Labdarúgás

2024.07.21. 08:13

NB III: ezért nem teljes a mezőny

Egy héttel a bajnoki rajt még két üres hely van a 64 csapatos mezőnyben. Az NB III-nak még nincs csoport beosztása, sorsolása.

A Punok FC (feketében) az egyetlen olyan tavalyi NB III-as bajnok, amelyik a harmadosztályban ragadt

Fotó: Vajda János

A labdarúgó NB III 2024/25-ös évadjának küzdelmeit 64 csapatosra írták ki, négy csoportban (Észak-keleti, Észak-nyugati, Dél-keleti, Dél-nyugati) 16-16 együttes küzdene egymással.

Június 28-ig 

A Magyar Labdarúgó-szövetség érvényes versenykiírása szerint a harmadosztály küzdelmeire indulási jogot szerzett csapatoknak 2024. június 17-ig volt lehetőségük a nevezés benyújtására, és a szövetségnek – az esetlegesen előforduló hiánypótlásokat is figyelembe véve – június 28-ig minden csapat ügyében határozatot kellett hoznia.
A harmadosztály mezőnyét 4, az NB II-ből kieső csapat; 2, az NB II-es osztályozót elvesztő együttes; 44, a tavalyi harmadosztályú csoportokban a 2-12. helyen végzett gárda; 2, a tavalyi NB III-ban a 13. helyeken zárt csapat (a négy 13. helyezett közül a két jobban szerepelt); 2, az élvonalba frissen feljutott sportszervezet tartalék együttese, és 10, a vármegyei bajnokságokból érkező csapat (mivel nem indult mind a 20 gárda az NB III-ért kiírt osztályozókon, 4-en játék nélkül, 6-an pedig osztályozóval szereztek indulási jogot) alkotná.

Lyukak

Az elméleti mezőny azonban több helyen lyukas lett.
Az NB II-es osztályozó elveszítő együttesek közül a Békéscsaba 1912 Előre mégis másodosztályú lett, mert a második vonalra indulási joggal rendelkező Szombathelyi Haladást működtető sportszervezet nem kapott licencet az NB II-re, így az osztályozón alulmaradók közül jobban szerepelőként, a Putnok FC-vel szembeni összevetésben jobbnak bizonyultak a viharsarkiak. 
A tavaly is NB III-as, így a harmadosztályra indulási joggal rendelkező Körösladányi MSK (a Dél-keleti csoport tavalyi 4. helyezettje) már júniusban közzé tette, hogy nem indít felnőtt csapatot egyik osztályban sem.
Az élvonalba a tavalyi évad végén feljutott két sportszervezet közül ez ETO FC Győr nem nevezett tartalék együttest az NB III-ra (azért, mert utánpótlását egy másik sportszervezet már a tavalyi évadban is versenyeztette a harmadik vonalban, így erre nem volt szüksége).
Az NB III-ért kiírt osztályozót hiába nyerte meg a Balatonalmádi SE csapata, az egyesületnél mégis úgy döntöttek, hogy nem indulnak a harmadik vonalban.
A Vas vármegyei bajnok, a Szombathelyi Haladás tartalék, sorsolás után, osztályozó nélkül jutott NB III-as indulási joghoz, ám a ,,nagy tesóhoz” hasonlóan, ellehetetlenült, az őket, – és a már említett NB II-es csapatot – működtetni képtelen, Szombathelyi Haladás Kft.-nél kialakult helyzet miatt.

Az új beugrók

Vagyis összesen öt csapat esett ki, akik helyett új indulókat kellett találni, pontosabban négyet, mert az NB III versenykiírása rendelkezik arról, hogy mi a teendő, ha egy NB I-es csapat nem él azzal a jogával, hogy tartalék csapatot nevezzen a harmadosztályra: ,,NB III osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság négy csoportjának harmadik legrosszabb 13. helyezett csapata nem esik ki a 2024/25. évi Megyei-Budapesti I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságokba”. Ez alapján a tavalyi évadban az NB III Dél-keleti csoportjában a 13. helyen végzett Pénzügyőr SE harmadosztályú tagsága folytonos lett.
A felfelé távozott Békéscsaba 1912 Előre, és a lent maradt Balatonalmádi SE helyett rövid idő alatt megtalálta a hiányzó két csapatot a Magyar Labdarúgó-szövetség. Alulról, a legeredményesebb nem feljutó, az osztályozót elveszítő Dunaharaszti MTK csapatát kérték fel az indulásra, valamint a ,,papíron” kiesett negyedik legrosszabb NB III-as 13. helyezettet, a Pécsi TE-PEAC gárdáját.
A jelek szerint a labdarúgó szövetség arra várt, hogy valamilyen módon megoldást találjanak a szombathelyi labdarúgást legalább az NB III-ban életben tartani szándékozók, akik a hírek szerint a Körösladány MSK indulási jogát szerették volna egy új sportszervezetbe átvinni, illetve a Szombathely Haladás tartalék indulási jogát valahogy megmenteni.
A szövetség türelme kedden fogyott el, ekkor tájékoztatták a nyilvánosságot arról, hogy Körösladányi MSK-t és a Szombathelyi Haladást is kizárták az NB III-as küzdelmekből és a Magyar Kupából is.
Az is kiderült, – mert az érintett csapatok ezt nyilvánosságra hozták, – hogy két olyan sportszervezetet kért fel NB III-as indulásra a szövetség, akik a tavalyi harmadosztályban a 14. helyen végeztek, nevezetesen a Salgótarjáni BTC-t, és a Szombathelyi MÁV Haladás VSE gárdáját. 
Azt, hogy volt-e felkérési sorrend, hogy mint alulról érkező, az NB III-ért kiírt osztályozó vesztesei közül – a Dunaharaszti MTK-hoz hasonlóan – a Monostorpályi SE, a Villányi TC, a Bánk-Dalnoki LA és a Tatai AC kapott-e felkérést, nem lehet tudni.

Átcsoportosítás

Jelen állás szerint a Salgótarjáni BTC-t, és a Szombathelyi MÁV Haladás VSE indulásával lehet teljes az NB III 64 csapatos mezőnye. Ez esetben a labdarúgó szövetség korábban kiadott csoportbeosztási tervezetén változtatni kell, ugyanis a területi alapú bajnokságban, a szombathelyi csapat helyére ugyan beosztható a másik, Vas vármegyei székhelyű sportszervezet, de körösladányiak helyére, a ,,nagyon északi” tarjániak aligha. A honlapunkhoz eljutott információk szerint a tervezett csoportbeosztáshoz képest, a Csepel SC mégsem az Észak-keleti mezőnybe kerül majd, hanem a Dél-keleti csoportba, míg a Salgótarjáni BTC újra észak-keleti leesz.
Egy hét múlva rajtol az NB III mezőnye, addig biztos kiderül.

NB III várható csoportbeosztás

Észak-Keleti csoport: Putnok FC (Észak-keleti 1. helyezett), Bacsó Beton-Cigánd SE (ÉK 2.), Kisvárda MG tartalék (ÉK 3.), Debreceni VSC tartalék (ÉK 4.), Debreceni EAC (ÉK 5.), Termálfürdő FC Tiszaújváros (ÉK 6.), Karcagi SE (ÉK 8.), Eger SE (ÉK 9.), Tiszafüredi VSE (ÉK 10.), Sényő-Carnifex FC (ÉK 11.), FC Hatvan (ÉK 12.), Diósgyőri VTK tartalék F4R (ÉK 13.), Salgótarjáni BTC (ÉK 14.), Mátészalkai MTK (vármegyei bajnok, osztályozó győztes), Füzesabonyi SC-Erőss Út (vármegyei bajnok, osztályozó győztes), Nyíregyháza SFC tartalék (élvonala jutott csapat jogán).

Dél-Keleti csoport: Erzsébeti SMTK (Dél-keleti 2. helyezett), Hódmezővásárhelyi FC (DK 3.), Szolnoki MÁV FC (DK 5.), Vasas FC tartalék (DK 6.), BKV Előre (DK 7.), Monori SE (DK 8.), FC Dabas (DK 9.), Martfűi LSE (DK 10.), Kecskeméti TE tartalék (DK 11.), Budapest Honvéd tartalék (DK 12.), Pénzügyőr SE (DK 13.) Tiszakécske LC (NB II, 16.), Szegedi VSE (vármegyei bajnok), Tiszaföldvár SE (vérmegyei bajnok, osztályozó győztes), Gyulai Termálfürdő FC (vármegyei bajnok, osztályozó győztes), Csepel SC (vármegyei bajnok, osztályozó győztes).

Észak-Nyugati csoport: Bicskei TC (Észak-nyugati 2. helyezett), VSC 2015 Veszprém (ÉNy 3.), III. kerületi TVE (ÉNy 4.), Gyirmót FC Győr tartalék (ÉNy 5.), Budaörsi SC (ÉNy 6.), Dorogi FC (ÉNy 7.), Puskás AFC tartalék (ÉNy 8.), Komáromi VSE (ÉNy 9.), SC Sopron (ÉNy 10.), ETO Akadémia (ÉNy 11.), Balatonfüredi FC (ÉNy 12.), Kelen SC (ÉNy 13.), Szombathelyi MÁV Haladás VSE (ÉNy 14.), Credobus-Mosonmagyaróvár (NB II, 18.), Újpest FC tartalék (ÉK 7.), Érdi VSE (DNy 9.).

Dél-Nyugati csoport: Iváncsa KSE (Dél-Nyugati 2. helyezett), FC Nagykanizsa (DNy 3.), Kaposvári RFC (DNy 4.), FC Dunaföldvár (DNy 5.), Ferencvárosi TC tartalék (DNy 6.), MTK Budapest tartalék (DNy, 7.), Paksi FC tartalék (DNy 8.), Majosi SE (DNy 10.), Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (DNy 11.), Szekszárdi UFC (DNy 12.), Pécsi TE-PEAC (DNy 13.), Bonyhád VLC (vármegyei bajnok), MÁV Előre Főnix FC (vármegyei bajnok), Dunaharaszti VSE (vármegyei bajnok, osztályozó vesztes), Pécsi MFC (NB II, 15.), BFC Siófok (NB II, 17.).

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában