha nem látott magasságba emelkedhetnek

Történelmi mérföldkő előtt áll a DVTK Hun-Therm női kosárlabdacsapata a nemzetközi porondon, az Euroligában.

Tadic (fehérben) és csapattársai nagy dolgot vihetnek végbe

Fotó: Koncz Márton

Ezen a héten folytatódnak a női kosárlabda Euroliga 2023/24-es évadjának csoportküzdelmei, amelyben a diósgyőri csapat is érdekelt. A piros-fehérek szerdán, 18.00-tól a lengyel bajnok, a Polski Cukier AZS UMCS Lublin csapatának vendégei lesznek. A meccset az A-csoport 11. fordulója keretében rendezik meg, és a találkozó óriási jelentőséggel bír a DVTK Hun-Therm számára. Ugyanis a sorozatban, illetve tágabb értelmében az egész idényben eddig remekül szereplő diósgyőri együttes, akik a bajnokságban még veretlenek, az Euroliga 10 csoportmeccséből pedig eddig nyolcat megnyertek, amennyiben az év első nemzetközi találkozóján is diadalmaskodnak, klubtörténelmi csúcsot állítanak be.

Tudni illik, amennyiben a Lublin elleni összecsapáson győzni tud a Völgyi Péter vezetőedző által irányított csapat, akkor matematikailag biztossá válik, hogy a csoport első négy helyének egyikén végez, ami azt eredményezi, hogy részt vehet a legrangosabb kontinentális sorozat rájátszásában, ami egyben azt is jelenti, hogy Európa 8 legjobb csapatának egyikeként emlegethetik.

A sporttörténelmi pillanat elérését a tervek szerint több tucat piros-fehér drukker segíti majd a helyszínen, nagyjából 100 fős diósgyőri táborra lehet számítani, a nem egészen 500 kilométerre lévő lengyel városban, ahová 6 órás autóúttal lehet eljutni.

Érdekesség, hogy a Diósgyőrnek ez a második évadja Európa legjobbjai között (tavaly, az első Euroliga idényében csoportjának a 6. helyén végzett), ezt megelőzően pedig 20 alkalommal a második számú kontinentális sorozatban szerepelt, ahol a legjobb eredménye a 8 közé jutás volt, a 2015/16-os évadban, az Európa Kupa sorozatban.

Amennyiben a DVTK Hun-Therm csapata a mostani évadban bejut az Euroliga rájátszásba, akkor a B-csoportból kap ellenfelet, a saját csoportjának végső helyezésétől függően (a rájátszás párosítása: A1.-B4., A2.-B3., B1.-A4., B2.-A3.). Az Euroliga negyeddöntőjében két nyert meccsig tartanak a párharcok, az első mérkőzéseket a csoportok első két helyein végzett együttesek otthonában rendezik, és amennyiben szükség lesz harmadik összecsapásra, azokat is.

Ebben a csatában a DVTK-Hun-Therm ellenfele a cseh ZVVZ USK Praha, a török, Cukurova Basketbol Mersin, a francia Villeneuve d'Ascq LM, a lengyel KGHM BC Polkowice, az olasz Virtus Segafredo Bologna vagy a spanyol Perfumerias Avenida csapata lehet.

Kosárlabda: női Euroliga

Az A-csoport állása
1. Fenerbahce (török) 19 pont
2. DVTK Hun-Therm 18 pont
3. Casademont Zaragoza (spanyol) 17 pont
4. Beretta Famila Schio (olasz) 16 pont
5. Valencia BC (spanyol) 14 pont
6. Lyon DLC ASVEL Feminin (francia) 13 pont
7. ACS Sepsi-SIC (romániai) 12 pont
8. Polski Cukier AZS UMCS Lublin (lengyel) 11 pont
A 11. forduló programja, január 10. (szerda), 18.00: Polski Cukier AZS UMCS Lublin – DVTK Hun-Therm, 18.00: ACS Sepsi-SIC – Valencia BC, 20.00: Casademont Zaragoza – Lyon DLC ASVEL Feminin, január 11. (csütörtök), 20.00: Beretta Famila Schio – Fenerbahce.
A 12. forduló programja, január 17. (szerda), 17.00: Fenerbahce – Polski Cukier AZS UMCS Lublin, 19.15: Valencia BC – Casademont Zaragoza, 20.00: Lyon DLC ASVEL Feminin – Beretta Famila Schio, január 1. (csütörtök), 18.00: DVTK Hun-Therm – ACS Sepsi-SIC. 
A 13. forduló programja, január 24. (szerda), 18.00: Polski Cukier AZS UMCS Lublin – Lyon DLC ASVEL Feminin, 18.00: ACS Sepsi-SIC – Fenerbahce, 19.15: Valencia BC – DVTK Hun-Therm, 20.00: Beretta Famila Schio – Casademont Zaragoza.
A 14. forduló programja, január 30. (kedd), 17.00: Fenerbahce – DVTK Hun-Therm, 19.15: Valencia BC – Beretta Famila Schio, 20.00: Casademont Zaragoza – Polski Cukier AZS UMCS Lublin, 20.00: Lyon DLC ASVEL Feminin – ACS Sepsi-SIC.

A B-csoport állása
1. ZVVZ USK Praha (cseh) 19 pont
2. Cukurova Basketbol Mersin (török) 16 pont
3. Villeneuve d'Ascq LM (francia) 16 pont
4. KGHM BC Polkowice (lengyel) 16 pont
5. Virtus Segafredo Bologna (olasz) 15 pont
6. Perfumerias Avenida (spanyol) 15 pont
7. Basket Landes (francia) 12 pont
8. Serco UNI Győr 11 pont


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában