Helyi sport

2024.06.28. 18:32

Egyelőre bizonytalan a jövőjét illetően

ECA Felnőtt Gyorsasági, Para Kajak-Kenu és SUP Európa Bajnokság PÉNTEK

Fotó: Kovacs Peter

Az első válogatót megnyerte párjával, Benkucs Kírával Bragato Giada, a Tiszaújvárosi KKSE kenusa, és nagyon közel kerültek ahhoz, hogy a közelgő párizsi olimpián képviseljék a magyar színeket C-2 500 méteren. Aztán következett a második válogató, amelyen legnagyobb riválisa, Nagy Bianka már új párral, Kiss Ágnessel térdelt össze, és ez a kettes meg is nyerte ezen viadalt. Így aztán szétlövés kellett döntsön a franciaországi repülőjegyről, amit újfent Nagyék ,,hoztak", így ők vívták ki az ötkarikás indulás jogát – Bragato és Benkucs pedig ,,csak" technikai tartalék lett.
– Még így, több nappal a történtek után sem érzem magam túl kellemesen. Most mondhatnék ilyen-olyan jelzőket, de ez nem igazán lényeges – nyilatkozta lapunknak a Tisza-parti klub lapátosa, aki július 14-én tölti majd be a 25. életévét. – Úgy gondolom, hogy minden energiámat belefektettem annak érdekében, hogy ott legyek Párizsban. Akinek egy picit is van szeme ehhez a sporthoz, az látja, hogy helyem lett volna a csapatban, nem én mondom, hanem a tények, a számok, az idők, hogy Magyarországon a ,,top kategóriás" kenusok közé tartozom. Éppen emiatt bosszantó, hogy az ember mégsem tud odajutni, elérni azt, amiért évekig dolgozott. Úgy látom, az alázat, a kemény munka kevés, ami azért bántja az igazságérzetemet.

Szinte törvényszerű volt

Az újvárosiak kiválósága ezt követően így folytatta:
– Igazából csak magunkra figyeltünk, hogy mi, Kírával rendben legyünk, de persze nyílt titok volt, hogy ki, kivel ül össze, és hogy az első válogatót követően lehet csere, összejön ,,ellenünk" egy erős egység – sorolta Bragato Giada. – Lehetne a részleteket elemezni, azokba mélyebben belemenni, de összességében annyi történt, hogy egy-másfél hónapig nem lehet csúcsformában lenni. Mi sem vagyunk robotok, ráadásul nők, bennünket nagyon befolyásolnak az érzelmeink. Nagyon jól mentünk Kírával az első válogatón, indultunk a szegedi Világkupán, aztán jött a második válogató, és onnantól ismert a történet. Erre a válogatóra, és utána a szétlövésre mind fizikai-, mind szellemi értelemben fáradtabban álltunk ,,oda", május óta magas szinten versenyeztünk, közte volt a heti 10-14-edzés. Szinte törvényszerű volt, hogy lesz gyengébb periódusunk, ,,bejön a hiba".
A TKKSE lapátosa a szétlövés után nem sokkal az Európa-bajnokságon C-1 500 méteren ezüstérmes lett.
– A dobogón tudtam mosolyogni, de a második hely nem kárpótolt azért, hogy nem sikerült az olimpiai indulás – szögezte le Bragato Giada. – Utoljára 2019-ben mentem nemzetközi versenyen ötszáz egyest, érzelemmentesen csináltam az Eb-t, nem izgultam, szerettem volna jól letudni, és hazajönni, végre pihenni. Ez tartott a héten keddig, szerdától ismét edzem. Készülök a magyar bajnokságra, ami augusztus közepén lesz Szolnokon, az ob egyben válogató a nem olimpia számok világbajnokságára, amit augusztus 22-25. között rendeznek meg Üzbegisztában, Szamarkandban. Utána lesz egy kis időm arra, hogy eldöntsem: ezen csalódást követően csinálom-e tovább, adok-e további négy évet magamnak az életemből a sportra, a kajak-kenura. MI  

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában